Üdvözlünk téged/titeket, A Karib-tenger kalózai szerepjátékos oldalán. Az oldalon temérdek cannon karakter mellett, keresett karakterek is megtalálhatók. Persze ötletszerűen megalkotott saját karakterek jelentkezését is szívesen vesszük. Legyél kalóz, kapitány, polgár, kuruzsló, örömlány, kannibál, misszionárius vagy katona, esetleg szirén, a lényeg, hogy kreatív légy! Az oldal az ismert filmsorozatra épül, mégis egy-egy újítással. Aktív adminok, és remek hangulat vár majd rátok!
Az oldal 2013. május 9-én nyitotta meg kapuit. (AZ OLDAL TELJES TARTALMÁT CSAK A REGISZTRÁLT TAGOK TEKINTHETIK MEG! )
Tárgy: Hector Barbossa kapitány Pént. Május 10, 2013 6:54 am
Hector Barbossa
Ideje lenne hinni a kísértethistóriákban, mert ez is az!
A karakter teljes neve:
Hector Barbossa Kapitány
Születési hely, és idő:
ismeretlen
Csoport:
KAPITÁNY, mi más?
Babona és jellegzetes tárgyak:
Élőhalott, és van egy hasonszőrű majma, ha Ragetti faszemét nem számítjuk, ami a kabalája, valamint, hogy ő a Kaszpi-tenger kalózura.
Play by:
Sir Geoffrey Rush
Külső és belső jellemzés:
Magas, termetes, vállas alkatú. Ruházata egy kapitányhoz képest nem túl igényes, bár a széles karimájú kalapjára igen büszke. Haja rendezetlen, kócos, őszbe hajló, akárcsak szakálla és bajsza. Megjelenésében mégis van valami tiszteletet parancsoló, valami olyan, amitől mindenki számára egyértelmű, hogy ő nem más, mint A Kapitány. Kardja, pisztolya mindig kéznél van, s igen hajlamos rá, hogy előkerüljön.
●●●●●●●●●●●●●●●
Rezignált, cinikus, érdektelen. Nem érez sem félelmet, sem bánatot, megbánást. Céljaiért bármire hajlandó, akárkin átgázol. Rideg, kegyetlen, céltudatos, machiavellista. Ugyanakkor van egy bizonyos fajta igazságérzete, hű a Kalóz-Eskühöz. Embereit, ha kell, gondolkozás nélkül áldozza fel, de ha egy ügyet érdemesnek talál rá, hogy küzdjön érte, ugyanolyan halálos céltudatossággal teszi, mint ha a saját céljaiért tenné, bár legtöbbször bármit képes a saját javára fordítani.
Életem:
A Gyöngy fedélzetén állva nézem a naplementét. Túl sokszor láttam már, de még mindig van benne valami ellenállhatatlanul lenyűgöző... Fenséges. Igen, ez a megfelelő kifejezés. A Nap utolsó lenyugvó sugarai egy érmét világítanak meg az ujjaim között. Egy különös érmét, melynek érintése olyan, mintha magát a kárhozatot tartanám a kezemben. Egy színarany érme, rajta egy koponyával. Bármelyik kalóznak csábító zsákmány lenne, de én undorodom tőle. Túl régóta marja az olthatatlan éhség a gyomrom. Túl régóta vágyok egy tál étel ízére... De most... ha minden igaz... már csak egy darab kell belőle. Az ujjaim között tartott érmét leszámítva egyetlen, utolsó darabot kell megtalálnom, hogy újra élhessek... A Nap egy utolsó, kétségbeesett villanással bukik le a látóhatáron, hogy átadja helyét az éjszaka meglepően fekete sötétségének. Ma éjjel nincsenek csillagok, a Hold sem mutatja sápadt arcát. Minden fekete, akár csak én legbelül. A bennem lévő űr találkozik a tenger végtelenjével, s úgy látszik tetszenek egymásnak. A hajón kísérteties csend honol, csak az egyre erősödő szél hangja söpör végig a fedélzeten álló matrózok között. Akár egy lidércsereg. Jobb az ilyen sötét éjszaka, mikor nem látszik a Hold. Nem kell látnom, mit tettem saját magammal. A kapzsiságnak ára van, és én a legmagasabb kamatot fizetem. Az egyre múló éveket, amik nem hagynak nyugtot, sőt egyre inkább kínoznak. A világ és az idő elhalad mellettem, de én nem megyek utána. Megrekedtem egy olyan világban, ahol nincs idő, csak gyötrelem. Régen vágytam az örök életre, de most... Jobb a halandóság, annak minden bánatával és örömével. Legalább éreznék valamit. Csak éreznék már valamit... bármit... A vállamra egy apró termetű kis állat huppan le. -Nocsak, Jack.-nézek a majomra. Az ugyanúgy élet és halál közt lebeg, mint én, vagy a legénység többi tagja. Felnyújtom neki az aranyérmét, mire az pár makogás után eltünteti, a jó ég tudja hová és maga is eltűnik az árbockötelek sokaságában. A horizonton egyre közelebb ér egy nagy fekete felleg. Vihar közeleg. Egy ilyen vihar a nyílt tengeren bármelyik hajós lelkét megremegtetné. De én... nem érzek semmit. Csak ürességet. Kínzó, gyötrő ürességet. De hamarosan... -Kapitány, vihar készül!-hallom az elsőtisztem hangját. Arcomon fagyos vigyor terjed szét. -Igen. Tudom...-válaszolom, majd megfordulok. -Gyerünk, ti koszos csürhe, feszüljenek azok a vitorlák!-kiabálom, s hangomra egy emberként mozdul minden matróz. Ha lennének érzéseim, mondhatnám, hogy jó érzés látni, ahogy egy gépezet működik. -Irány Észak-Kelet, teljes vitorlával!-a szél az arcomba csap, de nem érzem. Ahogy az arcomba fröccsenő hideg víz érintése sem vált ki belőlem semmit. Nem vagyok se élő, se holt. A halál is megváltás lenne...
Az idő múlik. Az iszonyat nem. Lassan elvonul a vihar, és a Hold rámveti sápadt fényét. A fénye végigkúszik a hajón, megvilágítva mik vagyunk valójában. Csak egy rakás foszladozó hús, ami megváltásra vár. Vagy az utolsó ítéletre. Harsonaszóra. Bármire, ami véget vetne szánalmas tengődésünknek. Nem maradt semmi, csak a nyomorult vágyódás az átkozott arany után, ami talán a megváltás ígéretét hordozza magában. Emlékszem, mikor hangosan kacagtam a histórián. Cortez elátkozott kincse... Az bizonyos, hogy én minden percben elátkozom a napot, mikor rábukkantunk. Lám, újra itt vagyunk. Isla de Muerta... a Holtak Szigete... Mondhatnám, hogy otthon. Mi ide tartozunk. Ide köt minket az arany átka, a saját kapzsiságunk ára, de nemsokára megfizetjük az adósságunkat. A fekete sziklák és a hajóroncsok kísérteties látványt nyújtanak. Mikor először láttuk, a legénység reszketett félelmében. Most pedig, Isten tudja hanyadjára jöttünk vissza, noha nem azért, mert annyira hiányzott. -Horgonyt le!-kiáltok a matrózoknak. Tudják a dolgukat, leeresztik a horgonyt és a csónakokba rakodják a legutóbbi zsákmányt. Elvégre, ha már halhatatlanok vagyunk, kihasználjuk annak minden előnyét. Felhalmozzuk az aranyat, ezüstöt, arra az időre, mikor megszabadulunk a minket gúzsba kötő átok láncaitól. Csettintek, mire Jack a vállamra ugrik a semmiből, mancsai között az aranyérmével, amit most újra átnyújt nekem. Csónakba szállunk, beevezünk a barlangba, mint már legalább száz alkalommal. A legénység el van foglalva a zsákmány kirakodásával, de engem most nem érdekel. Csak a középen álló kőláda, rajta az azték jelekkel, benne a több száz átkozott aranyérmével, mely most még egyel fog gyarapodni. Az utolsó előttivel. Semmiféle elégedettség nincs bennem, mikor a többi közé dobom, sőt, a csengése undort kelt bennem. Mindegy, hogy már csak egyet kell megszerezni. Én is tudom, kinél van az az egy... Akár az egész hiányozhatna, Bocskor Bill egy szem gyermeke nélkül nem ért semmit az eddigi munkánk. Ajkaim dühösen egy nevet formálnak. -Turner...
Elisabeth Swann
Admin
✡ Tartózkodási hely : Mikor, hol... ♦ Hozzászólások száma : 119 ♦ Join date : 2013. May. 07.
Tárgy: Re: Hector Barbossa kapitány Pént. Május 10, 2013 7:33 am
Elfogadva!
Barbossa! Na, ugye, hogy tud a kis "kedves" kalózúr ennél többet is kihozni magából! Az et így már teljesen rendben van. Tökéletesen tükrözi a karaktered jellemét. Üdvözlet a fedélzeten! Aztán csak így tovább, yo-ho?
Kedd Ápr. 01, 2014 10:04 pm by 
