Fedélzet

* Hirtelen felindulásbòl döntöttem úgy, hogy elhagyom a kabint, és kitávozok. Nem akartam, hogy bárki is lásson elgyengülve. Bár így visszagondolva jobb lett volna, hogyha bent maradok. Magam mögött tárva-nyitva hagyom az ajtót, és mikor körbenézek szószerint sokkot kapok. Víz...víz...víz ès Anglia partjai... Hoogy kerültünk a nyílt tengerre?? Kapkodni kezdem a levegőt, és lassan fejemben is öszeáll a kép. A kapitány direkt hozott a hajóra...ki tudja mióta tervezi már ezt. Mi van ha tévedek és csak... Ijedteb fordulok a mögöttem kijövő felé. *
-Még is mi folyik itt? Azonnal vigyen visszax!!- *Szólok oda igencsak ijedt hangon. Ennek biztosan nem lesz jó vége.*

- Sajnálattal kell közölnöm, hogy nem tehetem Miss Pierce. Szoros a határidőm és nem engedhetek meg egy perc késést sem.- * Az eddigi együttlétünk alatt meglévő bűbájos mosolyom szinte leolvad az arcomról és tekintetem fenyegető lesz. Lassan sétálok felé. * -Tudja én szabad ember vagyok. Ahogy mindenki más a hajómon. Senki... SENKI, nem parancsolgathat nekem vagy az embereimnek. És ami azt illeti...- * Megállok előtte. Újra szelíden mosolygok. Gyengéden végig simítom arcát, és kezem megállapodik állánál. * - Innentől magának sem parancsolhatnak. Ha akarja, soha többé. Ám kénytelen lesz most egy ideig velem tartani. Tekintve, hogy most az egyetlen kiút számára az a hideg tenger... Persze ha jól sejtem ezt nem kockáztatja meg.- * Kuncogok majd mindkét kezét megfogom és a fülébe súgok. * - Csak azt akarom, hogy szabad legyen Nedra. Semmi mást. -

* Rettenetesen ideges vagyok, bár egy ilyen helyzetben ki nem lenne az? Még mindig sejtelmem sincs, hogy egyszerűen, hogyan, vagy miért kerültünk a tengerre. Azt mondta csak reggeli után indulnak el, de valahogyan ez a terep nem hasonlít a kikötőre… Sóhajtok egyet és próbálom összeszedni gondolataimat. Szívszorító látvány, látni, ahogy egyre messzebb kerülünk az életem eddigi színterétől. Gonosz tekintettel figyelem, hogy mit is fog reagálni. „Sajnálattal kell közölnöm, hogy nem tehetem Miss Pierce. Szoros a határidőm és nem engedhetek meg egy perc késést sem.” Sokkolva állok még mindig ott előtte, és próbálom felfogni a hallottakat. *
- De arról nem volt szó, hogy annyira sietnek, hogy nem tud már elengedni…- * Ez az egész egy értelmetlen ostobaság. Most mit csináljak? Lassan odasétálok a hajó széléhez, és kigondolok valamit. „Innentől magának sem parancsolhatnak. Ha akarja, soha többé. Ám kénytelen lesz most egy ideig velem tartani. Tekintve, hogy most az egyetlen kiút számára az a hideg tenger... Persze ha jól sejtem ezt nem kockáztatja meg.” Óvatosan oda simulok a korlátszerűséghez, és letekintek a mélybe*
- Nem is olyan rossz ötlet! Köszönöm, de ilyen szabadságot nem akarok…- *Teszem hozzá, miközben a kiugrásra készülök.*

*Látom, hogy ott áll a korlátnál. Én nemes egyszerűséggel mögé állok.* - Ha nem kíván velem tartani, mint említettem, itt van ön előtt a jeges tenger. És ha gondolja...- * Gonosz mosoly villan arcomon. * - ...Segíthetek is!- * Megragadom vállánál fogva és szinte kilököm a korláton, ám nem engedem el. Pusztán csak megmutattam neki a lendületet, melyet képes lennék megadni neki, ha tényleg a vízbe szándékszik. * -Talán úgy gondolja lenne esélye? Negyedóra alatt kihűlne és nem érné el a partot élve. És magáért igazán kár lenne. Persze a döntés, mint ahogy már oly sokszor mondtam, a kezében van. Vagy a hajón marad és talán oly dolgokat lát mint még soha életében vagy a tenger jeges habjai örökre elnyelik önt és az emlékeit. Nos, mit szól?- * Gúnyos mosoly terül szét az arcomon, ám ez gyorsan el is tűnik, ahogy jobban belenézek a nő szemeibe. Újra forrón lüktet bennem valami és nem tudom sehova sem tenni ezt az érzést. Annyira megrendít, hogy meg is látszik rajtam. *

* Nem számítottam arra, hogy pont ő fog a kilökésben segédkezni, teljesen félre ismertem… Kapálózok, vagyis próbálkozok, mert így fentről nézve annyira nem hívogató a tenger. Hát így visszagondolva kicsit sem volt jó ötlete ez az ugrási kísérlet, mintha csak érezte volna, hogy nem gondolom komolyan. „Talán úgy gondolja lenne esélye? Negyedóra alatt kihűlne és nem érné el a partot élve. És magáért igazán kár lenne. Persze a döntés, mint ahogy már oly sokszor mondtam, a kezében van. Vagy a hajón marad és talán oly dolgokat lát mint még soha életében vagy a tenger jeges habjai örökre elnyelik önt és az emlékeit. Nos, mit szól?” Már csak büszkeségből sem válaszolok erre, inkább egy igencsak véletlen kézmozdulattal beleütök a férfi felsőtestébe. *
- Maga faragatlan tuskó! Hogy merészeli?- *Szólok oda, tiszta hévből. Rendesen be is verem a kapálózásba a kezem.. Persze érzem is rendesen, így láthatóan visszább veszek. Egy pillanatra az el rablomra tekintek, és furcsa mód különleges érzés fog el. *

* Érzem ahogy Nedra megüt, ugyan abban a pillanatban dobban a szívem. Kiver az izzadtság, megremegek egész testemben. * " Mégis mi ez? " * Ahogy tovább kapálózik egyre jobban el fog ez az érzés. Elhomályosul minden körülöttem, szinte csak őt látom. Tiltakozik, szenved. Aztán mintha megállna. Rám néz és mintha megállt volna az idő. " Miért hoztam el őt mégis? Mi célom volt ezzel " * Szegezem magamnak a kérdéseket gondolatban. És azon kapom magam, hogy szótlanul bámulom őt már lassan egy perce, miközben tartom a kezeim között. Mögöttem a matrózok fel sem veszik a történéseket. Mindennapinak ítélik, tekintve, hogy sok foglyommal szórakoztam már így. * " De Ő más..." * Tétován közelebb hajolok hozzá. *

* Miután beverem, a kezem abbahagyom a kapálózást, mert rá jövök, hogy semmi, de semmi értelme nincs. Sőt ezzel is csak magamnak ártok. Átadom magam a kapitány kezébe, ha most elenged, akkor igencsak nagyot fogok úszkálni… Nem is értem, annyira buta vagyok. Bár valljuk be, hogy nagyon ügyesen csinálta a tervét, mert gondolom, hogy ez nem csak az egyik-percről a másikra pattant ki a fejéből. Most már késő ezen agyalni, nem leszek okosabb tőle, így inkább csendben figyelek, és várom, hogy mit fog csinálni. Arra leszek figyelmes, hogy néz… néz… és még mindig csak néz, de semmit, mást nem csinál. Mintha csak elbambult volna, úgy tekint rám, de nagyon nem is értem. Közelebb hajol hozzám, nem tudom minek venni, én is figyelem őt, és ahogy látom ő is engem. Vajon mit tervez megint a fejében?*

-Tudja, nem szoktam elrabolni bárkit csak azért, hogy megmutassam neki a világot.- * Szólalok meg halkan. Beljebb húzom Nedrát, bár én nem mozdulok, ezért lassan alig lesz távolság köztünk. * -Akik eddig a foglyaim voltak azokat kifosztottam, megkínoztam és megöltem. Lelkiismeret furdalás nélkül. Mindet. De magával nem lennék képes ilyet tenni. Ha akarnám se... - * Ahogy a tenger morajlik, kiszűröm a lélegzetvételének enyhe hangját, hisz már oly közel vagyok. Szívem hevesen ver és lassan nem tudok uralkodni a testem felett. Végül egy lassabb mozdulattal egy gyengéd csókot adok ajkaira és pillanatnyit várok csak arra, hogy mi is jön ez után. *

* Próbálok, megnyugodni, és lassan venni a levegőt, illetve reménykedek benne, hogy nem enged el. Ahogy kezdek észhez térni, egyre jobban, rájövök arra, hogy én nem akarok kiugrani. „Tudja, nem szoktam elrabolni bárkit csak azért, hogy megmutassam neki a világot.” Szóval azért rabolt el, hogy megmutathassa nekem a világot, vagy mi? Nem kérek belőle köszönöm… Egy célom van, még pedig az, hogy visszajussak valahogy Londonba, de nekem Anglia partjáig is megfelel… Érzem, ahogy beljebb húz, ami elég megnyugtató, fel sem tűnik, hogy ez által a távolság is minimálisra csökken köztünk. „Akik eddig a foglyaim voltak azokat kifosztottam, megkínoztam és megöltem. Lelkiismeret furdalás nélkül. Mindet. De magával nem lennék képes ilyet tenni. Ha akarnám se…” Ezt, hogy érti? Gondolkodok el a szavain, miközben a kapitány feje közeledni kezd az enyémhez. Egy gyengéd csókot lejt számra, amit értelmetlen módon viszonozok.*

*Először meglepődök a viszonzásán a csóknak, majd egyre jobban belemélyülök az érzésbe, amelyet oly rég tapasztaltam. De sosem volt bennem ez az érzés mint most, egyszerűen szabaddá tesz. Eltűnik az idő, porrá foszlik minden, csodálatos. De az idilli képet össze is töri egyetlen szó.* - Uram!- * Szólít meg Mr. Burward, az első tiszt. Hirtelen megszakítom a pillanatot és a hang irányába fordítom a fejem.* - Mondjad John! - * tegezem le még bódultságomban tisztemet.* - A számításaim szerint nagyjából másfél hét a Karib-tenger, ha nem futunk bele egy viharba. - * Jelent nekem Mr. Burward * - Nocsak, tényleg? Ha nem bánja magam is leellenőrzöm majd.- * Majd visszafordulok Nedrához. * - Tudom úgy gondolja őrültség amit csinálok, de ilyen egy szabad ember. - * Mosolygok rá, még mindig a karjaimban van és bennem még mindig ott van a forróság. * - Ám ha tényleg úgy gondolja, hogy nem akar velem jönni, változtathatunk a jelen helyzeten. - * Komorodok el ezen mondat után. *

*Teljesen mértékben őrültség, amit teszek, hiszen elrabolt, majdnem kilökött a nyílt tengerre, és ezek után még meg is csókol, amit furcsa mód viszonozok. Ez lenne a szabadság? Egész jó érzés, de én ezt nem engedhetem meg magamnak. Így mikor az első tiszt félbeszakít, minket pofon vágom a kapitányt. Karib-tenger? Másfél hét? Szinte sokkoltan meredek a kapitányra, akin még mindig virít a tenyérlenyomatom. „Tudom úgy gondolja őrültség amit csinálok, de ilyen egy szabad ember.” Inkább az őrült ember…. Jegyzem meg magamban a hallottak után. Próbálok kiszabadulni karjaiból, kicsit sem akarok közel maradni, hiszen elrabolt. „Ám ha tényleg úgy gondolja, hogy nem akar velem jönni, változtathatunk a jelen helyzeten.” *
- Hát akkor jobb ha már most tudja, hogy az első adandó alkalommal elmenekülök öntől, mert eszem ágában sincs önnel maradni! - *Jelentem ki határozottan, egyenesen a szemébe nézve, miközben kezemmel még mindig próbálok szabadulni tőle. *

-Azt hiszem a vágya teljesül mindjárt.- * Fordulok el komolyan tőle egy irányba. Hallom ahogy a matrózok közül páran felkiáltanak. * -Hajó a láthatáron!- * Előveszem míves távcsövemet és megszemlélem a hajót magát és a zászlót. A megdöbbenés és a félelem villámként csap belém. Azonnal felismerem régi riválisom és üldözőm hajóját. Az Anges Chasseur maga félelmetes pompájában közeledik, feltehetően a fedélzetén kapitányával Louis Ferdinand De'Lacroix személyével aki hírhedt kalózvadász. Úgy tűnik sose fogok tőle szabadulni. Hirtelenjében parancsokat kezdek el ordibálni. * - Mindenki a helyére! Ágyút tölts! Kormányos, élesen jobbra, hogy a szél nekünk kedvezzen! - * Ezután Nedra elé állok, arcomon egy farkas tekintetével. * - Ha szerencsés akkor talán vele jobban jár, de ha nincs kedve franciák közt tölteni az elkövetkezendő éveit akkor javaslom bújjon el a hajón! - *Ez után jó magam is előkészítem fegyvereimet és felrohanok a kormányhoz. *

* Miután hallom, hogy „hajó a láthatáron” annyira már nem vagyok biztos az előző kijelentésemben. Be kell, hogy valljam, sokkal, de sokkal rosszabb helyzetbe is kerülhettem volna, hiszen a kapitány eddig még nem is bántott. Ha azt nem vesszük figyelembe, hogy majdnem kidobott a nyílt tengerbe. Csak állok egy helybe és nézem, hogy mit csinál. Jó magam is megrémülök a parancsok ordibálására, eddig mindig csak nyájas mondatok hagyták el száját. S, persze a hangerő sem volt ily nagy. Ágyút tölts? Megtorpanok, hiszen eddig nem gondoltam volna, hogy nyílt csatározásba kezd itt, a semmi közepén. Hiszen most még vendége is van… Mit tegyek? „Ha szerencsés akkor talán vele jobban jár, de ha nincs kedve franciák közt tölteni az elkövetkezendő éveit, akkor javaslom bújjon el a hajón!” Csúnyán nézek rá, majd belátom, jobb itt, mint a franciáknál. *
- Értettem. -*Válaszolok neki, majd elindulok búvóhelyet keresni*

"Még nem lehetnek messze!
A kisasszonyt korán reggel látták elrohanni otthonról, majd egy férfival távozott. Az egyik rendkatona, aki látta őket távozni, az életével esküszik rá, hogy Solomon Blackheart volt az, az egyik leghírhedtebb kalóz a környező tengereken."
Ostoba liba! Minek futkározik egyedül az utcákon? Nem elég, hogy nem rég kellett megtudnom, hogy nőül kell vennem, amikor ő már ki tudja mióta tudja, még hajkurászhatom is a tengeren! "Menj fiam,itt az alkalom! Hozd vissza! Mentsd meg! Pecsételd meg az esküdet!"
Mentsd meg Te! Ezt vágtam volna legszívesebben az apám fejéhez. Évtizedek óta megköttetett házasság, és most kell róla szólni? Persze Miss Pierce bizonyára roppantul el van ragadtatva, hogy Anglia egyik leggazdagabb leendő grófjához megy feleségül, hiszen több szép ruhája és hintója lesz, mint a hajóflotta parancsnok nejének. Rendezhet majd bálokat, estélyeket, banketteket, jótékonykodhat amennyit akar, két kézzel szórhatja a pénzt a mademoiselle, miközben én alig leszek otthon, és annyi szeretőt tarthat, amennyit csak akar, míg én az életemért és a hazámért küzdök. Most meg érte. Egy ostoba kislányért, akinek fogalma sincs az életről, és az utolsó emlékem róla az, hogy pucéran pancsol a kádjában.
Persze akkor csak négy éves volt, vagy öt.
Igaz képről láttam már, és talán egyszer kétszer egy estélyen, vagy vacsorán, de sosem érdekeltek a nálamnál jóval fiatalabb nők. Egyébként is csak két nő keltette fel az érdeklődésem eddigi életem során. Az egyik Serena volt, akiről kiderült, hogy csak a pénzem kell neki,a másik pedig Iren, aki meghalt. A szerelem otromba egy dolog. Talán valahol jó is, hogy nekünk ez nem adatik meg, hiába kerestem világ életemben a boldogságot egyetlen nőben.
- Hajó a láthatáron!
Gondolataimból egy hang zökkent ki, és a tenger sós párája, mely az arcomba csapódik hirtelen. A Csillagvándor nagyot szökken a kék vízen. Még nem hagytuk el messze Anglia partjait. Pár nap talán, vagy annyi sem.
- Megyek!
- Kapitány! Kapitány, két hajót látunk!
Végig rohanok a korlát mentén, fel a hajó orrba, és megállok Nickolas mellett. Nickolas az első tisztem és legjobb barátom, má rkölyökkorunk óta. S épp most emeli el a szépen megmunkált réz távcsövet az arcától.
- Két hajó kapitány. - fordul felém. - Az egyik francia fennhatóság alá tartozik.
- Szóval a parókás barátaink. És a másik? - veszem el tőle a távcsövet,és bele nézek. Aztán le is eresztem.
- Blackheart.
- Úgy tűnik. Csatázni készülnek.
- Észre vettek minket?
- El vannak foglalva egymással, uram.
- Helyes. Akkor oda megyek.
- Bran! Ez őrültség!
- Nem bocsátkozunk tűzharcba feleslegesen két idegen hajóval is. Nem kockáztatom az embereim életét! Beosonok, és elhozom amit el kell hoznom!
- Mindez egy nőért?
- Mindez egy nőért. Készítsétek a csónakot!
- Ha mész, hát veled megyek! - lép utánam a férfi, ahogy elindulnék. Megállok, s rápillantva elmosolyodom.
- Mint régen?
- Mint régen. - biccent, mire én is felé biccentek, majd leugrom az orrból, és a mentőcsónak felé veszem az irányt, de még fél füllel hallom, ahogy Nickolas motyog, s ez magamban kacagásra késztet.
"Na és mi lenne, ha még szerelmes is volna...."



// Bocsi,h csak most írok, de remélem tetszik nektek a hsz //

-Sosem csalódtam benned Ferdinand...- * Motyogom az orrom alatt, s közben magam elé emelem pisztolyomat melyben a golyóra képzeletben felvésem a nevét az átkozott franciának. Eltűnik minden most előttem s a puszta gyűlölet az ami irányít. Az embereim teszik a dolgukat. Ágyúkat töltenek, csáklyákat és flintákat húznak elő öveikből és készen állnak arra, hogy csapást mérjünk az Anges Chasseurre. Mindenki kiáltozik, ordibál és türelmetlenül vár, hogy megütközzünk az ellenféllel. Eközben a másik hajón is sürögnek forognak a matrózok és talán a kormánynál látni vélem ősellenségem, de nincs egyedül. Ahogy nézem kicsit elrévedek egy pillanatig majd elfordítom a tekintetem és valami megakasztja a horizont távoli pontján. Még egy hajó.* -Ez hiányzott...- * Gondolataimat megszakítja egyik emberem. * -Uram! A francia hajó épp lővonalban van, a parancs?- * Itt az ideje, hogy víz helyett vér legyen a hajóm alatt. Nem is várok tovább fellépek a kormány utáni korlátra és hangosan kiáltok: -Tűz! Láncos golyót a hitvány francia kutyáknak!- * A Soulstealer ágyúi sorra okádják ki a tüzet és a halált. Az ellenséges hajó nem marad sértetlen, a golyók mint acél karmok beleszakítanak testébe súlyos károkat okozva, ám ez nem rettenti el a franciákat akik úgy lavíroztak közelebb a kalózhajóhoz, hogy könnyedén megtudják csáklyázni azt. És ezek után elkezdődik a véres közelharc. Szablyák, rapírok csattannak egymáson vagy döfnek és vágnak bele a húsba. Pisztolyok és muskéták golyói cikáznak, kiáltások és szidalmak azok melyek most megzavarják a tenger csöndjét. Jó magam is beszállok a küzdelembe, menten le is szúrok egy kötélen átlendülő francia katonát. Aztán meghallom ahogy a pallók csattannak a fedélzeten és még többen özönlenek a hajómra köztük a rég látott Ferdinanddal. Egyből ki is szúrjuk egymást és mind az ő, mind az én szememben harag gyúl. Egyre közelebb érünk egymáshoz át verekedve magunkat az embereink között. Majd újra szemtől szembe állunk egymással.* -Már vártam erre a percre Blackheart! Most nem fogsz tudni elmenekülni!-* Rám támad azonnal, rapírjával pontosan szúr, ám én szablyámmal sikeresen hárítom a vad támadást. * -Látom mit sem vesztettél vérszomjadból Angyalvadász. Remélem felkészültél arra, hogy örökre véget vessünk a vadászatodnak.-* Szablyámmal egy oldalívesen vágok mely elől félre hajol a francia, s visszakézből rácsap a kard tartó kezemre. Én gyorsan megemelem a pisztolyom ám csak a kalapját sikerül lelőnöm a fejéről. Egy pillanatra ugyan megfagyott benne a vér, de gyorsan észhez tér és rám támad, hiába nincs fegyverem. Más híján nem tudom csak a kezemmel félre csapni pengéjét, mely fel is sérti tenyeremet. Ám nem támad tovább és hirtelenjében csend támad. Megállt a csata, hisz embereimet vagy lefegyverezték és megadták magukat, vagy épp most szúrták le valamelyiküket, esetleg az utolsókat nyögik. S minden szempár minket figyel.* -Vége van, kutya. Átkozott kurtizánok fattya. Végre elkaptalak.- * Nevet föl büszkén De'Lacroix kapitány. Katonái arcán is gúnyos vidámság terül el. Embereim kétségbeesetten néznek rám és tekintetemmel próbálom keresni Nedrát aki remélhetőleg már egy csónakban ül és valahol távol jár. Aggodalom markol szívembe. * -Nos Solomon Blackheart kapitány, a francia tengerészek és hajósok rémálma, sőt... Tulajdon országod gyűlöl téged, kalóz mivoltod miatt. Milyen érzés? Úgy gondolod megérte idáig küzdened? Te féreg!* Vállamra csap kardjával felhasítva ruhámat és bőrömet. Én csak hátrálok néhány lépést és próbálom a fájdalmamat leplezni kevés sikerrel.* -Mire vársz Ferdinand? Itt vagyok! Ezt akartad! Hát ölj meg!-* Kiáltom felé és várom a végkifejletet.*

* Nem értem, ami jelenleg a hajón történik. Olyan gyorsan történnek az események, hogy azt sem tudom, hogy mihez kezdjek. Az egyetlen feladatom, hogy elbújjak, hát nem igen sikerül. Nem ismerem a hajót, és ebből adódóan fogalmam sincs, hogy hol tudnék, úgy elbújni, hogy ott ne érhessen bántódás. Így a fedélzeten maradok, és egy eldugottabb részen húzom meg magam, miközben az embereket figyelem. Hihetetlen a nyüzsgés, és ijesztő az egyre csak közeledő hajó is. „Uram! A francia hajó épp lővonalban van, a parancs?” Ez az a mondat, amit nem akartam soha az életben meghallani. De már késő… Szóval lővonalban van, a lő szó már magában ijesztő, nem hogy még a lővonal. Kétségbeesek, és ez az arcomon is látszik. Hirtelen a vendég szerepből túlélő szerep lesz ami, persze nem az erősségem. Láncos golyó? Jesszusom, ez egyre jobb lesz… Itt fogunk mind meghalni. Szememmel a kapitányt figyelem, hátha le tudok valamit olvasni arcáról. Mind hiába, mire észbe kapok már franciákat látok mindenhol. Nem hiszek szememnek, de be kell látnom,nem csap be a szemem. Egy férfi kiszúrt magának, gúnyos mosoly jelenik meg arcán, miközben lassan felém közelít. Nagy szemekkel meredek rá, és próbálom összeszedni francia tudásom, hátha valahogyan el tudom kerülni a halált. *
- Segítség! Elraboltak, segítsen hazajutni. - *Mondom neki franciául, és színészi előadásomhoz, még egy kis műkönny is társul. Körbe nézek, és látom, hogy lefegyverezték a kapitányt. Izgatott leszek, és próbálom visszafogni az érzéseim, ne, hogy megbukjon a színdarabom. A férfi megkapja a kezemet, és egy ismeretlen emberhez vezet, aki éppen a kapitány előtt áll. *
- Uram! Ez a nő azt állítja, hogy elrabolták. - *Lök oda Solomon mellé. Lesütöm szemem, majd belekezdek.*
- Ez az ember elrabolt, és nem enged el. - *Mondom franciául, és reménykedem benne, hogy a kapitány nem beszéli a nyelvet. *

-Nocsak Solomon, mostanában megint kifosztottál egy francia hajót?- * Néz rám kérdően De'Lacroix kapitány. Én csak döbbenten állok, hisz francia szó hagyta el Nedra száját. Nem értettem pontosan mit mondott, ám csak sejthetem, hogy épp a bőrét menti. Nekem is ezt kéne tennem, ám nincs idő kifundálni a menekülés tervét. * - Tudod Ferdinand, nem szoktam válogatni, ami az utamba jön. - * mosolyodom el miközben ő neki lehervad eddig merész arckifejezése.* - Van egy ajánlatom számodra...- * Ezzel kabátomból előveszek egy kesztyűt. Erre minden katonája és ő maga is megrezzen, de mivel látják, hogy nem veszélyes az ami nálam van kissé megnyugodnak. Én előre lépek három lépést és a kesztyűvel arcon vágom a francia kapitányt, aki meglepődöttségében csak habogni tud. * - Én, Solomon "Tirius" Blackheart kapitány és a Blackheart ház utolsó férfi képviselője kihívom Louis Ferdinand De'Lacroix kapitányt, a tenger díszpintyét párbajra!- *szólok fennhangon s bár fájdalmas sebeim vannak, kihúzom magam teljességben. A kapitány még egy percig csak döbbenten néz rám aztán észbe kapva gyorsan elvörösödik a feje. * - Jól van Blackheart! Bele megyek a játékodba, mivel ez lesz úgy is az utolsó! Nevezd meg a feltételeket! - * Dühtől telve, szinte felém köpi ezen szavakat melyre örömöm még nagyobb lesz. * - A feltételeim a következők: A párbajt egyetlen választható fegyverrel vívjuk meg. A párbaj alatt senkinek nem eshet bántódása a vívó feleken kívül. A párbaj győztese azt tehet a másik tulajdonával amit akar. A párbajt halálig vívjuk! És utoljára, de nem legutolsó sorban... A párbaj végeztével a győztes fél szabadon távozhat. - * Mondandóm végére elvigyorodom és a kapitány szemébe nézek. * - Elfogadható? - * Látom ahogy erre a szóra még vörösebb lesz Ferdinand arca. Csak egyszerűen bólint és oda rúgják nekem a szablyámat. * - Nos, akkor a párbajt akár meg is kezdhetjük... - * És ebben a pillanatban egymásnak rontunk. Kardjaink szinte szikrákat vetnek mikor találkoznak. Figyelünk a másik minden mozdulatára, bravúros mozgásunk megbabonázza mindkét hajó legénységét. S bár én lennék a gyorsabb, de sebeim hátráltatnak. Szinte egyenlő a küzdelem.

*Csak elhűlten figyelem a két férfit, bár Solomont csak lesütött szemmel, félig oldalasan merem megpillantani, hogy még csak véletlenül se találkozzon tekintetünk. Mintha nyomná valami a szívem, erősen, és mikor a francia szavak, melyek mondattá állnak elhagyják ajkaimat, mintha csak nőne a teher, és érzem, hogy valami rosszat követtem el. Bűntudat ez, semmi kétség, hiszen annyi mindenen mentünk keresztül, még akkor is, ha csak nem oly rég találkoztunk. Hallgatom a szavakat, amikkel egymást sértik, gúnyolják, és csak arra tudok gondolni, mi lesz ebből, és belül valahol mélyen eszembe jut, hogy ha nem jöttem volna erre a hajóra, ha nem álltam volna, szóba idegennel, és nem vagyok naiv, akkor most nem itt lennék. Nem itt, de biztosan nem fenyegetőzött volna, azzal, senki sem hogy kidob a hajóról, és biztosan senki nem csókolt volna meg… Lassan felemelem fejem, ahogyan azt kiskoromban mindig is tanították. Aztán épphogy csak észbe kapok, megüti fülemet egy szó, ami szívem dobogását gyorsabbá teszi, és kikerekedett szemmel nézek oldalra, ahol mellettem a kapitány vérzősebei ellenére egyenesen áll, mint a cövek, és párbajra hívja ellenfelét. Majd jönnek a feltételek, és akkor már kezdem úgy érezni, itt a vég! Nem mintha nem nyerné el bizalmamat a nagy és erős, nőrabló Solomon kapitány, csak hát, sebei olya mértékben hátráltatják, hogy ez aggasztó. Még csak meg se várják, hogy arrébb menjek, ott előttem esnek egymásnak, és én csak nézem őket tehetetlenül, bízva abba, hogy a kapitány győz. *

*Ahogy De'Lacroix kapitány minden mozdulata gyorsabbá válik az adrenalintól, úgy lassítanak engem a sebeim. Minden lépés fájdalmas és ahogy teret próbálok nyerni, a francia ellentétesen sasszézik és újra ugyanott vagyok. Tudom, hogy már kevés időm van. Addig próbálok hátrálni, oldalazni amíg beletudok nézni a szemébe volt foglyomnak, hogy legalább halálomban egy nőt láthassak utoljára. Mikor épp hogy jó irányba fordultam, Ferdinand meg áll.* - Nos, nyomorult patkány... Itt a vége! Te is látod, hogy nincs esélyed! - * A francia kapitány képén szinte letörölhetetlen vigyor jelenik meg. Én lassan széttárom karjaimat és lassan szemeimet becsukva felemelem a fejemet az ég felé, mintha megadnám magamat.* - Látom, hogy egyetértesz végre velem. Leszek oly kegyes és megadom neked a coup de grâce-t. - * Elkezd felém sétálni én pedig hallgatom a fedélzeten a vasalt csizma koppanásait. Olyanok mint akár az esőcseppek az ablak üvegén... Három szívdobbanásnyi idő alatt visszacsöppenek a valóságba, amint a kapitány épp leszúrna s én hirtelen visszakézből vágok egyet az arca felé. Váratlanul és gyorsan... Végzetes volt számára. Louis Ferdinand De'Lacroix kapitány hátralevő életére mely csak csekély fél percet jelent, megvakult vágásom által. A katonák és a matrózok döbbenten figyeli, ahogy a francia kapitány ordítva tapasztja kezét szemeihez eldobva a fegyvert. Mikor megállapodik egy ponton a tétova tántorgásban, közelebb lépek hozzá és füléhez hajolva suttogom neki: - Íme a kegyelemdöfés a fekete angyaltól... - Ezután hajánál fogva felemelem és szablyámat átdöföm rajta. Ebben a pillanatban találkozik a tekintetünk Nedrával. Arcomon tükröződik jelenlegi lelkiállapotom, a gyűlölet, a kegyetlenség, a vérszomj, hogy nincs mit vesztenem. *

Apró csónakban közelítjük meg a hajót.
Mindössze négyen ülünk benne, két legjobb emberem, és természetesen Nickolas, aki még az utolsó pillanatban is felelőtlen ostobaságnak tekinti magánakciómat. Ám sem kalózok sem felajzott franciák ellen nem vezetem a legénységem, inkább magam kockáztatom az életem azért a nőért, aki köztudottan gyűlöl, hiszen nemrégiben egyértelműen a tudtomra adta. Hol van most az arroganciája, és a nagy szája? Megmenti talán ettől a mocskos kalóztól, vagy nekem, az állítása szerint önző, pénzéhes gazembernek kell kimentenem a veszedelem karmai közül?
Szinte magamban mulatok azon, hogy hamarosan lekötelezettem lesz a hölgy, s ez tekintve, ha még valóban gyűlöl, elég felfordulást fog okozni a szívében. Utálja csak saját magát, amiért ostobasága miatt nekem kell kimenekítenem szorult helyzetéből!
A hullámok egyre erősebbé válnak, ahogy közelítünk a hatalmas kalózhajóhoz. A tajték összecsap a fejünk felett, sós vízpermettel lepve be mindannyiunkat.
- Nem mehetünk közelebb kapitány! Túl veszélyes lenne! - kiáltja Jonas, az evezős. Azért őt választottam a csónakba,mert nála jobb navigátort aligha találhattam volna. Nickolas hű társam, de Jonas erélyesebb, ha egy ingatag lélekvesztőt kell irányítani, Tomson pedig, akit még magammal hoztam, kiváló céllövő. Hogy ez miért is fontos?
- Tomson, lője ki a kötelet!
- Nem vagyunk még elég közel uram!
- Meg kell próbálnia! Hiszek magában! Meg tudja csinálni!
Néhány hosszú pillanatig csak pislog rám, majd végül bólint, és a vállára veszi a számszeríjt, amelyből nem nyílvessző, hanem egy kampós végű kötél meredezik elölről. Alaposan felhúzza a szerszámot,majd céloz... és lő!
A kötél kireppen, egészen a hajókorlátig, majd megakad, s megfeszül. Tomson elégedetten ragadja meg a kötél végét, és nyújtja át nekem.
- Kapitány?
- Tudtam, hogy most sem csalódhatom magában! -mosolygok rá, miközben kisöpröm homlokomra tapadt vizes tincseimet arcomból, s megragadom a kötelet.
- Én megyek elől!
- Bran! - szól rám Nickolas megrovóan,de leintem.
- Az én dolgom a lány! Nincs ellenvetés!
- Rendben...kapitány... - biccent végül. - Szorosan mögötted leszünk...
Bólintok, majd előrébb fogom meg a kötelet, mögöttem Nickolas, aztán Tomson, majd háromra elrugaszkodunk a csónakból... és úgy csapódunk a hajó nedves,moszatos oldalának, hogy csak nyekkenünk!
Beütöm az oldalam, s érzem szinte, ahogy máris dagadni kezd,de nem törődvén ezzel magam alá pillantok, s megnyugodva látom, hogy bár elég esetlenül, de Nickolas és Tomson is alattam kapaszkodik. Nincs idő most sem a fájdalomra, sem a nyugvásra! Gyorsnak kell lennünk,ha felakarunk jutni a hajó oldalán, így azonnal mászni kezdek, nem törődve sajgó testrészeimmel. Végső soron ezt is belekalkuláltam a leánymentésbe.
Néhány órának tűnő percig csak mászunk és mászunk,kapaszkodunk az egyre nehezebb kötélben, akasztjuk a lábunk a síkos hajófalba, s egyszeriben előttem terem a korlát. Megragadom, majd izmaimat megfeszítve felhúzom magam, és átlendülök felette. Visszafordulnék, hogy segítsek Nickolasnak, ám szinte azonnal nekem támad egy kalóz, akit halántékon ütök a kardgombommal, s ájultan esik össze. Majd néhány francia esik nekem, s csak fél szemmel látom, amint Nickolas és Tomson is épségben a fedélzetre jut, s azonmód harcba szállnak az oldalamon. Lefegyverzem egyik támadómat, míg Nickolas a vízbe taszít egy másikat, s ekkor pillantom meg azt a nőt, aki miatt mindezt az ostobaságot képes vagyok véghezvinni. A nőt, akit a hátam közepére sem kívánok, aki megvet,és a saját otthonomban képes vádaskodni alaptalan dolgokkal irányomban.
- Menj! Hozd a lányt Brandon! Nem szívesen időznék itt sokáig!- hallom Nickolast a hátam mögül. Ezek szerint ő is észrevette, s én azonnal, mintha ő lenne a kapitány, parancsszóra előre vetem magam.
Nedra tehetetlenül áll egy helyben, miközben a franciák kapitánya - a ruhája jelzéseiből látom - éppen Blackheartttal vív... s a kalóz ekkor döf egy véglegeset, s közben elvetemült tekintetével épp nem kívánt menyasszonyom szemébe bámul. Elfut a méreg! Az alávaló! Hogy ölhet embert egy ifjú hölgy szeme láttára? Hogy lehet valaki ily kegyetlen?
Lendülök, és ütök, lendülök, és vágok, majd szúrok egyet jobbra, lesújtok balra, s már ott is állok Nedra mellett, elkapva a karját, s magam felé fordítva,hogy a szemembe nézhessen,melyben bizonyára olyan tüzet láthat,amit talán nem is hitt volna rólam eleddig. Ám ebben benne van mind a harag, amit a helyzet iránt érzek, a düh, amit Solomon Blackheart hozott ki belőlem, valamint a féltés amit a lány iránt érzek, ami valahogy lelkem mélyéről előtört, s azt súgja,meg kell védenem őt, óvnom, és életemet adnom ha kell.
- Hölgyem, ideje távoznunk! Bár kecsegtető az ajánlat, hogy mindketten itt haljunk, de higgye el, van még elég szép és jó ebben az életben, amiért érdemes tovább élni! - mondom, majd szavaimat zárván belé karolok, s még mielőtt bármelyik koszos kalóz, vagy galád francia egyet pisloghatna, a hajókorlát felé vetem magam, belé karolva Miss Piercebe.


// Bár sokat váratott magára, de megszületett nem olyan szépen, mint amit anno írtam mielőtt elment a net, de talán tetszeni fog így is:) //

*Tűkön ülve nézem a párbajt, és próbálom nem elveszteni a hitem, hogy a kapitánynak van még esélye Ferdinánd ellen. Közben végig suhan agyamon a halál gondolata, és még egyszer azért gondolok családomra, akiket elhagytam. De valahogy, annyi rossz ellenére sem érzek bűntudatot, hogy ellenszegültem, és hagytam a csábításnak.  Jó lehet némi, honvágy gyötri aprócska lelkem, de nem oly vészesen, hogy azt ne lehetne kibírni. Közben vitatkozok magammal, hogy elforduljak-e, vagy csak simán nézzem tovább, ahogy valamelyikük megöli majd a másikat.  De minden olyan gyorsan történik, a másodperc törtrésze alatt, minden a feje tetejére áll, és váratlan fordulat történik.  Akit annyira féltettem, és aggódtam jólléte miatt, aligha szenvedett csúfos vereséget a francia Ferdinánd ellen. S, az oly erős, és rideg Ferdinánd, akinek a legnagyobb esélyei voltak, egy pillanat alatt a „földre került”, és akkor már tudtam ennek a párbajnak itt és most vége van. Ami ebben a legborzasztóbb, hogy minden egyes véres pillanatot, nyitott szemmel végignéztem, és csak akkor jöttem rá, hogy mi is fog még történni mikor az a bizonyos dolog már megtörtént.  Egész testem megremeget a látványtól, pár másodpercig csak figyelem, ahogy a szabja, keresztülmegy a nem régiben még oly magabiztos francia kapitány testén. Sokkolt a dolog, még akkor is, ha természetesen az történt, amiben oly nagy hittel reménykedtem. Tekintetem feljebb haladva a kapitány arcát fürkészi, de oly kegyetlenséget, és vérszomjat találok ott, hogy attól még a hideg is kiráz. Soha nem láttam még ilyet a kapitány arcán, attól függetlenül persze, hogy eddig mér nem volt szerencsém, sok időt vele tölteni. Ijesztő, és hátborzongató, ezeket a szavakat találom csak a leírására. Egyhelyben állok, ott csak tétlenül, és figyelem, hogy mi lesz. Várom, hogy az a kegyetlen, vérszomja arc eltűnjön, és helyére a régi kifejezések kerüljenek. Ekkor azonban váratlanul érzem, hogy valaki megfogja balkaromat. A szívem kihagy, egy pillanatra annyira megijedek. De oldalra nézek, és kissé megkönnyebbülve látom, hogy nem egy francia az, aki életemet próbálja kiontani. De meg is lepődök, hiszen olyan embert pillantok meg, akinek most egyáltalán nem szabadna itt lennie. Brandon, a nem kívánatos vőlegényem arcán féltést látok, ami megint csak elbizonytalanít, hisz azok után, amit tettem, és mondtam neki, csodálkozom, hogy egyáltalán itt van. Összezavar, hogy egyszer pénzhajhár cédának néz, aztán meg ilyen tekintettel figyel.   „Hölgyem, ideje távoznunk! Bár kecsegtető az ajánlat, hogy mindketten itt haljunk, de higgye el, van még elég szép és jó ebben az életben, amiért érdemes tovább élni!” Még szívok egy kis levegőt, és csak utána kezdek bele. *
- Ön meg mi a frászt keres itt? Ha annyira távozni akar, hát menjen, de én maradok! - *Jegyzem meg határozottan, hogy lássa (ismét), hogy kivel van dolga. *

* Ahogy szablyámról letaszítom a halott testet egyre jobban elveszítem emberi mivoltom s csak a vérre tudok gondolni mely most nem csak az én sebeimből szivárog, hanem ellenfelemé is a kezemre tapad. A pillanat amikor Nedrába belekarol az ismeretlen angol férfi kiragad ebből a kaotikus állapotból csak annyira, hogy észbe kapjak.* - Mire vártok tengeri patkányok?! Kézbe a szablyát fosszátok meg a franciákat lelküktől! -* Eközben Ferdinand kapitány övéből előhalászom flintáját és az ismeretlen angol férfira tartva közeledek Nedra felé. Tekintetem egy pillanatig sem változik meg, s bár már lassan elszáll belőlem minden erő, a végletekig kitartok és kihúzom magam mikor megállapodok a hölgy mellett.* - Örülök a találkozásnak, legyen bárki is maga, de Miss Pierce az én utasom. És az is marad... - * S ilyenkor Nedra felé tekintek. * - ...hacsak személye másképp nem akarja. -* Megenyhül arckifejezésem annyira, hogy ne fenyegető legyen, ám elég elszánt ahhoz, hogy komolyan vegyék mindazt amit mondtam. Majd visszafordulok az ismeretlen angol felé. Végig hordozom a tekintetem rajta, s miközben mögötte matrózaim az utolsó franciát is kidobják a hajómról, megállapodok arcánál, majd a távolban lévő hajó sziluettjén. S hogy ne okozzanak több problémát a franciák, bár a kapitány tekintetét fürkészem, de kiadom a parancsot kiabálva. * - Tűz! - * Mint megfélemlítés, mint parancs remélhetőleg elérte a célját, tekintve, hogy a Soulstealer ágyúi egyként köpik dübörögve acél golyóikat a francia hajó testére, amely ezek után megroppan. * - Ami pedig az illemet illeti, üdvözlöm! Solomon Blackheart kapitány vagyok. - * Mutatkozom be s ezek után őrült mosoly jelenik meg arcomon.

Nedra döbbent arcán egy cseppet sem lepődök meg, és igazából a kérdésén sem. Hisz valóban,mi a frászt is keresek itt? Kötelességből jöttem, és családom - nem pedig jómagam - hírnevéért, de most egyszeriben fontossá vált számomra, hogy valóban megmentsem a lányt. Elakartam vinni innen, biztonságban tudni a hajómon, és megmagyarázni neki... vagy inkább elmondani, hogy.... mit is pontosan?
Az Istenre, de összezavarodtam! Épp a legrosszabbkor!
- Magáért jöttem, mégis mi mást csinálnék egy kalózhajó kellős közepén? - kérdezek vissza. Ám a kijelentésén megdöbbenek. - Marad? Hogy érti ezt? Megveszett? Ez egy kalózhajó! Amikor azt mondtam, hogy raboltassa el magát, nem szó szerint értettem! És ne egy kalózzal töresse össze a szívét! Ne hozzon gyalázatot magára és az apja fejére! - figyelmeztetem a legnagyobb jó szándékkal.
- De kérem, ezt ne most vitassuk meg, és legfőképpen nem itt! Jöjjön velem, és mindent elmagyarázok!
Ám mielőtt fojtathatnám, bekövetkezik a legrosszabb. Amíg itt csevegek az értetlenkedő - jajj, ugyan mi a hét pokolért ilyen akadékos! -nővel, Blackheart felfigyel ránk, smár elénk is toppan, én pedig hátam mögé gyömöszölöm a nőt,és óvatosságból - egy kalózzal állok szemben,miért ne lennék óvatos? - felé tartom a kardom.
- Én nem különbben örülök. - válaszolok viszonozva az udvariasságot, csak tudnám miért. Egyébként sem örvendhetek igazán egy mocskos tengeri rablócsürhének. Ám arcom megmarad ridegnek és érzelemmentesnek felé. - Hallottam már viselt tetteiről Balckheart kapitány. A nevem Brandon Brightmore. Szintúgy kapitány. A hölgy pedig velem jön. Tekintse egyfajta béke díjnak, melyért cserébe ezúton futni hagyom. Ha csak nem akarja a fejére hozni az egész angol flottát.
Közben elcsendesedik körülöttem a harctér, eltekintve a tűzparancsot, s hamarost az ágyúk dörrenését. Ám a hajón már nem folyik csata. Tomson és Nickolas pedig sehol. De egy cseppet sem ijedek meg. Pontosan tudom, miért nem látom őket, és épp merre vannak. Eléggé begyakorolt technika.
Oldalvást Nedrára pillantok, s olyan halkan szólalok meg, hogy csak ő hallja.
- Remélem tudja, hogy két választása van.... vagy velem jön bármi áron... vagy meg fogok önért küzdeni életre halálra... döntsön...melyiket akarja?

*Valamely szinten még mindig döbbenten állok, és nézem az az éppen kezemet fogó férfit. Ez az a helyzet, amibe talán legmerészebb álmaimban sem akartam részt venni… Ismerem? Vajon feladja, és elmegy, ha ismét sértegetem? Ennél nincs jobb ötletem, szóval egy próbát mindenesetre megér. Hát értem hiába jött! Oh már tudom, eljött, hogy eljátssza a megmentő szerepet, aki majd kiment a gonosz kalóz hajójáról, és learatja a babérokat. Hát általam nem fog hőst játszani.*
- Hát van egy rossz hírem, teljes mértékben megfogadtam tanácsát, most már mindegy, hogy ön valójában, hogy is értette! Mégis mit akar megmagyarázni? - *Kérdezem, kíváncsian ugyanis sejtelmem sincs, hogy most mit is kell nekem magyarázni. Érzem, ahogy kezemnél fogva a háta mögé húz, bár fogalmam sincs, hogy miért. Majd észreveszem a közeledő kapitányt. „Örülök a találkozásnak, legyen bárki is maga, de Miss Pierce az én utasom. És az is marad... hacsak személye másképp nem akarja.” OIyan rossz érzésem van… Ő ketten, egy hajón… hát azt hiszem ez nem lesz jó.  Csak figyelem a két férfit, és hallgatom, amiket mondanak egymásnak, de nem szólalok meg. Nem én.  Tudom, mikor kell csöndbe maradni, és ez pont egy olyan pillanat. Az ágyútűz, és a harc… Végig nézek a kapitányon, és látom vérző sebeit.  Aggodalom fog el.   „Remélem tudja, hogy két választása van.... vagy velem jön bármi áron... vagy meg fogok önért küzdeni életre halálra... döntsön...melyiket akarja?”  Lesütöm tekintetem. *
- Mehetünk.. - *Mondom ki halkan, meghunyászkodva. Nem azért mondom, mert annyira a férfivel akarok menni. Csak hát elnézve a kapitányt nincs olyan állapotban, hogy megint harcoljon, és halálát nem akarom. Meg egyébként sem kérhetem, hogy harcoljon értem, hisz nincs szándékomban bajba keverni.  *