Tortuga ma is nyüzsgött az emberektől, ahogy szinte minden este tette. A lerészegedni vágyó matrózok és kapitányok a borozókból betértek a bordélyházba, így ma is igencsak nagy volt az érdeklődők száma. Ez persze nekem csak jó volt. Egy-két új ügyfelet ma is szereztem, s ezeket tapasztaltabb lányokhoz küldtem, akik maradásra és a jövőben való látogatásra bírhatták az illetőket.
Lesétáltam a lépcsőn, hosszú sárga ruhám súrolta a földet. Bájos, és széles mosollyal arcomon jártam körbe a legnagyobb teret, ahol a lányok csupán táncoltak, bár ruhájuk igencsak legének bizonyult más táncosnőéhez képest.
Egyik fiatal táncosnőmhöz léptem, és fülébe suttogtam néhány építő kritikát és tanácsot, majd tovább folytattam utam. A hangos nevetés és sóhajok hangja közt akarva akaratlan meghallottam az ajtó csapódását. Egy fiatalabb arcú férfi lépett be, s mikor elindult elé egyik lányom, lépteim megsürgettem. Valami tetszett a fiúban. Talán az, hogy többi vendégemhez képest, ő nem volt túl koszos, inkább, hogy így fogalmazzak: szegényebb réteghez képest egészséges mennyiségű kosz volt rajta. Elmosolyodtam, majd elé léptem, és mélyen szemébe nézve bátorító hangon szóltam hozzá.
-Jöjjön csak beljebb.-karolok belé, majd beljebb sétálok vele, és egy fiatal lányra nézek, aki egy ezüsttálcán italt nyújt felénk.
-Ha valaki keresne, mond meg neki, ma este elfoglalt leszek. A szobámban pedig senki nem zavarhat.-utasítom a lánykát, aki bólint, majd odébb ringatja kecses testét.
-Nos, azt hiszem fenn csendesebb lenne. Bármi okból tévedt be erre a helyre, a szobám biztosan alkalmasabb a csevegésre. És persze minden egyébre is.-emelem fel szoknyám, épp annyira, hogy a lépcsőn felfelé tudjak menni, míg másik kezemben az ezüsttálcán az üveg borral egyensúlyozom. Amikor elérem a szóban forgó helyet, elhúzom a függönyt és elmosolyodok. A szobám a többihez képest jóval díszesebb, a falon hatalmas vöröses-narancssárgás faliszőnyegek lógnak, míg az ablakot hasonló színű selyemfüggönyök és sötétítők védik a leselkedőktől. A szoba sötétebb pontjában egy kényelmes és puha ágyon legalább tíz párna hever, míg a másik oldalon egy kád kapott helyet. A szoba igencsak tágas volt, mégis a pislákoló gyertyák fényében igencsak kicsinek és egyszerűnek tűnt.
-Foglaljon csak helyet.-mosolygok a férfira, majd elveszek két tiszta poharat a komódról és kitöltök bele egy kevéske bort.
-Eva vagyok.-nyújtok kezet felé, majd a poharat is irányába tartom. Kíváncsian várom, hogy a rendezett külsőn túl mit rejt a férfi.

Nem számítottam rá, hogy ennyi idegen tér be ma hozzánk, de arra még inkább nem gondoltam, hogy fiatal, s egészen rendezett kinézetű férfiak is betérnek.
Tettem vettem magam, ahogy minden este, s miután kiszúrtam következő célpontom, még inkább magába kerített azon voltam, hogy mindenki lássa, nem kezdek ki holmi egyszerű, mocskos kalózzal.
Miután felkísértem a szobámba, neki is kezdtem a már megszokott protokollhoz: kérdezgetni egy keveset, s lehetőség szerint a legegyszerűbb módon a legtöbb pénzhez jussak. Pár nyájas szó után kezdtem úgy érezni, hogy holmi egy éjszakánál többről lesz szó, ami nem megrémített, inkább még inkább feltüzelte amúgy is forró vérem.
-Ha nem bánja, inkább állva maradnék, ugyanis egyenlőre ez még az én szobám, s maga a vendégem, nem pedig fordítva.-csípős megjegyzésem valószínűleg nem a jó modoromról, s a vendégszeretetemről árulkodott, minél inkább az egyéniségemről, és a méltóságomról, ami mutatta erős női létem.
Bemutatkoztam, de vezetéknevem akárcsak máskor, most sem említettem. Na nem mintha sokan tudnának rólam egyebet, mint a munkám.
Kitöltök egy kis italt, s megkínálom vele, jelezve mégiscsak szorult belém udvariasság. Noha ez is amolyan megszokás volt. A pénzért túl sok mindent kellett tennem, mégis hozzászoktam már az elmúlt időben. De most már a magam ura vagyok, ha úgy döntök, bárkit kidobathatok, amire már volt példa. Azért én sem mindent tűrök el.
Felvont szemöldökkel hallgatom szavait, s elgondolkodom, vajon ebbe be akarok e folyni. Vajon megéri nekem azt a pénzt, hogy kockára tegyem az itteni életem, ami viszonylag nyugodtnak mondható.
-Jól sejti. Épp elég ideje birtoklom már ezt a bordélyt.-válaszolok, s arcom érdeklődést mutat irányába, holott testem minden porcikája ellenkezik az érdeklődéssel. Eddig ellenkezett.
-A fizetségről jobb szeretek én magam dönteni. Fogalmam sincs, mit  akar tőlem. Ellenben sok hozzám hasonlóval, én tartom magam annyira, hogy magamhoz csak azt hívjam fel ide, aki megéri ezt a kockázatot.-közlöm vele, s mihelyst lehetőségem adódik rá, előkapom ruhám rejtett zsebéből, a vékonyka ezüst kést, melynek markolata aranyból és drágakövekből készült, pengéje azonban olyan éles, hogy ha az ember bőréhez érintjük azonnal felhasítja azt. Nyakához szorítottam a kést, s arcom méregtől átitatott mimikát vett fel.
-Ha egy katonához van szerencsém, felakasztanak, vagy lefejeznek. De tudja egy valamit utálok a férfiakban. Rettentő könnyen elhiszik, hogy hatalmuk van a nők fölött, s e mellé még azt is hiszik, hogy kedvükre kihasználhatják a nőket. Már meg ne sértődjön, de az efféle ajánlatok soha nem jelentenek jót egy nő számára. Tehát először beszéljen a tényekről. Mit akar tőlem? Aztán majd eldöntöm, hogy tervezek e belefolyni a maga ügyeibe.-szemem összeszűkül, kezem pedig a penge végére szorul. Noha tudtam, hogy hol és hogyan tudnék kiszökni a szobából, azzal is tisztában voltam, hogy ha ő katona, akkor a bordélynak vége. A hithű katolikusok ugyanis megrögzötten a bordély bezárása mellett vannak, pedig nem kevés számú katona fordult már meg nálam, némi szolgáltatásért.
-Tehát? Mit akar tőlem? Mégis mit adhatok én magának, egy szenvedélyes, forró éjszakán kívül?-érdeklődöm tőle, miközben az ajtón valaki bekopog.
-Ne most, nem érek rá.-üvöltök ki, de szemem továbbra sem veszem le az előttem álló férfiről.

Nem túl kedves modorommal tudtam, nem épp a rokonszenvét fogom kiváltani. Viszont jelen állás szerint éppen annyira bíztam meg benne, amennyire ő bennem. Nem ismertem MÉG. De talán egyszer, valaha múló életemben hasznos lehet az ismeretség.
-Nem, nem tévedt.-mosolyodom el kissé, de nem túl feltűnően. Szememben visszatükröződik kételkedésem, s ezt arcomon is láthatta.
Amikor a tárgyra tért, elgondolkodtam, mennyire érné meg nekem ez a kis üzlet. Na nem mintha pénz szűkében lettem volna, hiszen a bordély igencsak jól jövedelmezett. Viszont féltem, talán az alkupartnerem katona, vagy egy belső ember, aki a valamelyik király talpát nyalja. Hiszen kalóznak mégiscsak tiszta, s túlon-túl kifinomult volt.
Éles késem a nyakához szorítottam, remélve, hogy bevallja, pontosan kiről, miről és mit akar megtudni. De úgy látszott tévedtem, mert felvetésemet füle hallatára adva épp annyira tőrt meg, hogy az igazat elmondja magáról. Láttam a szemén, hogy igazat mond, mégsem vettem el a kést nyakáról. Figyelmesen végighallgattam, majd rezzenéstelen arccal nézek az ajtó felé. Ő ezt kihasználta, s elkapva kezem már meg is szökött társaságomból.
Egy percig álltam, s mikor hallottam hangját, tudtam, a hátsó kijáraton, ami a szobámból nyílt, könnyel nyakon csíphetem. A kést a ruha alá rejtettem, majd felkaptam ruhámhoz hasonló színű palástom, s egy könnyed mozdulattal magamra húztam azt. A csuklyát jól lehúztam a fejemre, de mikor megnyikordult az ajtó, én már a lépcsőn igyekeztem lefelé. Apró, könnyed, de gyors léptekkel sétáltam az épület sarkához, míg az ajtón kiviharzó fiút nézetem. Egy perccel később, két másik férfit is meglátok, amint a fiú nyomába erednek. Elgondolkodva, szemlesütve követni kezdem, s ahogy az első sikátorhoz ért, utánasietek. A mögöttem lemaradó két férfi megtorpan, és a falnak támaszkodva elkáromkodják magukat. Elmosolyodva lépkedek a mocskos utcán, mígnem az első sikátor megjelenik a szemem előtt. Ekkor gyorsítok tempómon, s a "vendégem" felé közeledek.
-Kövessen.-mondom halkan, amikor elsétálok mellette, s a sötét utca felé biccentek. A tortugai bűz a sikátorokban megszoruló levegőből még émelyítőbbnek tűnt. Ahogy a feketeségbe vesztem, feljebb tolom a fejemen lévő csuklyát, és hajam megigazítva várom, hogy a férfi is kövessen.
-Először is. Magát minden bizonnyal két ember követi, noha amikor megelőztem őket, úgy látszott elidőznek, s megvárják majd míg eltűnök.-kezdek neki monológomnak, mikor végre utolér a férfi is. -Na nem mintha nem tudná magát megvédeni, csupán figyelmeztetem, hogy valószínűleg ők nem egy kedves beszélgetésbe kezdenének magával.-nézek szemeibe, majd mintha a beszéden kívül mást is csinálnánk, hangosan felkiáltok, s nem sokkal később egy aprócska nevetést is megengedek magamnak.
-Úgy hiszem a két kutya, hagyni fogja, hogy elvégezzem a dolgom, ugyanis nem most először teszek nekik keresztbe.-suttogom a szavakat fülébe.
-Színészkedjen egy kicsit a hangjával, lehetőleg úgy, hogy más is hallja, de közben haladjon ezen az úton végig. A következő sarkon forduljon jobbra, és a magas lépcső alá húzódva várjon meg.-tanácsolom továbbra is suttogva, s hajamba túrva kissé megborzolom azt, s ruhámat is gyűröttebbé s megviseltebbé varázsolom pár apró mozdulattal.
Még egy halk kacaj hagyja el torkom, miközben a férfira kacsintok, és "zihált" külsővel kilépek a sikátorból. A két férfi nyomban ellöki magát a faltól, s elindulnak felém. Amikor mellém érnek, pár cseppet sem kedves szóval "jutalmaznak", mire elmosolyodva tova haladok. A bordély ajtaját nem használhattam, hiszen senki sem látta, hogy kimegyek onnan. Amikor befordulok a sarkon, a két férfi irdatlan káromkodását hallva felkacagok, s meglátván a lépcsőt, bízom benne, hogy az ismeretlen idegennel folytathatom a beszélgetést.