Az Anna királynő bosszúja kikötött. Mégpedig London kikötőjének egyik eldogott szegletében, hogy kerülje a feltűnést. Nem hiányzik, hogy a király zsoldosai meglepjenek minket. Az éj leple takarta az utcákra lépő velejükig romlott legénységet. Apám úgy döntött ideje nekik is kipihenniük a fáradalmakat. Egy maroknyi férfi társaságával léptem be az ivóba, hogy én is felfrissüljek, megmosdjak, mert a végtelen tenger nem adott rájuk lehetőséget. Aranyunk és pénzünk volt bőven, amit elihatnak és elszórtnak örömlányokra a disznók. Nagy volt a hangzavar, mint minden kocsmában, a légben a cefre szag terjengett, de már hozzászoktam. Mintha hazatértem volna. Elkértem egy üres szoba kulcsát, ahol rendbe szedhetem magam, közben kiosztottam néhány pofont a pimasz csürhének, míg a szoba ajtajáig értem. Apám egyik embere azt a parancsot kapta, hogy ne mozduljon mellőlem, így hát őrként állt az ajtó elé.
Beléptem, a kulcsot a zárba illesztettem, hogy magamra zárjam, de az elkorhadt faajtó inkább díszként szolgált, mintsem akként amire tervezték. A kádban már gőzölgött a lágyan simogató víz, ami hamarosan bőrömhöz érhet.
Tollal díszített kalapomat a káddal szemben álló ágyra dobtam, de még mielőtt vetkőzni kezdtem volna, kicsit feltérképeztem a terepet. Lyukakat kereste a falon, hátha van aki leskelődő kedvében van. Nekem sem kell bemutatni ezeket a hitvány férgeket. A kardom és pisztolyom is a kalapom mellé dobtam. A réseken folyamatosan beszűrődő hangok, veszekedések, énekek megnyugtattak. Ezek adták tudtomra, hogy nincs különösebb baj.

Az ajtó közvetlen közelében beszédet hallottam, de nem törődtem vele. Biztos egy nő próbálja magával csalni a felvigyázómat, amihez nem sok esély van. Ha egy lépést is tesz mellőlem apám kegyetlen haragjával kell farkasszemet néznie. A kádhoz sétáltam, hogy kezem belelógassam és megtapintsam a fürdővizet. Kellemes volt. Jobb vállamról leakasztottam a tört-fehér, mocskos ingemet, de hirtelen pördített meg valaki, hogy aztán ajkunk találkozzon. Abban a pillanatban megismertem az előttem álló férfit. Már csak a megszokás miatt is viszonoztam a csókot, ami nem tartott túl sokáig.
- Jack! - állapítottam meg szemrehányóan a tényt, hogy újra összefutottunk.
Ha azt várta, hogy a karjaiba omlok azok után, amit velem tett, akkor nagyon téved. Csípőre tett kézzel néztem le rá, ahogy előtte álltam. Rengeteg érzés kavargott bennem, rengeteg ellentmondásos érzés. Egyik felem utána epekedett, míg a másik inkább egy tőrt döfött volna a hátába.
- Elbűvölő vagy, mikor magabiztos vagy, de tévedsz. Legutóbbi találkánk óta, rád sem gondoltam. Ami pedig a fiatalság forrását illeti.. honnan veszed?!- érdeklődöm nem adva ki ittlétem okát.
Végül is semmi köze hozzá. De most hogy látom, valóban megdobbant a szívem a viszontlátás öröme miatt. Ezt azonban eszem ágában nincs tudtára adni. Visszaakasztottam vállamra az ingem, és leültem vele szemben a kád szélére, majd keresztbe tettem a lábam. Gyanakodva az ajtó irányába néztem, majd ismét vissza Jack-re.
- És mi van veled? Te miért vagy itt? Mármint Londonban. Azon nem lepődöm meg, hogy egy ivóban múlatod az időt. - kíváncsiskodtam, miközben arra gondoltam mi célból tartózkodik Londonban, ahol bármikor elkaphatják az angol király katonái. A tűzzel játszik.
- Szükséged van esetleg egy hajóra, vagy legénységre?! - Jack sosem tudta megtartani a hajóit.
Le sem vettem róla a szemem. Túl jól ismerem. Egy pillanat alatt képes ostobaságokat elkövetni. Mindkét kezem a kád szélén pihent meg, hogy megtartsam egyensúlyom, és ne essek háttal a csalogató meleg vízbe.

Próbáltam közömbösnek és távolságtartónak mutatkozni. Nem hagyhatom, hogy megint elcsábítson, aztán újra csalódást okozzon nekem. Ismerem már Jacket, mindenkinél jobban. Ő is csak egy átkozott kalóz, és onnan is a rosszabbik fajtából. Természetesen gyakran gondoltam rá, hiszen a folyamatos találkozások nem hagyják, hogy elfelejtsem. Van, hogy haraggal gondolok rá, van, hogy egy szép emlékként. Találkáink vagy kardvívással, vagy románccal kezdődik és ér véget. Szinte már hagyománnyá vált a "kapcsolatunkban". Talán sosem heverem ki, hogy ő volt az első férfi az életemben, de csak kihasznált, és továbbállt.
- Igen, mindenki erről beszél, miért olyan különös, hogy én is így teszek. Sokan úgy tartják, hogy létezik, mások csak ezzel áltatják magukat, de vannak olyanok is, akiket hidegen hagy. Te mit gondolsz Jack? - kíváncsiskodom tovább, bár nem hiszem, hogy meg tud lepni válaszával.
Valószínűleg ő is igaznak tartja a históriát, és van olyan bolond, hogy utána kutasson. Ez esetben nem különbözök tőle, hiszen nekem is célom, hogy megtaláljam, csakhogy engem nemes cél vezérel, nem magamnak akarom a forrást, egyedül apám kedvéért teszem.
- Ugyan Jack, azt várod, hogy hitelt adjak szavaidnak! Ha emlékeim nem csalnak, szívesen töltöd zárdákban a szabadidődet. - feleltem még mindig szemrehányóan, de próbáltam visszafogni magam.
- Davy Jones? Mégis hogyan sikerült megszöknöd előle, csak nem ismét a teknőcös módszert alkalmaztad? - ajkaim felfelé ívelődtek a gondolatra.
Nem tudom, meddig fogom még emlegetni, de muszáj kiadnom magamból az iránta való érzelmeim egy részét, hogy megkönnyebbüljek. Nem állt szándékomban felfedni előtte, hogy az Annak királynő bosszúján hajózom, az apámmal Fekete-szakállal.
- Éppenséggel nekem van egy hajóm, legénységgel, de eszem ágában sincs neked adni. - felelem, majd közelebb húzódok hozzá, hogy ujjaim hegyét végighúzzam arcán, és érzéki hangon folytattam mondandóm.
- Jack! Együtt megtalálhatjuk! Mindenki Jack Sparrow kapitányról, a legendás kapitányról beszélne, aki birtokolja a fiatalság forrását. Hát nem lenne jó?! - suttogok a végén arcába.. ajkaimat néhány centi választja el övétől.
Hirtelen felállok mellőle és az ablakpárkányhoz sétálok, hogy hátat fordítva neki, London utcáit vegyem szemügyre. Ismerem Jacket, a hírnévre és az ezzel járó gazdagságra nem mondana nemet.

Nagyon határozott volt kijelentése, talán túlságosan is. Vajon járt már ott, vagy ez csak egy újabb átverés?! Nem neki hiszek, hiszek a forrás létezésében, mert ez ad reményt! Még senki sem járt a forrásnál, kizárt, hogy ő kivétel lenne. Elbűvölten néztem szemeibe. Nem tehettem róla, volt valami elragadó ebben a kalózban, de a varázs hamar elmúlt következő kijelentése hallatán. Ez rá vall, mindig képes elrontani egy jobb pillanatokat.
Bosszúsan összeráncoltam homlokom, mikor hirtelen dörömböltek az ajtón, és beszólt a legénység egy tagja.
- Első-tiszt, ki van bent önnel? - rögtön odakaptam fejem, és éreztem, hogy a szívem szaporább ütemben kezd verni.
Hirtelen azt sem tudtam, mint mondhatnék, végül sikerült lenyugtatnom a bennem háborgó tengert, és éles hangon, némi felháborodottsággal feleltem eme ostoba kérdésre.
- Mégis mit gondolsz, ki lehet itt, mikor éppen mosdok?!  - néztem vissza Jackre, célzásképpen.
Érthető választ nem, csak egy mormoló hang szűrődött át az ajtó résein, ami azt jelzet, sikerült kibeszélnem magunkat.
Iamét hitetlenkedve néztem a mellettem ülő férfira. Mintha olyan könnyen meg lehetne szökni Davy Jones elől, a hírhedt elátkozott kalózról, a Kraken gazdájától. Mégis itt áll előttem, különös módon, csak sikerült megszöknie a nyavalyásnak.
- Ugyan Sparrow, a legénységemet nem érdeklik a részletek, mindaddig, míg megkapják a pénzüket, és a hajónak sajnos már van kapitánya.
Szóval ő is ismeri a pogány rituálét?! Ezzel most meglepett, habár beszélnek mostanában minden féléről. Szóra nyitottam volna szám, mikor övéivel betapasztotta azt. Szemeim azonnal lehunytam és engedtem az ismerős érzésnek.. már nagyon hiányzott. Harcolt a testem az elmém ellen, de a pillanatnak megint vége szakadt, mert az ajtó lassan nyitódott. Elszakadtam Jack ajkaitól, és gyors mozdulatokkal leakasztottam ingemet, mindkét vállamról. Megragadtam a kalózt, és a kádba rántottam, majd követtem én is. Egy embernek tökéletesen kényelmes, ám így nem tudtam máshova, mint Jack lábaira ülni, kezemmel pedig a víz alá nyomtam fejét. Az ajtó teljesen kitárult, a küszöb mögül pedig kíváncsi tekintet nézett rám. Magamra húztam a véka szélén pihenő leplet, amivel elfedtem kilátszódó ruhám, és dühösen kiabálni kezdtem.
- Elment az a maradék esze is, vagy csak megunta az életét matróz? Takarodjon kifelé, ezért még felelni fog. - vágtam hozzá a szappant, ami szintén oda volt készítve.
Először csak mentegetőzni kezdett a nyomorult, majd újra és újra bocsánatért fohászkodott, viszont az ajtót csak az után csukta be maga mögött, hogy szemeit elég ideig legeltette rajtam. Megkönnyebbültem dőltem hátra, a földre dobva a szövetet, és kifújva a visszatartott levegőt.