Piac

Kedvem támadt levegőzni egyet s úgy döntöttem, férfias ruhák helyett most kivételesen adok a külsőmre. Egy világosbarna selyem, hosszú, fűzős ruha mellett döntöttem. Miután rám erőltette az öltöztetőnő, kiküldtem a szobából, hogy a haj témát jómagam is tökéletesen meg tudom oldani. Hajkoronám egy részét magasabban eltűztem, míg másik részét hagytam vállamra omlani. Miután megvoltam mindennel, a ruhám alá rejtettem a medált, így csak a vékony aranylánc lógott ki a ruha alól.
-Kisasszony, a hintója a kapuban várja.-közli velem a bejárónő, mire ránézek, és elmosolyodom.
-Kísérő nélkül, egyedül szeretnék menni, mindenféle puccparádé nélkül.-hangomban érezni az élt, s cseppet sem viselkedtem szegény lánnyal kedvesen. Hátat fordított majd kiviharzott a szobából.
Nem túl lassan, felkapva szoknyám, lerohantam a lépcsőn, majd ki a vas kerítésen, egyenesen a főútra. Ekkor lassítottam, szoknyám hagytam, hogy a földet sodorja. Amikor a piacra értem, mindenhonnan szempárok hada meredt rám, míg az emberek suttogásából egy-két dolgot meghallottam.
~A kormányzó lánya, ma különösen csinos.-haladtam el egy férfi mellett, ki a felesége, vagy szeretője fülébe suttogta a szavakat. Egy mosolyt erőltettem az arcomra, majd az egyik öregasszonyhoz léptem, aki mosolygós piros almákat árult. Odaléptem hozzá, és egyet elvettem, majd elővettem az árát, de ellenkezni kezdett.
-Ne butáskodjon. A kormányzó lánya vagyok, de nem hagyhatom, hogy a fáradtságos munkája gyümölcsét az ára kifizetése nélkül vegyem magamhoz. Tartsa csak meg.-mondom arcomon őszinte mosollyal, majd odébb indulok, s egy koldusasszonyhoz lépek, kinek gyermeke annak szakadt szoknyája mögé bújik.
-Tessék, kóstold meg, nagyon finom.-adom oda a félős kisfiúnak az almát, mire anyja hálálkodó tekintetével találkozom. Amikor lehajolok hozzá, ruhám takarása alól kicsúszik a medál, de ezt már csak akkor veszem észre, amikor felállok, és megteszek pár lépést. Egy gyors, de a lehetőségekhez képest nem túl feltűnő mozdulattal visszadugom az azték aranytallért a ruhám alá, de mikor tovább indulnék, egy ismeretlen idegenbe "botlok", ki akár egy kőfal megdermedve áll előttem.
-Segíthetek valamiben?-érdeklődöm összevont szemöldökkel, s kezeim automatikusan nyúlnának a máskor oldalamon függő kardom helyére. Zavartan összevonom szemöldököm, majd halovány mosollyal arcomon, mintha mi se történt volna, állok tovább, és várom válaszát.

Elisabeth Swann & Richard Weston

A dolgozóasztalom mögött ülve figyelem az immáron hasznavehetetlen térképet, hisz a kincset már megszereztük, szóval már csak a szétosztása maradt hátra, amelyet nem sokára meg is teszek, csak először kössünk ki a hajóval Port Royalban. A mellényem belső zsebébe nyúlok, és előveszem onnan az Azték aranyat. Nézegetni kezdem, és párszor megfordítom a kezemben ezáltal is pontosan szemügyre véve e értékes tárgyat. Eddig nem igen találkoztam még olyan személlyel, akinél ugyancsak lenne ilyen arany, bár tény, és való, hogy senki sem mutogatja nyilvánosan az értékeit. Egy mozdulattal a belső zsebembe helyezem vissza az Azték aranyat, majd felállok a székről, és a falhoz lépek, amelyhez a kardom van támasztva. Hirtelen a kezembe kapom azt, majd a baloldalamra helyezem, ahol lenni szokott, aztán a kabin ajtajához lépek. Lenyomom a kilincset, majd kilépek a kabinból, és magam mögött becsapva az ajtót hagyom ott immáron a helyiséget. Gyors léptekkel megyek a felül található korláthoz, ahol máris a helyettesem fogad.
-Uram!-Meghajlással tiszteleg, amelyet én is viszonozok.-Jelentem, hogy nem sokára megérkezünk a célállomásra.
-Rendben. Köszönöm a jelentését! Esetleg van még valami, amiről tudnom kellene?
-Nincs semmi, kapitány.
-Akkor ideje bejelenteni egy-két dolgot!-Mondom bizalmasan majd a korláthoz még jobban közelebb lépve támasztom meg magamat a két kezemmel.-Figyelmet kérek emberek!-Hangom hangosan, és határozottan csendül fel, amelynek köszönhetően mindenki rám figyel.-Miután megérkeztünk Port Royalba megkérnék mindenkit, hogy a készleteinket töltsétek fel, aztán mindenki mehet a maga dolgára. Szabadon lehet menni a kocsmába, a vásárra, vagy ahova menni akartok, csak előbb ezt végezzétek el.-Immáron elindulok a lépcső felé.-Illetve ideje szétosztani az aranyat, amelyet nem régibben szereztünk. Összegeztem a kincset egyenlően, és mindenkinek egy külön kis erszénybe raktam bele. Szóval már csak a szétosztás maradt hátra.-A helyettesem felé fordulok.-Kérlek hozd ki a kabinból a ládát, és hozd fedélzetre!-Intézem hozzá szavaim, amelyre bólint, majd elindul a dolgára. Lemegyek a fedélzetre, miközben az emberekre nézek.-Gyűljetek körém mindannyian!-Mondom, miközben mindenki szó nélkül körém áll. Na ezt sem kell kétszer mondanom úgy látszik. Amint megérkezik a helyettesem, és utat tör magának a tömegen keresztül, akkor lerakja a ládát elém, és kinyitja.
Miután mindenkinek szétosztottam a kincs ráeső részét azután mindenki megy a maga dolgára, és folytatja azt, amit éppen félbe hagyott.
Megérkezve Port Royalba, és kikötve a hajót a kikötőben mindenki rögtön neki lát a feladatának. Figyelni kezdem őket, és követtem a szememmel minden egyes mozdulatukat, de egy idő után unalmassá válik, ezért elhagyom a hajó fedélzetét, majd magam mögött hagyva a kikötőt indulok el szétnézni a környéken. Valamilyen csoda folytán a piacra keveredem, bár nem nagyon érdekel az, hogy vegyek valamit, inkább csak sétálgatni van kedvem jelen esetben. Figyelem a polgárokat, a mozdulataikat, a kereskedőket, vagy éppen csak a vásárlókat, akik egy-egy csekélységet vesznek maguknak. Viszont végül figyelmes leszek egy fiatal hölgyre, aki felkelti az érdeklődésemet, de nem közelítem meg őt, hanem megállok inkább. S csupán csak figyelem, ahogy vesz egy almát az egyik árusnál, aztán pedig azt, hogy egy koldusasszonyhoz megy, akinek a fiának adja az almát, de amikor lehajol különös dologra leszek figyelmes, bár még biztosra nem megyek, ezért éppen, hogy csak elindulnék, amikor feláll, és arra leszek figyelmes, hogy a nyakában egy Azték arany medál van, amely nagyon hasonlít az enyémre, sőt kifejezetten ugyanolyan. Ekkor megindulok felé, s elé érve végül megállok. Szinte ledermedek egy pillanat erejéig, s mint egy kőfal állok előtte, de végül megrázom fejem, s felfigyelek kérdésére. Hátrébb lépek tőle kissé, és úgy nézek rá végül.
-Elnézését kérem...-Kezdek bele mondandómba, mikor észreveszem, hogy oldalához nyúl kezeivel, mintha valami lenne ott, pedig jól láthatóan semmi sincs ott. Talán nem védekezni akarna ellenem? Ugyan már! Egyrészt nincs oka arra, hogy féljen tőlem, másrészt meg nincs nála fegyver, szóval erről ennyit.-Mint már mondtam.. Elnézését kérem, amiért csak úgy feltűntem a semmiből, de figyelmes lettem a nyakában lévő medálra, amely számomra rögtön szemet szúrt, hisz nem mindennapi látvány, hogy valakinél ilyenfajta tárgy van..-Mondom komolyan, miközben a további szavaimat kissé halkabban, és bizalmasabban intézem hozzá.-Láttam, hogy Azték arany van önnél.. Esetleg szabadna tudnom, hogy honnan szerezte?-Teszem fel kérdésemet, miközben komolyan nézek immáron szemébe, és várom a válaszát.

Elisabeth Swann & Richard Weston

Talán bizalmatlan velem szembe, ami nem is lenne csodálkozásra való, hisz köztudott, hogy nem igen lehet senkiben sem meg bízni mostanában. Néha még én is elgondolkozom azon életem során, hogy mégis kiben érdemes, vagy nem érdemes bíznom. A legénységem közül egyetlen egy emberem sem ismer valósan, csak is kizárólag én vagyok tisztábban azzal, hogy mi történt velem, és hogy mit gondolok.. Mégis kinek kellene ezeket megemlítenem, vagy netán elmondanom? Semelyik sem szolgált rá a bizalmamra, ez így erős túlzás azért, hisz bízom bennük, de annyira nem, hogy a saját életemet, vagy a gondolataimat csak úgy feltárjam, és bátran elmeséljem nekik. Nem volt könnyű életem, ami tény, és valós, de azért nem kéne ennyire emiatt ilyenek lennem, de nálam ez már csak így megy. Bízni bízok, de teljes mértékben senkiben sem tudok. Talán az élet túlságosan is megkeményített ilyen téren, sőt az érzelmek terén is, de hogy az igazat bevalljam talán ez jobb is így..
Kissé meglep az, hogy az oldalához nyúlt, hisz olyan, mintha nem is egy sima úri hölgy lenne, hanem annál több, mintha kalózkodna.. Bár jobb ha ezt a tényt kizárom, hisz mégis csak lehetetlenség. Hisz miért lenne pont kalóz? De tényleg olyan, mintha kardért, vagy netalán pisztolyért akart volna nyúlni.. A lényeg tulajdonképpen nem ez, hanem az, hogy bizonytalan, amit nem csodálok. Hisz ki bízna meg rögtön bárkibe is? S főleg egy ismeretlen idegenbe, aki akárki lehet? Megrázom fejem, és ráfigyelek, miközben várom a válaszát. Szavait hallgatom, tetteit figyelem, s mire feleszmélek addigra már éppenséggel a piac csendesebb részére sétálunk karöltve. Ami mondhatni váratlanul ért, de voltam oly annyira figyelmetlen, hogy erre a kis apróságra nem összpontosítottam..
-Köszönöm a válaszát.-Felelem, amikor közli, hogy honnan szerezte, vagy legalább is honnan van. Figyelem, hogy a nyakához nyúl, s nyilván valóvá válik, hogy nem szeretné nekem még egyszer megmutatni.. De mégis miért akarnám én még egyszer látni? Nekem is van ilyenem, amiről persze ő nem tud, s egyenlőre talán nem avatom be.. Először bízunk meg egymásban, hisz ha bizalmatlan, akkor nem kötelességem beavatni.-Megértem, hogy bizalmatlan velem szemben, hisz egy ismeretlen idegen vagyok, aki rögtön megjelent, és már is lecsapott magára egy érme miatt, de én ezt az Azték aranyat már nem egyszer láttam az életemben, sőt volt már elég élményem ahhoz, hogy ne csak most először lássam.. Hogy őszinte legyek ezért elárulom, hogy sokszor volt már részem abban, hogy közelebbről is megtekintsem.-Hangom sokat sejtetően csendül fel, amely kétértelművé válik. Hisz gondolhatja azt, hogy esetleg valaki másnál láttam, de azt is számításba veheti, hogy nálam is van.
-Higgye el, hogy engem semmilyen átok sem érint..-Hangom határozott, és őszinte.-Ha élőhalott lennék azt szerintem észrevenné! De mondja meg nekem őszintén.. Tényleg úgy nézek ki, mint egy élőhalott? S ön szerint, ha az lennék, akkor miért csak a medál felbukkanásakor jöttem ön elé?-Kérdéseket teszek fel számára. Egyáltalán sem szeretem, ha olyannak néznek, ami, vagy aki nem vagyok. Még hogy én élőhalott? Hát a tippelése közel sem jó, hisz csak egy egyszerű ember vagyok, és nem több..
-Bizonyítsam?-Nézek a szemébe kérdően.-Rendben, legyen.-Teszem még hozzá, miközben hátrébb lépek tőle egy lépést.-Először is, amint láthatja ember vagyok, és nem élőhalott. Talán ez már egy ok.. Aztán pedig ha akartam volna, akkor rég megfenyegethettem volna azzal, hogy áruljon el nekem egyesmást.. Amint látja nálam van fegyver, de mégsem tettem, mert nem vagyok ilyen!-Mondom, miközben ezzel próbálok bizonygatni, bár nem hiszem, hogy hatásos. Hirtelen megfogom a nőt lazán, és egy kicsit arrébb megyek vele, hogy senki se lásson minket, majd előhúzok a baloldalamról egy igen éles kést, és átnyújtom neki.-Tessék vegye el, és győződjön meg róla, hogy nem vagyok élőhalott.. Győződjön meg arról, hogy bízhat bennem, hisz most épp egy olyan fegyvert adok önnek, amivel el is veheti az életem!-Szavaim határozottságot, és magabiztosságot sugallnak. Kíváncsian várom, hogy most mit fog lépni erre. Egy élőhalottnak nem hiszem, hogy fáj egy szúrás, de nekem igen..

Elisabeth Swann & Richard Weston

A bizalom nagy szó, és még nálam is annak ellenére, hogy fiatal vagyok.. A kapitányoknál, és a kalóz életre hivatottaknál a bizalom szinte semmi értékel nem bír. Senki sem bízik senkiben, csak parancsok vannak érvényben, és a pénz iránti vágy hajtja az embereket. Tapasztalatból mondom, hisz kapitány vagyok egy jó pár éve, és így kijelenthettem azt, hogy az embereknél a pénz diktál, s nem más.
A kalózok élete a hatalomról, a fosztogatásról, a rablásról, az ölésről, és nem mellesleg a szórakozásból áll, ami lehet egy-egy nővel eltöltött éjszaka, vagy esetleg a pénz felhasználása egy helyi kocsmában, vagy jobban mondva ivóban. Elisszák a pénzt, vagy pedig az örömlányokra költik, hogy ezzel elégítsék ki vágyaikat. Én ezt a fajta életet megvettem, bár tény, és való dolog, hogy kapitány vagyok egy kalóz hajón, de ez nem minősít fel arra, hogy úgy viselkedjem, mint a többiek. Rengeteg pénz maradt fent a rám eső részből, amelyet félre tettem, mert egyszerűen nem költöttem el. Őszintén szólva engem nem érdekel a pénz, a hatalom, és az sem, hogy kapzsi legyek, és minél több kincsre - aranyra - vágyjak.. Mit ér mindez? Pusztán csak egy érme, egy fényes darab tárgy, aminek értéke van, és semmi több.. Ezen nem lehet felvásárolni a családomat, ezzel nem lehet őket visszahozni az életbe, nem tudok egészséget venni rajta, se pedig bizalmat, és főleg nem érzelmeket.. Csak egy értéktelen vacak, amiből nekem már annyi van, hogy épp elég, de az embereimnek sosem az.. Nekik mindig jól jön, és előszeretettel költik el maguknak. Nem nagyon érdekel, hogy mit vesznek rajta, hogy mire költik. Az övék, és ennyi!
A többi kalózhoz, kapitányhoz képest én más vagyok.. Engem a kaland vágy hajt, az izgalom, és megfékezhetetlen elszántság, ami arra ösztönöz, hogy újabbnál újabb helyeket, és tájakat ismerjek meg, közben pedig szerezek egy-egy kinccsel teli ládát - , persze nem magamnak, hanem az embereimnek. Végül is ha azt nézzük, akkor velem igazán jól járnak, hisz a kincs legtöbb részét köztük osztom szét, míg más kapitány inkább magának zsebeli be a legtöbbet.. Udvarias viselkedés stílus melyik kapitányra, vagy kalózra jellemző? Nagyon kevés azoknak a száma, akik tényleg így viselkednek, és éppen ezért becsülöm azokat, akik valamilyen szinten tudnak adni az udvariasságra. Persze a gazdagok alapból így viselkednek, de az már megint más dolog..
-Hát tény, és való dolog, hogy ön nem nagyon bízik bennem, amit jelen esetben megértek. Senki sem bízhat senkiben..-Mondom miközben a nőt figyelem.-Azoknak érdemes kerülni őket, akiknek van is rá oka..-Jegyzem meg sejtelmesen, hisz úgy tűnik, mintha elkövetett volna valamit. Mintha egy lenne közölünk, de ez kizáró tény, sőt mi több.. Pont egy ilyen úri hölgy lenne közénk való? A felvetésem túl alaptalan, és őrültség, hisz ez maga a lehetetlenség..
-Azért higgye el vannak olyanok, akiket nem érdekel az efféle kincs.-Szavaim túlságosan is sejtelmesek, és megfontoltak. Köztudott, hogy engem nem a kincs érdekel, hisz nekem nem kell az, ami nála van, csak érdekel ezzel kapcsolatban egy-két dolog, s az meg szerintem nem bűn.-Nem áll szándékomban bántani őt, másrészt pedig ha halálos sebet ejtene rajtam, akkor tényleg meghalnék, hisz ember vagyok, és nem több..-Élőhalottnak lenni maga a kegyetlenség.. Nem szívesen lennék a helyükbe, hisz csontváznak lenni éjszaka nem a legjobb, de még halhatatlan sem lennék semmi pénzért.
Nem lepődök meg azon, hogy tényleg elveszi a kést a kezemből, hisz vérható dolog volt. Amikor nyakamhoz helyezi a kés pengéjét kérdő tekintettel figyelek rá, de más reakciót nem olvashat le rólam. Ha életem veszi, akkor ennyi, és vége, hisz ezen tulajdonképpen nincs mit ragozni. Nem félek a haláltól, ha kell szívesen szembe nézzek vele, s ha már itt tartunk, akkor érdemes megemlítenem, hogy semmitől sem félek.-Tudja nem áll szándékomban félelmet kelteni magában, hölgyem.-Szavaim határozottan csendülnek fel, miközben meg sem rezzenek. Állok egy helyben, mint egy mozdulatlan tárgy, és várom azt, hogy mit tesz, vagy hogy mit nem.-Tudja nem félek attól, hogy itt játszadozik a késsel a közelemben.-Szavaim érzéstelenek, szinte már-már ridegek.
-Nem szokásom visszaélni mások bizalmával.. Nem az a fajta vagyok!-Mondom miközben érzem, hogy elveszi a pengét a bőrömtől. Neve hallatára kissé elgondolkozom, mintha már valahol hallottam volna ezt a nevet. Kéznyújtására kézcsókkal felelek, majd követve példáját bemutatkozom.-Richard Weston.-Egyszerűséggel a hangomban említem a saját nevem, hisz voltaképpen semmi érdekes nincs benne..
-Igen, kérem. Tény, és való, hogy többször találkoztam már ezzel az érmével.-Jegyzem meg.-Természetesen örömmel. Megtisztelő számomra, hogy a társasága lehettek, hisz köztudott, hogy nem vagyok több egy egyszerű embernél, de ön mégis vendégszeretettel fogad. Köszönöm.-Mondom egy halvány mosollyal az arcomon.-Az ön helyében más már kioktatott volna az életmódommal kapcsolatban. Kifejezetten azt kell mondanom, hogy élek a szokásokkal annak ellenére is, hogy hajón töltöm az életemet. Szóval, kérem vezessen, és én követtem önt, de ha ajánlhatnám, akkor a kést tegye el, mert az emberek nem fogják jó szemmel nézni, hogy a kezében tartja, de ez csak egy tanács részemről. Kérem ezt ne vegye tolakodásnak.-Mondom miközben mellé lépek, és a kezemet nyújtom neki, hogy karoljon belém. Ha már udvariasság, akkor éljünk is a szokásokkal..

Elisabeth Swann & Richard Weston

-Minden találkozásban van valami érdekes, és éppen ezért nem véletlen az sem, hogy ön a Fekete Gyöngyön járt.-Jegyzem meg az iménti monológjára, miszerint ő már járt Barbossa kapitány hajóján. Nem vagyok olyan, aki első látásra elítél valakit, és azt feltételezi róla, hogy csak hallásból hallhat egy dolgot. Egy szóval sem említettem neki ilyet.. Őszintén szólva megbízható személyiség vagyok, de persze ő nem bízik bennem, és miért is tenné, amikor egy kard van az oldalamon, amelyről rögtön arra következtethet, hogy ellenség vagyok számára, bár én semmi ellenségeskedést nem tettem még vele szemben. Udvarias vagyok amennyire csak lehet, ugyanakkor hangnemem is az ő társadalmi csoportjához beillő. Nem tagadom egykor én is a nemesek sorait szaporítottam, de miután megjelent egy jó pár kalóz, és az egész mindenséget leégették, akkor váltam olyan valakivé, akinek semmije sem maradt. A házunk a holminkkal együtt elégett, a kincset a kalózok birtokolták, és még akkor nem is említettem a családomat, akiknek a tagjait elvesztettem.. Egyedül apám, és én éltük túl, de amivé ő vált az borzalom, sőt szörnyelem.
-Egy szóval sem mondtam, hogy nem hiszem, hogy nem tudna megölni egy embert.. De ha akarja, akkor csak tessék vegye el az életem!-Szavaim érzéstelenül, és ridegen csendülnek fel.-Nem félek a haláltól.. Élek már egy ideje, megtanultam különböző dolgokat, ugyanakkor az élet is megtanított egyesmásra. Ha azt hiszi, hogy félek téved!-Továbbra is ugyanúgy beszélek.-Magánál a kés, és ha gondolja elveheti most azonnal az életemet. Nekem már egyáltalán nem számít, hogy mikor, és miben halok meg!-Nem mozdulok semerre, csak várom, hogy mire készül, vagy hogy mit akar egyáltalán tenni. Ha itt az idő, akkor én benne vagyok örömest, és meghalok, ha viszont nincs itt, akkor úgy sem öl meg. Nem kételkedem abban, hogy képes-e megtenni, hisz jól tudom, hogy érzéstelen arccal csinálná végig, miközben öröm lenne számára, hogy egy kalóz meghal. Rég nem beszéltem már senkinek sem magamról.. Elzárkóztam, és senkivel sem kívánom megosztani az életemet. Segíttek ahol tudok, hisz nem vagyok kegyetlen kalóz. Van szívem, és érzek ugyanúgy, mint a többi ember. Nem kívánok ránézni a mondataim után, ezért ahogy csak lehet kerülöm a tekintetét. Némileg megviseltek a szavaim, hisz érezhető volt bennük, hogy nekem már nem számít az életem, ami pontosan arra utal, hogy senkim sincs már nagyon régóta..
-Pedig higgye el, hogy én is egy vagyok közölük, csak a jobbik fajtából.-Jegyzem meg egy halvány mosollyal az arcomon.-Az egyik kedvenc szokásom, és őszintén szólva jobb, mint az alkoholos italok bármelyike.-Vallom be neki őszintén, bár az alkoholt sem vettem meg.-Sajnálatos módon nem sok alkalmam van rá, hisz folyton úton vagyok, de ilyenkor amikor partra szállok nem hagyom ki.-Jegyzem meg.-Rendben a kést önre bízom. Úgy is jobb helye lesz önnél, és amúgy is van még belőle, ha gondolja készíthettek magának fegyvert.. Értek hozzájuk!-Megjegyzésemen meglepődöm, hisz elárultam valami olyat a múltamról, amiről sohasem szoktam beszélni. Még pedig azt, hogy kovács mesterséget űzök.. Apám kegyetlensége miatt tanultam meg ezt a szakmát, és őszintén szólva megvettem, bár kiderülne, hogy nem az igazi szülőm.
Kezemet nyújtva állok meg mellette, és ha már udvariasság, akkor meg is adom a látszatát. A véremben van az efféle szokás, hisz nem titok, hogy nemesi vér folyik az ereimben. Egykor régen nagy hírre volt a családunknak azon a helyen, de az már régen volt. Megindulunk lassan előre fele, miközben egyikünk sem szólal meg. Egy idő múlva a kikötő mellett haladunk el, és ekkor ránézek Elisabethre, akin látni lehet, hogy a tengerre vágyakozik. Talán ő is szereti a hajózást, én szívesen töltöm az időmet a tengeren, de valahogy néha szárazföldön is lenni kell. Szája szélén egy mosolyt fedezzek fel, de mivel nem vagyok illetlen ezért rögtön elfordítom a tekintettemet a hölgyről. Végül a csendet megtörve megszólalok..
-15 éves voltam, amikor először hajóra kerültem, de azt sem önszántamból tettem..-Mondom, de nem nézek a mellettem álló nőre.-Kénytelen voltam bele csöppenni egy olyan világba, ami számomra ismeretlen. Muszáj voltam alkalmazkodni az előállt helyzethez, miközben minden egyes rossz szokást el kellett sajátítanom. Kardforgatást, a puska használatát, ugyanakkor az ágyukhoz való értést.. A hajóhoz való tudni valókat is belém nevelték, aztán pedig jöttek a nehezebb dolgok. A lopás, a kijátszás, a harc, és az ölés.. A kegyetlenség, a kalózok közti élet szinte nem könnyű szakma. Annyi vér, annyi kiontott élet, ami az ember kezéhez tapad.-Megrázom a fejem, és egy pillanatra a hajókra nézek, amelyek mindenre emlékeztetnek.-Elnézését kérem ez nem tartózik egyáltalán sem ide! Nem tudom, hogy mi ütött belém, de úgy érzem bízhattok önben, és ezért mesélni kezdtem, de hagyjuk.. Felejtse el!-Mondom miközben a vizet kémlelem, aztán pedig végül elhagyjuk a kikötött, és egy adott célállomás felé tartunk, csak a kérdés az, hogy hova.