Társalgó

Tárgy: Társalgó Pént. Május 31, 2013 6:34 am

Társalgó

Tárgy: Re: Társalgó Szomb. Jún. 15, 2013 4:44 am

Richard Weston & Elisabeth Swann

Útközben mesélni kezdett életéről, arról, hogyan is került a kalózok közé. Hangján és arcán is az látszott, hogy ő maga sem érti, ezt miért is mondja el nekem. Alighogy ezt megállapítottam, szabadkozni kezdett.-Ugyan már. Miből gondolja, hogy nem tartozik ide?-érdeklődöm, de ez amolyan ironizáló kérdés volt, mintsem valódi választ érdemlő. -Hiszi vagy sem, a ruhám többet takar egy úri kisasszonynál. A látszatot fenn kell tartani, még ha a szülővárosom tudja is az igazat.-jegyzem meg, s ekkor elérkezünk a házunkhoz. Kihalt udvarunkon keresztülsétálva éreztem a meleg nap sugarait, és a lágy szellőt, s úgy éreztem, újra jó helyen vagyok. Mégsem mondtam magam túl boldognak.
Benyitok a hatalmas fa ajtón, s amikor megjelenik a komornyik arcára kiüt a véleménye.
-A tea épp most készült el. Bizonyára még egy csészére szükség lesz.-jegyzi meg az idősödő férfi, majd mikor biccentek odább áll.
-Bocsásson meg a modortalanságáért, de nincs oda érte, hogy apám megengedi nekem, hogy holmi jött menteket meghívok ide.-nem sértésnek szántam, s ez hangomon is érződött, s valószínű rájöhetett, mire is gondolok a "jöttment" szó használata alatt. Belépek a társalgóba, és az egyik fotelre mutatok, jelezve foglaljon csak helyet. A kezembe veszem a teakiöntőt, és töltök egy keveset a saját illetve a férfi poharába.
-Elmehetnek.-nézek körbe a szobába, s adok ki utasítást a ház szolgálóinak. Nem szeretem, ha hallgatóznak, bár még így is akadnak páran ebben a házban, akik szeretnek tudni mindenről.
-Tudja örülök, hogy összetalálkoztam magával. Nem vagyok közönséges úri hölgy, akiket a rang és a pénz érdekel. Hiszi vagy sem, a kalózkodás aligha áll tőlem távol, s bár ez nyílt titok, apám befolyásának köszönhetően nem kerültem még bitóara.-kezdek neki egyfajta bemutatkozásnak, de mindösszesen egy célom volt ezzel, rátérni a lényegre.
-Van egy Cutler Beckett nevű férfi. A Brit Kelet-Indiai társaság feje, aki megrögzötten üldözteti a kalózokat. Még Davy Jones-szel is szövetséget kötött. Tőle javaslom óvakodjon, s kerülje el.-térek ki egy olyan témára, amiben nem vagyok biztos, hogy nem tud.
-Ami pedig az aranyat illeti. Barbossa és a kalózcsürhéje élőhalottakból áll. Az arany az átok nyitja. A probléma csupán az, hogy az arany szétszóródott a világban, s nincs az a kalóztanács, amelyiknek módjában állna összegyűjteni ezeket. Így az a pár darab, ami még erre-arra hánykolódik napról napra, nagyon értékes tárgy. Javaslom ne mutogassa minden jöttmentnek. - mondom ezt én, aki ugyancsak óhatatlan elfeledkezett elrejteni a kincsét.
Még ha nem is állt szándékomban belefolyni a kalózügyekbe óhatatlanul mindig azon vettem észre magam, hogy máris belefolytam egybe. A forró teát bár kitöltöttem poharamba, a csészét csupán tartogattam. Letettem hát az asztala, s felállván az egyik hatalmas ablakhoz sétáltam, ahonnan láthattam a kikötőt és a nyüzsgő utcákat. Azon kaptam magam, hogy gondolataim elkalandoznak, s dúdolni kezdem az egyik kalózdal pár sorát. Zavarodottan összevontam szemöldököm, majd egy halovány mosoly kíséretében fordultam vissza a vendégem irányába.
-Ne vegye tolakodásnak kérésem, de mesélne még. Hogy jutott magához az arany?-kérdezek végül, s remélem nem veszi sértésnek vagy tolakodásnak kérdésem.

Tárgy: Re: Társalgó Pént. Jún. 21, 2013 6:19 am

Elisabeth Swann & Richard Weston

Az idő múlása sem törölheti ki belőlem azt az élményt, amelyet átéltem a múltamban. Ha tehetném, akkor elfelejteném, de tudom, hogy ez lehetetlen tény. A múltam ugyanúgy részese az életemnek, mint a jelenem, s bár szeretném, ha ez nem így lenne, de sajnálatos módon mégis így van. Az évek során megtanultam magamba zárni mindazt, amit átéltem, és ezáltal sikerül úgymond együtt élnem a múlttal. Mondanám, hogy könnyű ezt megtennem, de akkor nagyon nagyot hazudnék, hisz egyáltalán sem könnyű számomra ez a fajta tett. Teljesen elzárkóztam mindenkitől, és ezáltal senkinek sem nyílok meg. Soha senkinek sem beszéltem arról, hogy honnan jöttem, vagy hogy mit éltem át.. Néha igen elkalandozok, és mesélésbe kezdek, de sosem ejtettem eddig még ki a számon azt, hogy mi mindent kellett éreznem abban a pillanatban.
Kalóz, kapitány, és legénység.. Mind egy helyre sorolható, hisz semmi különbség nincs köztük, bár azért van, de ha egyfajta szemszögből nézzük, akkor nincs, hisz mind kincsért, aranyért, és zsákmányért dolgozik. Mindnek az erében kalóz vér csörgedez! A rangok közti különbség meg mondjuk úgy, hogy csak azért lényeges, mert van egy kapitány a hajón, aki parancsol, aztán ezt követi az első tiszt, vagy helyettes. Ezek után következnek a kalózok, majd a legénység, bár mindkettő együttvéve szinte ugyanaz.
-Onnan, hogy ez egyáltalán nem ide való téma, hölgyem.-Jegyzem meg egyszerűséggel.-Egyáltalán nem tartózik a témába az életem!-Mondom miközben a tájat szemlélem. Ez is csak egy röpke pillanatnyi mese volt, amelyet ugyan megemlítettem, de több már nem lesz. Nem fogom elmesélni neki, hogy mit kellett átélnem, és hogy mi mindenben volt részem.
-Meg kell hagyni, hogy tényleg több, mint egy úri hölgy.-Vallom be neki őszintén, miközben megérkezünk a házhoz. Házhoz? Szinte ekkor tudatosul bennem, hogy hova is jöttünk, s voltaképpen nem erre számítottam, de ha ő volt ilyen rendes, hogy a házához kísért, akkor csak nem leszek udvariatlan azzal, hogy én mégsem akarok visszaélni ezzel a vendégszeretet dologgal. Álmaimban sem mertem volna képzelni, hogy tényleg ide hoz, de valljuk be meglepett.. A ház ajtajáig sétálunk, amit végül Elisabeth nyit ki, s mikor megjelenik a komornyik szinte süt róla, hogy mit gondol rólam. Ha tehetné, akkor menten tartana egy példás kis beszédet arról, hogy egy ilyen kis senkinek, mint nekem hol a helyem.. Persze nem, mintha neki több rangja lenne, vagy mintha előkelőnek számítana. Csak egy komornyik, aki pénzért dolgozik pár nemesi személynek. Mit sem törődve a komornyikkal kezdem el figyelni Elisabethet.
-Semmi gond.. Pontosan megértem a komornyikot, hisz semmi jogom sem lenne itt lenni.-Mondom neki. Végül belép a társalgóba, és én is követtem őt, miközben hellyel kínál, de egy enyhe fejmozdulattal jelzem, hogy nem kívánok leülni. Nekem megfelel már maga az állás is, hisz ültem eleget a nap folyamán. Figyelem, ahogy ki adja az utasítást minden egyes alkalmazottnak, hogy mehetnek, majd azt nézem, ahogy távoznak.
-Inkább én örülök annak, hogy volt hajlandó szóba állni velem, Miss Swann.-Bólintok felé.-Az apjának minden bizonnyal sokat köszönhet.-Csak úgy megjegyzem, s remélni merem, hogy részemről ezt nem veszi sértésnek.
-Higgye el pontosan tudom, hogy kit érdemes elkerülni, és kit nem.-Válaszolom a szavára rögtön. Volt már szerencsém ehhez a Cutler Becketthez, de nem sikerült elkapnia, és máskor sem fog, hisz nem adok neki alkalmat erre a dologra. Davy Jones.. Érdekesen hangzik, hogy képes volt vele szövetséget kötni, de ez már nem az én gondom, hisz ha egyszer nem kapott el, akkor másodjára sem fog.
Belső zsebemből előhúzom az azték aranyat, amelyet régebben szereztem még. Ezzel most voltaképpen felfedtem azt, hogy nekem is van egy. Elisabeth felé mutatom, majd egy egyszerű mozdulattal zsebre vágom.-Innen volt annyiszor alkalmam látni eztet, s ezért is tudtam szemügyre venni eléggé alaposan.-Jegyzem meg.
-Igen tudok róla, hisz hallottam már egy-két dolgot erről az egészről.-Mondom ránézve komolyan.-Ugyanakkor higgye el, hogy nem mutogatom mindenkinek, sőt szinte senkinek. Az embereim sem tudják, hogy van nálam egy efféle fajta tárgy.-Mondom rejtélyesen.-Ha jól sejtem, akkor az átok nyitja nem csak ez, hanem egy fiatal férfi is, aki Bill Turner fia. Voltaképpen az apjáról kapta a nevét; William Turner, akinek a vérre kell még ahhoz, hogy az átok teljesen meg legyen törve. Persze, ha nincs meg a 882 azték arany, akkor Will vére mit sem ér.. Ha jól sejtem, akkor ez egy eléggé bizalmas téma, nem de bár?-Nézek rá kérdőn.-Alapjából véve nem áll szándékomban kiadni Willt Barbossa kapitánynak, sőt még a nehezen megszerzett értékes dolgot sem kívánom átnyújtani neki.-Kezembe veszem a poharat, miközben kortyolok egy keveset a teából.
-Nem veszem sértésnek ezt, és szívesen mesélek önnek.-Mondom egy halvány mosollyal az arcomon.-Egy olyan helyen jártam akkor ahová nem érdemes menni.. Rengeteg kalóz, kapitány, és rosszindulatú ember, akik bármit megtennének egy darab aranyért.. Nos volt alkalmam neki menni egy olyan személynek, akinek nem kellett volna. Elnézést kérve kikerültem, de ő egy mozdulattal hátra lökött, és a földön landoltam. Ekkor tűnt fel a nyakában ez a különös fénylő tárgy. Nem mondom, hogy megbabonázott, mert arról szó sincs csak csupán különlegességnek véltem, hisz sohasem találkoztam azelőtt ilyenféle arannyal. Egy sor leszidás után felém közeledett, és megakart verni, de nem hagytam magam.. Ezt a részt át is ugorhatjuk, hisz semmi érdekes nincs benne. Verekedés volt, és ennyi!-Vonom meg a vállam.-Legyőztem őt, és a nyakából kitéptem az aranyt, de nem számoltam valamivel.. Többen is voltak. Akkor láttam először, és akkor is vesztettem el.-Nevettek az egészen.-Később újból ugyanazt az aranyat láttam egy kereskedő nyakában, aki az égvilágon semmiért sem volt hajlandó eladni nekem. Bármit ajánlhattam ő neki az nem kellett.. Végül mégis belement. Cserébe rengeteg aranyt, és jó sok ember halálát kérte. Én megtettem! Megöltem egytől egyig minden olyan férfit, akit halottan akart látni. Voltak erősek, izmosak, nálam jóval nagyobbak, de nem számított nekem, hisz megtettem. Ekkor sem lett enyém ez az érme, hisz átvert, s én csak sajnálhattam, hogy annyi ártatlan ember vérre tapad a kezemhez.-Megrázom a fejem.-Eldöntöttem, hogy felkeressem, és megölöm a saját kezemmel őt. Megtettem, és kutatni kezdtem utána, de mire megtaláltam már halott volt. További kutatás után találtam ismételten rá. Egy olyan egyednél, aki az országot szolgálja. Nos kénytelen voltam vele, és megannyi kalóz ellen harcoló emberrel végezni, hisz más különben nem lehetett volna az enyém. Eleinte csak elvenni akartam, de a kísérlet során lebuktam, és kénytelen voltam ezt tenni, mert ha nem így teszek, akkor már halottan feküdhetnék valahol, vagy pedig felakasztva.-Nem nézek rá, hanem mást figyelek.-A kalóz élet kegyetlen, és egy ilyen életben nincs könyörület. Ezt nevelték belém, s voltaképpen ezzé váltam. Ha esetleg a történetben egy-egy dolog nem tetszett önnek, akkor csak annyit mondhattok, hogy sajnálom.-Hajtom le a fejem, és várom a válaszát közben.

Tárgy: Re: Társalgó Pént. Jún. 21, 2013 8:41 pm

Richard Weston & Elisabeth Swann

Tisztában voltam vele, hogy a rangomon belüliek inkább kidobnának egy olyan ember, mint akit én beinvitáltam otthonomba. Nem tartottam apám haragjától, hiszen jócskán kinőttem már az ő felügyelete alól. A kalózkodást megértem, hogy nem támogatja, de nem értem, miért akkora probléma, ha meghívok magamhoz olyan embereket is, akik nem frissen mosott, ifjonci ruhában kísérnek végig az utcán. Az emberek túl sokat foglalkoznak azzal, hogy hová tartoznak, s így alig akad olyan, akinek igazi barátságra lehetősége van az életében.
-Én pedig pontosan azt nem értem, hogy egyes emberek miért ennyire..., hogy is fogalmazzak...-keresem a megfelelő szavakat, de nem igazán találok erre alkalmas kifejezést.
-Nos, tudja, mire gondolok. Olyanok, amilyenek.-nem sértésnek szántam, amivel az emberiséget sújtottam, csupán zavart, hogy egyesek ennyire komolyan veszik egy kikötővárosban a protokollt és a rangokat, társadalmi hovatartozást.
-Sokat, ő az egyetlen, aki megért. Anya híján, csak ő és...Ne haragudjon, nem akarom a problémáimmal traktálni.-fejezem be a családom kitárgyalását, hiszen nem szívesen beszéltem erről.
-Ááá, így már értem.-mondom egy halovány mosoly kíséretében, amikor megmutatja az aranyat.
Nagyot nyelek, s arcom akár egy kőszoboré lesz. Will... Vajon azon kívül, hogy ő az egyik kellék a szertartáson, vajon még mit tudhat róla. Arcomra akarva, akaratlan kiül némi rémület, de utolsó mondata hallatán, szívverésem kissé megnyugszik.
-Tudnia kell, ha Will-t Barbossa kezére akarná játszani, először velem gyűlne meg a baja. Remélem nem sértem meg, de higgye el, egy nő bosszúja igencsak heves, és kiszámíthatatlan lehet.-cseppet sem barátságos megjegyzésem lehet, hogy nem a jó modoromról árulkodik, de ebben a témában aligha lehetett rám azt mondani, hogy higgadt vagyok, és tisztán látom a dolgokat. Nem veszíthettem el Willt, mert akkor megszakadna a szívem. [/left]
Végül megkérem, meséljen, s talán ez is segít majd lenyugodnom. Vagy legalábbis gondolataim elterelik annyira, hogy miközben számhoz emelem a csészét, kezem ne remegjen túl feltűnően.
Elkezd hát mesélni, s én figyelmesen hallgatom történetét. Amikor a történet végére ért, összevontam szemöldököm, s próbáltam megfelelő szavakat találni rá. Egyszerre éreztem át a helyzetét, s valamelyest taszított a rengeteg kiontott vér miatt. Noha az én kezemhez is sokszor tapadt már vér, nem gondoltam úgy, hogy az embernek joga van egy másik élete fölött rendelkezni. Pedig a világ így működik, de a beletörődés számomra nehéz.
-Hiszi vagy sem, el tudom képzelni, hogy a kalózélet nem épp fenékig tejfel.-pontosan tudtam, milyen lehet azoknak, akik a kalózkodást választják azért, hogy életben maradjanak. De a matrózok többségének nem volt szabad akarata, azt tette, amit mondanak neki.
-Ne sajnálja. Láttam elég szörnyű dolgot, s már rég óta nem hiszem, hogy a kísértethistóriák, amiket az emberek terjesztenek a legrosszabbak. A valóság sokkal fájdalmasabb, gonoszabb és ijesztő, mint a szájhagyomány állítja.-ismerem el, noha ez sem éppen felüdítő történet volt, a mai napig él bennem az az este, amit a Gyöngyön töltöttem, a csontvázzá változó élőholt legénység körében.
-Amikor először találkoztam kalózokkal, akkor Barbossa hajójára, vagyis Jack hajójára, a Gyöngyre kerültem. A Holdfényben csontvázzá változó legénység elszörnyesítő látványt nyújtott, de azóta ű, hogy tudok Davy Jones-ről és a szörnyéről, még inkább gyűlölöm ezt a kort.-csúszik ki a számon az utolsó mondat, s mintha ez megkönnyebbülést jelentene számomra, felsóhajtok.
A csészém a számhoz emelem, s miután egy óvatosat kortyoltam a meleg folyadékból, elmosolyodom.
-Rég nem beszéltem már emberrel, ilyen kulturált módon, távol a tenger morajától és a sikátorok fertelmes szagától.-vonok könnyedén vállat, miközben hátradőlök, és elgondolkodó arccal nézek rá.
-Maga jön. Érdekli valami az én történetemből, vagy tud esetleg még a sajátjáról beszélni?-érdeklődöm, s bár ha nem is a teljes élettörténetem akarom neki elmesélni, mégiscsak úgy illik, ha én is beavatom egy két dologba, ha már ő is őszinte volt hozzám. Legalábbis remélem, hogy őszinte volt.

Tárgy: Re: Társalgó Hétf. Jún. 24, 2013 7:09 am

Elisabeth Swann & Richard Weston

Nem érdekel mások véleménye egyáltalán sem, hisz semmit sem számít, hogy mit gondolnak rólam. Beállíthatnak akár gonosznak, akár gyávának, de még egy szívtelen alaknak is, viszont egyben biztos lehetnek még pedig abban, hogy nem szeretem, ha nekem keresztbe tesznek, s éppen ezért erősen nem ajánlom senkinek sem, hogy így tegyen. Ha egyszer valaki feldühít az biztosra veheti, hogy addig nem nyugszom míg meg nem ölöm végleg. Tudom jól, hogy egy kegyetlen alak vagyok, de a kalózok, és kapitányok többsége pont ilyen alávaló gazember, akkor én miért lennék különb.. Igaz, hogy régen nemesi család gyermekeként éltem, és az ő soraikat szaporítottam, de ez nem jelenti azt, hogy úgy is kéne viselkednem..
Tagadhatatlanul más vagyok, hisz jó tulajdonságaim vannak, nem érdekel a kincs, és más célok vezérelnek a többi kapitányhoz képest. Persze tudok olyan is lenni, aki szigorú, és kíméletlen, de nem alkalmazom az embereimen - legénységen - ezt a fajta módszert.
-Tökéletesen értem a célzását, de én úgy vagyok vele, hogy a rang, és mások véleménye mit sem számít.-Vonok vállat egyszerűen.-Mindenki azt gondol rólam, amit csak akar.-Jegyzem meg nevetve. Sosem veszem komolyan az olyanokat, akik legszívesebben kidobnának, mint például a komornyik, hisz az sem szívesen tűrt meg.. Egyszerűen nem foglalkozom másokkal, hisz van saját életem.
-Egyáltalán nem traktál velük, de ha nem akar róluk beszélni megértem.-Nézek rá.-Az anya elvesztése nem könnyű...-Hirtelen megrázom a fejem.-Már megint elkalandoztam, elnézését kérem.-Mondom miközben félre pillantok. Nos tökéletesen tisztábban vagyok vele, hogy milyen az, amikor teljesen egyedül maradsz, és senkid sincs már. De persze ez a múlt, és a jelenbe ilyesféle dolgokkal nem éri meg foglalkoznom.
-Rendben. Megértettem, de higgye el egyáltalán nem áll a szándékomban ilyesféle tett.-Vonom meg a vállam egyszerűen.-Nem vagyok olyan ember, aki másokat becsap, vagy pedig menti a bőrét másokkal.-Komolyan beszélek hozzá, miközben végül elhalkulok. Nos kétségtelen tény, hogy egyáltalán sem áll szándékomban a gonosz tett Will, vagy a hölgy ellen, hisz semmi okom nincsen erre.
-Nagyon nehéz megmaradni a kalózok közt, hisz csak az maradhat fent, aki eléggé bátor, és kegyetlen.-Vallom be őszintén.-Ha ezek hiányoznak, akkor az a kalóz vagy rövid életű, vagy hamar feladja a szakmát.-Voltaképpen szavaimban igazság rejlik, hisz azok, akik gyávák nem kalóz életre hívatottak. Ha valaki kalóz, akkor viselkedjen is úgy!
-A valóság mindig is szörnyűbb, és élethűbb.-Ez tagadhatatlan, mivel az élet a legvalóságosabb, amit át lehet élni.-Davy Jones hajórára kerülni egyenlő a biztos halállal, hisz onnan senki sem szabadulhat meg.-Mondom komolyan a szemébe nézve.
-Tudnék magamról mesélni, de semmi érdekes nincs a történetemben.-Vonok vállat egyszerűen.-Viszont ha kedve van, akkor mesélhet ön arról, amiről csak szeretne. Én nem szeretem leszabni azt, hogy miről akarok tudni, hisz az általában fájó pontot is érhet, szóval amit érdemesnek talál azt mesélje el.-Őszintén beszélek hozzá, és figyelem őt. Minden egyes szavam őszinte, és nyílt beszéd. Sosem hazudok, de ha muszáj, akkor szoktam, de ez jelen esetben nem igaz, hisz nem szeretnék vissza élni a bizalmával semmiképpen, ezért egyáltalán sem hazudok semmiről.

Tárgy: Re: Társalgó Kedd Jún. 25, 2013 9:18 pm

Richard Weston & Elisabeth Swann

Szinte soha nem beszéltem Will-en kívül senkivel. És ha beszéltem is, azok számomra pontosan a senkikkel voltak egyenlőek. Nem értettek meg, s a rangukon aluli vagy csak a szimpla valóságról képtelenek voltak két szónál többet mondani. És ez is általában az "Én megértem" vagy a "hasonlóan gondolom" kijelentés volt, még akkor is, ha közük nem volt ahhoz, amiről épp próbáltam velük beszélni. Apám pedig...az apám. Noha ő megért, félek a hozzá fűződő kapcsolatom sem épp a tartalmas beszélgetésekből fűződött. Alig látom, s ha látom is, attól félek, csalódást okozok neki.
Belekezdek egy kis "ömlengésbe" sanyarú életemről, de bennem akad a szó, hiszen jól tudom, nem tartozik másra az én nyűgöm.
Fájdalmas arccal csak bólintok, s igyekszem nem anyámra és a halálára gondolni. Ez viszont nehezemre esik. Amikor viszont Will-re terelődik a szó, kissé ideges leszek.
-Ebben az esetben vegye úgy, hogy figyelmeztettem, de felejtse el, amit mondtam.-mondom kissé nyugodtabb hangon, noha tudom a megbízom valakiben dolog, még mindig várat magára.
-És bocsásson meg, amiért megint fenyegetőzni kezdtem. Túl sok időt töltöttem már rusnya s felettébb arrogáns kalózokkal, akikben éppen annyira lehetett megbízni, mint a macskákban. Amíg zsákmány, kincs üti a markukat, addig tartják a szájukat, de ha egy jobb ajánlatot kapnak, azon nyomban elárulják még a saját anyjukat is.-a becstelenségre tett megjegyzésemmel nem sértegetni akartam, amiért kalóz, de mind ketten pontosan tudtuk, hogy ez így megy manapság. A rideg valóság az, hogy a pénz körül forog az emberek élete. S vélek, ez aligha fog változni a közeljövőben.
-Na igen. De ugye bár, a hidegvérű gyilkolás sem épp nemesi erény, mégis ehhez az életformához hozzá tartozik.-ismerem el, egy halovány mosoly kíséretében, pedig ez aligha tartozott a mulatságos dolgok közé.
-Aki arra hajóra kerül, jobban jár, ha a halált választja. Az kevésbé fájdalmas, és szörnyű.-mondom, s igyekszem nem arra a szörnyű hajóra gondolni, amelyiknek már csak kapitánya borzalmasabb.
Megkérem, hogy meséljen még magáról, de ahogy látom, tényleg elmondta már azt, amit szeretett volna. Most rajtam a sor, s mivel úgy látom Ő őszinte volt hozzám, én is tartozok neki ennyivel.
-Nos, akkor úgy vélem, rajtam a sor. Nem hiszem, hogy az ártana, hogy a fájó pontjaim nem folytatom magamba. Sőt...Csupán egyet kérek: ne nevessen ki, és ne támadjon hátba ezeket a fájó pontokat kihasználva. Ugyanis az életemről elég kevés embernek mesélek, s elég keveset tud rólam a külvilág.-kezdek neki, mert félek a sebezhetőségtől, amilyenné így válnék.
-Amikor megszülettem, apám megkapott engem, anyám pedig örökre elvesztette. Így mondhatni én magam sem ismerem édesanyám. Persze sokat hallottam róla, de nincs előttem az arca. Amikor tizenkét éves voltam, épp apámmal hajóztunk a Karib-tengeren, a Rettenthetetlenről, mely a hajónknak tekinthető, megpillantottunk egy felgyújtott hajót. Bár senki nem látta, én később a távoli ködben megpillantottam egy fekete vitorlás hajót, ami minden bizonnyal a Fekete Gyöngy volt. Ekkor Gibbs még a mi hajónkon szolgált, a hadnagy pedig csupán egy védtelen kislányt látott bennem. Ekkor ismertem meg Will-t is. S ekkor került hozzám a kalózmedál is.-emlékszem vissza arra a nyomasztó napra, majd folytatom történetem. -A medált jóformán mindig magamnál tartom, noha ezzel is csak saját magam sodrom veszélybe. Amióta tudom, hogy Will vére törné meg az átkot, ami a Gyöngy legénységét sújtja még inkább óvom a medált, ki tudja még mennyi hiányzik az elátkozott kincsből. Hisz valószínű a pár csepp vér ennyi idő alatt már egy gyilkossággal lenne egyenértékű, s a várontásban meghalna.-hangomon érezni, a féltő gondoskodást, amitől én válok még zavartabbá.
-Ami talán nem unalmas a történetem tekintve, az az a nap, amit Jack társaságában töltöttem, egy szigeten, ahonnan egyszer ő már megszökött. Nos, a női agy kifürkészhetetlen, de ezt valószínű maga is tudja. Leitattam Jack-et, s hajnalba, mikor a horizonton elkezdett csillogni a Nap első aranysugara, meggyújtottam az összes üveget, amit a csempészek azon a szigeten tartottak. A füst elég nagy volt, így a hadnagy James Norrington könnyű szerrel észrevett minket. Nem sokkal később, a hadnagyból is kalóz lett, elvesztette rangját, ekkor azonban jött a Kelet-Indiai társaság, kinek vezéralakja megrögzötten akar engem is felakasztani, akárcsak a többi kalózt. Egyenlőre azonban nem sikerült neki. Will-el pedig...-összevonom szemöldököm, majd a férfi szemébe nézek, és megrázom a fejem.
-Nem is lényeges. Kérdezzen bátran, szívesen válaszolok.-mosolyodom el, miközben óvatosan belekortyolok a meleg teába, s kiszáradt torkom felfrissítem pár korttyal.

Tárgy: Re: Társalgó Csüt. Júl. 04, 2013 5:58 am

Elisabeth Swann & Richard Weston

Nagyon régen volt már az, hogy bárkinek meséltem valamit őszintén magamról, legyen az akár egy történet a múltamból, vagy akár egy személyes dolog. Egyszerűen nem tudok bízni másokban, vagy ha sikerül is, akkor sem tudom azt megtenni, hogy csak úgy meséljek magamról az illetőnek. Tudom, hogy rossz tulajdonság a bizalmatlanság, de hát kérem kalóz vagyok, és nem holmi úrfi, aki mindent megkap az apjától, cserébe tovább kell vinnie a családnevet úgy, hogy összeadják egy nővel. Belefáradtam abba, hogy megbízzak bárkiben is, hisz az életem olyan dolgokkal állított szembe, és olyan dolgokat kellett megélnem, amelyeket nem hiszem, hogy nagyon sokan átélnek, s voltaképpen ezért is lettem bizalmatlan, de ezzel nem csak én vagyok így. A bizalom nagy szó, és éppen ezért egy ilyen dologgal nem illő csak úgy dobálózni, miközben akárki átverhet, vagy pedig elárulhatja a titkodat másnak. Nos tanultam az életem során, bár még fiatal vagyok, de akkor is muszáj valamihez tartanom magam. Nálam ez egy szabály, amit nem szegek meg soha. "Ne bízz senkiben, és sokkal jobban jársz." Mondogatta annak idején anyám, majd nem sokkal később apám is, de ő egy kapzsi alak lett, aki pénzért bármire képes volt. Megérdemelte joggal a halálát úgy vélem.
-Nem felejtem el azt, amit mondott. Megjegyzem, és ezzel legalább tisztábban leszek azzal, hogyha ilyesfajta tettre készülök, akkor mivel kell szembe néznem.-Vonom meg a vállam.-Bár nem mintha az lenne a célom, hogy ilyesmit tegyek, mert erről szó sincs.-Mondom egyszerűséggel, miközben őt figyelem.
-Higgye el van olyan kalóz, akit nem a pénz érdekel.-Mondom rejtelmes hangon számára.-Bár sokakat mégis az érdekel az arany, és a kincs, de mindig akad kivétel, ezt ne felejtse el.-Jegyzem meg. A kalózok köztudottan kapzsiak, és bármit megtennének a pénzért, de azért én rám ez egyáltalán sem jellemző. Nem vágyom pénzre, csak csupán az izgalom miatt választottam ezt a hivatást, és egy cél miatt.
-Szükség van arra, hogy hideg vérrel öljön egy kalóz, mert ha ezt nem teszi meg, akkor majd a másik öli meg őt.-Nézek körbe a szobába, majd végül belekortyolok a teába. Nem is tudom, hogy melyik élet a jobb, a kalózkodás, vagy a nemesség.-Egyetértek ebben önnel, hisz már a halál is ezerszer jobb annál a hajónál.-Arcom komollyá válik, és szinte érzéstelenül pillantok rá.
Végig hallgatom szavait, amelyből kiveszem, hogy nem mindennapi dolog neki sem az, amit csinál. Ezek szerint ő sem szokott mesélni másoknak magáról, de végül is ha azt nézem, akkor részéről, és részemről is ez a legokosabb döntés, hisz nem szükséges mindenkinek tudnia egy adott ember életéről.-Higgye el nem szokásom másnak az életén nevetni.. Megtanultam a saját életemen át!-Jegyzem meg biztatásképpen számára.-Esküszöm a szüleimre, hogy sohasem árulnám el önt, és azt is ígérem, sőt megfogadom, hogy soha nem fogom hátba támadni! Amúgy sem vagy ilyen..-Nézek szemeibe, miközben magamnak érintem a fájópontomat.
Figyelmesen hallgatom végig, hogy mit mesél végig a történetéből. Az anyával kezdi, aki ezek szerint belehalt a szülésbe. A továbbiakban mesél arról, hogy hogyan ismeri meg Willt, és a medál is szóba kerül, ugyanakkor a félelme, majd az aggódása is meglátszik rajta. Nem sokkal később pedig Jack Sparrow-val való közös kalandját hozza témába. Meglepő, hogy pont nekem képes megnyílni, miközben én leginkább a medállal kapcsolatos dologról meséltem, és a kalózkodásról, hogy mégis mikor váltam azzá. Az én szüleim említése lényegtelen.. Elmondhatnám neki, de valahogy nem érzek kényszert rá, hisz mégis mit szólna hozzá, hogy egy nemesi családból származó gyermek ide jut?
-Köszönöm, hogy elmesélte mindezt, ha tanácsra van szüksége, akkor bátran állok a rendelkezésére!-Bólintok rá szavaimra ezzel is megerősítve azt.-Ha nem bízik bennem, akkor megértem, hisz egy kalóz vagyok a sok közül, és nem több.-Vonok vállat.-Viszont higgye el én nem szándékozom másoknak ártani!
-Lenne egy kérdésem, de nem akarok tolakodó lenni..-Kezdek hozzá.-Szavaiból kivettem, hogy magának fontos Will Turner. Ez voltaképpen azt jelenti, hogy szerelmes belé?-Teszem fel a kérdést.-Nem szükséges válaszolnia, ha nem akar, csak gondoltam már rákérdek, mert nekem nagyon ez jött le a szituációból.-Teszem hozzá még mielőtt bármit is mondhatna.-Illetve ha gondolja, akkor ön is kérdezhet tőlem bátran. Válaszolok a kérdéseire szívesen!

Tárgy: Re: Társalgó Szer. Júl. 17, 2013 6:42 am

Richard Weston & Elisabeth Swann

Tetszett, hogy úgy hiszi, léteznek igaz, becsületes kalózok. Egyenlőre alátámasztani állítását csak saját magával tudta, s még így is fenn állt annak a veszélye, hogy csupán én vagyok hiszékeny. Remélem tévedek, s nem vagyok hiszékeny, és ő tényleg nem a patkányok közé tartozó kalóz.
-Remélem, hogy igaza van. A társadalom így is széttagolt, de a kalózok mindig is kalózok maradnak.-engedek meg magamnak egy mosolyt, miközben csipke legyezőmmel legyezni kezdem magam. A kényszeres mozgás segített valamennyire abban, hogy kétségeim jelei fedve maradjanak, s arcom kisimult, és érzelmektől mentes maradjon.
Az öldöklés nem tartozott a kedvenc dolgaim közé, s noha a karddal jól bántam, mindig is bennem volt az a gondolat, hogy mi jogom van más élete felett dönteni.
-A halál jobb a hajónál. De még száz év szolgálat sem biztos, hogy mentesít bűneid alól. Végül is, ha valaki irányítja is a világegyetemet, egyszer megbüntet majd minket azért a sok kiontott vérért, ami kezünkhöz tapad. Hiába kényszeres cselekedet volt.-elmélkedem, s ezek a szavak kicsit fennkölten hatnak, ahogy kiejtem őket.
Nem igazán tudtam, hogy életem sötét bugyraiból mennyit szeretnék elmondani neki. Elgondolkodtam Will mennyit tud rólam, s valahol úgy éreztem, néha még ő sem értheti meg, amit érzek. Legbelül feleannyira vagyok kerek egész, mint amennyire a külsőm takarja. Az összhang a valóság és a bennem dúló vihar között már rég megszűnt, s inkább utóbbi az, ami nem enged kitörni a ketrecből, amiben úgy érzem minden nap bennszorulok.
-Higgye el, minden erőmön azon vagyok, hogy megbízzam magában. Éppen ezért meséltem el én is azt, amiről nem sűrűn beszélek. azt, amiről senki nem tud. S azt hiszem, bátran mondhatom, hogy ma új barátra tettem szert, noha a kezdet kissé kellemetlen volt. Remélem, idővel elfelejti azt a kis incidenst.-csukom össze legyezőm, s egy bátortalan mosolyt húzok számra.
Kérdése hallatán ez a mosoly természetes, őszinte mosollyá válik, és érzem, ahogy arcomat kissé elönti a pír. Szégyenlős ugyan nem voltam, de ezt a kérdést egészen idáig csak apám tette fel nekem.
-Tudja, ezt egész eddigi életemben ketten kérdezték meg. Maga a harmadik ilyen személy.-kezdek neki, és szemeibe pillantok.-Igen, azt hiszem szeretem. Tudom, ez most furcsán hangozhat, de amióta az esküvőnk tervezzük, mintha nem egy világban élnénk. azt hiszi, én puccos, úri esküvőt akarok magamnak, de erről szó sincs. Egy hajón vagy egy lakatlan szigeten is hozzá mennék, még pap sem kellene.-csúsznak ki számon a szavak, s önfeledt mosolygásom mellett gesztikulálásomon is látszik, hogy boldog vagyok.
-Bocsásson meg, nem akartam ily kislányos megnyilvánulásban kitörni, de ezt valahogy jól esett kimondani.-vonok vállat, és felállok a kanapéról. Az ablak felé sétálok, s figyelem ahogy az emberek elhaladnak a kerítésünk előtt.
-Ahogy kivettem szavaiból, maga szabad ember, s nem igazán tudok rájönni arra, hogy ön szeretett e valakit igazán. De kívánom, egyszer érezze ezt az érzést.-jegyzem meg, de mikor végiggondolom a kimondott szavakat, megfordulok, és felsóhajtok. -Tudom, semmi jogom nincs ilyesmit állítani. Vegye úgy, hogy nem mondtam semmit.

Tárgy: Re: Társalgó Szer. Júl. 24, 2013 6:46 am

Elisabeth Swann & Richard Weston

Jó társaságnak bizonyul Elisabeth, hisz igazán jó vele beszélgetni, és felszabadultnak érzem magamat mellette, de számomra, akkor is kínos a dolog.. Egy kalóz vagyok, aki becstelennek tűnő, és bizalmatlanak mondható, és ezek mellett pedig meg lehet említeni a kapzsi, és a kegyetlen szokásokat, amely a magam fajtákra igen csak jellemző, viszont én másabb vagyok, mint ők. Megtanított az élet kegyetlennek lenni, és életem során sokszor alkalmazom eztet. Ölök, lopok, és szenvedést okozok.. Egy dologért harcolok, de mégis úgy érzem, hogy nem mindenhol küzdök e cél érdekében. Ugyan sok kalózt, és kapitányt megleckéztettem már, de mit sem számít, ha én magam is csak egy vagyok közülük. Mondanám, hogy jobb vagyok, de ez nem igaz, hisz én is öltem, és ölni is fogok. Ez hozzá tartózik az ilyenfajta élethez! Aki gyenge, vagy netán gyáva, sőt nem képes ölni azt elnyomják, és nincs helye a kalózok közt. Én viszont nem vagyok a meghátrálós típus, ezért is tudtam életben maradni a mai napig..
-Ez igaz.-Vonom meg a vállam könnyedén.-Viszont én nem csak egy sima kalóz vagyok.-Mondom rejtélyes hangszínen.-A kikötőben van egy hajóm.. legénységgel.. emberekkel. Kapitány vagyok, de mégsem érzem magam annak. Normálisan viselkedem, próbálok kedves, és udvarias lenni másokkal az adott helyzetekben, de legtöbben ezt szánalmasnak tartják, hisz minden kalóz életének a vágya a sok... kincs, és arany. Nekem nem, sőt egyáltalán nem számít semmit sem.-Teszem hozzá, miközben ránézek.
-Ha létezik, akkor megbüntet majd ugyan.-Vonok vállat.-Viszont sokak kényszerből lettek azok, amik.-Mondom elgondolkozva. Igen, nos kétségtelen, hogy én is a felállt helyzet miatt váltam ezzé, és más különben nem lennék a hajóm kapitánya, ha a régi életem megmarad, viszont apám halála után rám maradt egy hajó, és ehhez alkalmazkodnom kellett ott, és akkor.
-A bizalom..-Ejtem ki alig hallhatóan.-Talán egyszer képes lesz megbízni bennem, viszont higgye el, hogy nem ártok senkinek, csak akkor, ha muszáj.-Mondom komolyan.-A történtekkel ne foglalkozón, ami elmúlt az elmúlt!-Egyszerűséggel mondom, majd megiszom a még megmaradt teámat, aztán lehelyezem a poharat ahová kell.
-Sok boldogságot önnek!-Mondom elmosolyodva.-Nos.. eltudom képzelni, hogy Will mit gondolhat, mivel mégis csak úri családból származik ön, és ezt nem tagadhatja le.-Mondom őszintén.-Viszont ha a tudtára adja ezt a fajta célzást, akkor biztosra veszem, hogy más szemszögből látja majd meg a dolgot. Ez csak egy véleményem.-Jegyzem meg.-Semmi gond. Nyugodtan mondhat bármit számomra, én nem ítélem el.-Kedvesen el mosolyodok.
-Nos.. szabad vagyok.-Állok fel, és az ajtó felé tekintek.-Ne mentegetőzőn! Amúgy köszönöm a kívánságát, de nekem ilyesfajta érzés nem kell, hisz csak akadályozna a célomban. Az egész életemet egy valaminek szenteltem, és emiatt kerülöm az érzelmi kötődéseket.-Vallom be nyíltan számára, miközben rátekintek.
-Nekem mennem kellene, hisz mégis csak egy jó ideje már távol vagyok a hajómtól, és nem szeretném ha valami történne.-Elindulok közelebb Elisabeth felé.-Ha gondolja velem tarthat, és megmutatom önnek a hajóm, viszont, ha maradni szeretne azt is megértem.-Három-négy lépésnyi távolságra megállok tőle, és kérdőn nézek a szemeibe.

Tárgy: Re: Társalgó Hétf. Aug. 19, 2013 10:33 pm

Richard Weston & Elisabeth Swann

Igyekeztem az előítéletem háttérbe szorítani. A tény, hogy a kalózok aligha a jó modorról és a kedvességükről híresek nem elhanyagolható. Viszont ez az ifjú kapitány nem hasonlított egyik másikhoz sem, akik az én életemre akartak volna törni.
-Az arany és a kincs? Mintha a felsorolásból kimaradt volna még egy apróság. Az ital és a könnyűvérű utcalányok.-ahogy kimondom a szavakat az ajtó előtt elhaladó komornyik felhördül. Akarva akaratlan eleresztek egy mosolyt, hiszen mi tagadás van benne igazság. Noha a házban aligha ehhez a modorhoz szoktak.
Nem akartam továbbra sem a begyöpösödött arisztokrata úrhölgy lenni, akinek leghőbb vágya gy díszes palota, és egy pénzes férj. Jobb szerettem a saját elveim szerint élni, s a saját elvárásaimnak megfelelően eldönteni ki érdemli ki mind a bizalmam, mind a barátságom.
-Hát sajnos a múlt meghatározza a jövőt és a jelent is. Amit még inkább zavar, hogy pont a múlt az, ami miatt nem lesz nyugtom.-sokszor elmélkedem a múlton, s ilyenkor rájövök, hogy a mi lett volna ha... semmire sem gyógyír. A legtöbbször arra jutok, feleslegesen rágódok a múlton, úgysem tudok változtatni azon, amit az emberek gondolnak, amit és ahogyan tesznek.
-Nos...mint tudjuk nem a gyermek választja meg a családot. Sokszor inkább lennék koldus, mint egy kormányzó lánya. Csak néha úgy érzem, valami megváltozott köztünk. De nem szívesen traktálok másokat az efféle problémáimmal, hiszen ez inkább rám és rá tartoznak.-húzok fanyarú mosolyt arcomra, és szemeim kissé lesütöm, majd egy rövid időre behunyom őket. A torkomban lévő gombócot egy mély levegővétellel legyűröm, s igyekszem nem emészteni magam.
-Tudja mit gondolok magáról? Bármennyire próbálja elkerülni az érzelmeket, egyszer úgyis magára találnak. Sokan örülnének, ha a lányukat egy magafajtára bízhatnák.-el kell ismerni, egy szegényebb család is örülne, ha a lányát ilyen férj segítené. Még ha kalóz is, akkor is jó ember, és aligha hiszem, hogy ártana a feleségének.
Elmosolyodva nézek rá, s ekkor a komornyik belép.
-Későre jár kisasszony. Bizonyára nem lenne jó ötlet a kikötőbe menni a haramiák közé.-villan meg szeme, mire halk nevetés tör elő belőlem, s csupán a már megszokott etikett miatt fogom magam vissza.
-Ugyan már. Aligha a kikötő a legveszélyesebb hely itt délutánonként. De köszönöm a jó tanácsát. Elmehet.-hangom kissé kimért, s az "elmehet" inkább utasításnak mintsem kérésnek hat. Nem rajongtam érte, hogy pont egy szolga akarja megmondani mit és hogyan csináljak. Pláne nem azok után, hogy még csak az utcasarokig sem mernek elmenni az ötórai tea után.
-Talán majd máskor. Tudja hol lakom, bátran keressen. Most azt hiszem inkább megkeresem a vőlegényem.-lépek hozzá közelebb, és ahogy azt az illem diktálja felé nyújtom kezem. -Örültem a találkozásnak.-biccentek, majd elhúzom kezem is. Az ajtó felé mutatok, és egészen a lépcsősor aljáig kísérem, ahonnan nyílik a főbejáratunk. -Ha bármiben segítségére lehetek a közel s távoli jövőben itt megtalál majd.-nyílik az ajtó, és még egy utolsó mosolyt elengedve irányába figyelem, ahogy távozik.
-A szobámban leszek, ha keresnének. Kérem csak akkor zavarjon, ha mondjuk ég a ház, vagy netalántán apám hívatna.-engedek el a komornyik felé egy nem túl kedves mosolyt, majd felmegyek a lépcsőn, és a szobám ajtaját bezárva

//Elisabeth szobája//

Tárgy: Re: Társalgó Csüt. Aug. 22, 2013 6:46 am

Elisabeth Swann & Richard Weston

Az élet kegyetlen játszmát tartogat, és mindig váratlan fordulatokkal áll elő, amire szinte sosem számítunk. Alig hiszem el, hogy idáig fajultak az események.. hisz az elején még úgy volt ez az egész, hogy megöl, és nem bízik bennem, de erre egy váratlanul ért fordulat megváltoztatott mindent. Beszélgetni kezdtünk, sétáltunk, és most jelenleg olyanok vagyunk egymás számára, mint a barátok.. bár nem mintha zavarna, de én nem szoktam ilyen gyors tempóban barátságokat kötni, sőt ki tudja, hogy mikor látom majd újra, hisz holnap indulok tovább a hajómmal egy másik út felé. Folyamatosan máshol kötünk ki, és sosem ugyanott vagyunk.. színe bejárjuk a legénységemmel a világot, miközben kincseket keresünk, aztán eddig szétosztjuk egymás közt. Én ezzel úgy voltam, hogy kapja a legénység a nagyobb pénzt, mert nekem nincs olyan szükségem rá, ezért is kedvelnek talán annyira.. vagy nem tudom, de annyi szent, hogy nem sokára ideje lesz visszatérnem a hajóra.
-Azért, ha azt nézi, akkor észreveheti, hogy a kincs, és az arany a fontosabb, hisz anélkül nincs ital, és örömlány..-Eresztek meg egy sejtelmes mosolyt, miközben ránézek. Őszintén szólva engem az ilyesmi nem zavar, hisz a legénységem a szabad idejében azt csinál, amit csak akar, de engem az ilyen nem érdekel, ezért általában az ilyen helyeket kerülöm, de persze én sem tagadom meg az italt, ha úgy tartja a kedvem, de azért még is ritkább alkalom nálam ez. Persze ki hogy van vele... de a legtöbb kapitány sokkal másabb, mint én. Hát nem hiába vagyok más családból..
-A múltat csak könnyedén el kell felejteni, hisz ami megtörtént, az ugyebár megtörtént, és nem lehet változtatni rajta, de a jelenen, és a jövőn lehet, ezért is kell ezekre koncentrálni, és nem a múlton rágódni.-Fűzök megjegyzést a szavaira, bár nem értem, hogy miért tanácsolom ezt.. Mondjuk az igaz, hogy a múlttal nem kell annyira törődni, és el kéne felejteni, de szinte lehetetlen nem emlékezni rá.. nos el kell fogadni ezt a tényt, és ezzel együtt kell élni..
-Ugyan már! Ne túlozzon..-Nevettem el magamat.-Én az érzelmeket megtanultam kizárni, ezért kétségtelenül állíthatom azt, hogy sohasem leszek szerelmes, vagy ilyesmi.. az nem nekem való lenne, hisz hajón élek.. kalózkodok, és ezt még hosszasan sorolhatnám.-Vonom meg a vállam könnyedén végül, aztán ezzel le is zárom a témát.
A komornyik reagálás, sőt beleszólása szinte meg sem lep, hisz mégis mit várhatnék tőle.. Nem kedvel engem, de ő neki sincs több méltósága, mint nekem, csak egy szolga, és nem több, míg én legalább szabad ember vagyok. Na mindegy is, hisz hagyom ezt a dolgot.-Rendben, ahogy gondolja.-Pillantok a nőre, miközben elmosolyodom.-Én is örültem.-Csókolok neki kezet, aztán miután elhúzta elindulok az ajtó felé, miközben persze ő is követ, és lekísér egy darabig.-Rendben. Ezzel a lehetőséggel még élni fogok egyszer. Viszlát, és kellemes időtöltést a továbbiakban.-Mondom, miközben rápillantok, és egy rejtélyes mosolyt engedek meg magamnak, ami elárulja, hogy valamin gondolkozom. Nos igen van egy tervem.. de ezt nem mára tartogatom. Kinyitom az ajtót, aztán kilépek rajta, miközben bezárom magam mögött azt. Nem sokkal később már messze elhagyom a házat, miközben egy tervemen gondolkozom.

Játék Vége!
// Köszönöm a játékot Very Happy