Tortuga, avagy a kalózok paradicsoma. A levegőt az olcsó ital, és az örömlányok édes parfümjének szaga lengi be. Na meg persze a lerészegedett emberek izzadtságszagának és mocskosságának bűze.
A hajón a tisztek közül csupán egy kettő maradt, s jóravaló lányom is szem elől veszett. Végigsétáltam hát a fedélzeten, kezemben egy üveg rummal, majd megálltam a fedélzet közepén, s felnéztem a magas árbocra. A hatalmas fekete vitorlák behúzva, most nem lengette őket a szél. A lépcsőn dülöngélő matrózok próbáltak felmászni, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Felmordultam, mire esetlenül ugyan, de letámolyogtak a hajóról, aminek nem is tartoztak a legénysége közé.
Nekitámaszkodtam a korlátnak, és számhoz emeltem az üveget. Elgondolkodva meredek magam elé, miközben Stede Bonnet mellém lép.
-A legénység készen van az indulásra.-jegyzi meg, mire mogorva arccal nézek rá.
-Lehet, hogy a legénység készen van, de mint láthatja a lányom, vagyis az első tiszt nincs jelen. Maradunk. Van épp elég dolog a hajón. A legénységet vezérelje az ágyúkhoz, és a saját lakhelyükhöz. Lássanak munkához, sikálják fel a padlót. S ezt addig műveljék, amíg nem kapnak rá más parancsot.-a semmitevés jobban untatott, mint a tengeri utak többsége. Még csak csend sem volt, hiszen mindenhonnan a mulatozók ricsaja szűrődött a hajóm felé. Visszagondolva a régi szép időkre...mennyit fosztogattam, s tettem a fát a tűzre, hogy a királyok, és az úri ficsúrok engem üldözzenek. Most viszont könnyűszerrel legyőzöm őket, s már ez sem adja meg azt az élvezetet, amit rég.
Az üveg kifogy, s én azt a vízbe hajítom. Majd a kormányhoz sétálok, s onnan pillantok le a hajó többi részére. Azonban a sötétben kitűnik egy alak. Kardomhoz nyúlván a háta mögött lévő két kötéllel a korlátnak kötözöm.
-Segíthetek valamiben?-érdeklődök, miközben lassan elindulok a sötét folt felé.
-Lám lám. Mit hordott a hajómra a szél. Jack mondanám, hogy jó újra látni, de ehhez még nem ittam elég rumot. Tehát, mit keresel a hajómon? Vagy inkább kit?-érdeklődöm, s a köteleket még szorosabbra feszítem. Rossz szokás, de szeretem nézni, ahogy szenvednek egyesek a hajómon. Nekem legalább van. A tisztek közül egy-kettő előbukkan a sötétből, s rusnya arcukkal karöltve mögém sétálnak.

Ahajóm az összes többihez képest, ami a kikötőben himbálózott, legalább háromszor akkora volt, s erőfölényben is volt.
Az idegenek, kik a hajómra léptek, nem számíthattak tőlem sok jóra. Nem szerettem, ha idegenek legyeskednek Anna Királynő bosszúján. Kihasználva hát, hogy hatalmam van a hajóm fölött, az idegenek szívélyes fogadtatást kaptak tőlem. Az ismeretlen, ki a sötétbe burkolózva lépett hajómra, a korláthoz kötözve végezte. Ehhez nem kellett több, mint előretolni a kardom, s arra gondolni, mit is csináljon vele a hajó.
Amikor hozzászóltam, nyögdécselő válasza hallatán halkan, sejtelmesen felkacagtam, ami visszhangozva verődött vissza a kikötőben lévő hajókról.
-Nem hiszem, hogy a levegővétel nagy gondot okozna, hiszen a tüdeje még működik, noha kissé szűkös a hely a mellkasa emelkedésére.-mondom, s eszem ágában sincs a szorító kötelén lazítani.
-Beköszönni? Ugyan. Mind a ketten jól tudjuk, hogy Jack Sparrow-nak mindig van valami célja.-vonom fel szemöldököm, s kardomhoz nyúlván kissé engedek a kötélen, éppen annyira, hogy még mindig ne tudjon elszökni. Levegőt ugyan tud venni, de bokályán továbbra sem gyengébb a kötél szorítása.
-Ha nem a lányom keresed, mégis miért jutott eszedbe, hogy csak úgy fellépj a hajómra, mikor pontosan tudod, hogy a hajót én irányítom, s azt csinálja, amit én parancsolok neki.-mondom, s érdeklődő pillantással meredek rá.
-Szóval Jack, ha jól sejtem, valamiféle alkuval kellene próbálkoznod, vagy meggyőzni valahogy, mert nem áll szándékomban elengedni addig. Egyébként pedig nincs aki meggyőzne róla, hogy másképp elengedjelek.-adom tudtára, hogy eszem ágában sincs csak úgy elengedni.
Hiába, nincs itt a lányom, hogy megvédje, noha haragjától tartok, épp ezért nem ölném meg. Még nem. Talán majd egyszer, a közel, vagy távoli jövőben.
[/color]