London utcái

* Egy erőteljes ajtó nyílása, és az arcomat megcsapó napsugarak keltenek fel engem, ezen a szép napsütötte reggelen. Bár a nap fénye nem oly csodálatosan ragyogó, mint máskor, mégis van olyan karakán, hogy megébresszen. Azonban nem vagyok megelégedve, hiszen a mai felkelést egyáltalán nem így terveztem. Elégedetlenségem arckifejezésemen tükröződik, és az ablak előtt álló szobalányra irányul. Egy röpke pillantásra méltat, majd elindul arra amerről berontott. Lassan, és óvatosan felülök az ágyamban, és hangot adók nem tetszésemnek. *
- Még is, hogyan….- *Kezdeném el mondatomat, de azonnal félbeszakít. „Elnézést kisasszony, de az apja utasítására cselekedtem. Azt üzeni, csatlakozzon a reggelihez.” Hangzik el az igen erős indok, így nem is fejezem be, amit mondani szándékoztam volna. Biccentek egyet, hogy lássa felfogtam az üzenetet, és jelezek, hogy most már távozhat. Kecsesen kiszállok a fekvőhelyemről, és nyugodtan a tükör elé sétálok. Nem is zavart, hogy közben az öltöztetőnőim már a küszöbön türelmetlenkednek mióta. *
- Bejöhetnek!- *Szólok, és szinte hallom az elnyomott sóhaj hangját. Vajon mit gondolnak? Istenem, már megint milyen ostoba gondolatok. Gyorsan és precízen „felrángatják” a szűkebbnél szűkebb ruhadarabokat, majd mikor teljesen kész vannak, határozott léptekkel indulok el, és hamar lemegyek a lépcsőn. Azonban az étkező helyett a kijárat felé veszem az irányt. Kinyitom az ajtót, és kiviharzok. Hallom, hogy szólnak utánam, de mit sem törődve a szolgálókkal hagyom el a birtok biztonságot nyújtó falait. Mire észbe kapok, már az utcán rohanok. Egyenesen belemegyek valakibe…. *

* A reggeli szellő simogatását élvezve sétálgatok el a házak között, magamban elgondolkodván, hogy hajóm biztonságban van most. Továbbá azt latolgatom, hogy keresni kéne valami jó csehót hol értékes információkat tudhatok meg a helyi csempészekről. Elhaladok egy csinosabb épület előtt ahonnan egy csinos hölgy lép ki. Egy ideig figyelem, sőt meg is állok. És meglepődve tapasztalom, hogy a hölgyemény nem vett észre és egyenesen nekem jött, persze azonnal bocsánatot is kérek, mintha az én hibám lett volna. * -Elnézését kérem hölgyem!- * Mordulok meg mély hangon és azonnal lekapom nagy karimájú kalapom, hogy üdvözöljem az idegen hölgyet. * - Hova siet kegyed ilyen kora reggel?- * Mosolygok rá és közben megigazítom magamon kabátomat pár mozdulattal. Arcomon még meglátszik a tegnap esti dorbézolás, ám megpróbálok a lehető legelbűvölőbb lenni a magam módján. "Nos az első reggel Londonban és máris egy hölgybe botlok, pontosabban ő belém. Csodás..." * Mosolyom még szélesebb lesz a gondolatra.

*Mikor egyiknapról a másikra közlik az emberrel, hogy férjhez megy, az nem épp kellemes. Nem a gondolat a zavaró, hanem a személy, és a közlés módjával vannak a problémák. Így aztán végképp nem csodálkozhat senki sem, ha egyedül szeretném felfogni a történteket. Most a legkevésbé sem hiányzik egy reggeli apámmal, aki megpecsételte sorsomat… Így hát határozott és gyors léptekkel hagyom el birtok falait, amit persze elméletileg kísérő nélkül nem szabadna. Nincs kedvem a következményekre gondolni, csak megyek egyenesen, nem is figyelek semmire, ezért is koccanok valakivel. Azonnal felkapom a fejem, és rászegezem tekintetem az idegen férfira. Csodálatomra elnézést kér, mikor mindenki tudja, hogy én mentem belé, és nem fordítva. *
- Elnézést, ne figyeltem oda eléggé…- *Fejezem ki magam halkan, de biztosan. Mosolya mögött persze, biztosan rejtőzik valami, de fogalmam sincs, hogy mi lehet az. Tipikusan titokzatosabbik fajtának tűnik, ami persze bennem is megszólaltatja a „félsz” szavát. Az, hogy kérdez is, csak még gyanúsabbá teszi az egész lényét.*
- Csak sétálgatok!- *Persze, ha ennek a mondatomnak lenne egy cseppnyi igazság tartalma is, tán hihetőbb lenne, de így... Hátrébb lépek, és készülök a továbbindulásra. *

* Látom, hogy zavart, talán zaklatott is az előttem álló fiatal hölgy. Ilyen korán talán csak férje, apja esetleg valamelyik szolgálója bőszíthette fel. Persze ki vagyok én, hogy ezt találgassam, egy hirtelen ötlettől vezérelve máris megpróbálom enyhíteni a helyzetet. * - Oh, ha nem bánja akkor csatlakoznék is. Tudja új vagyok a városban és szeretném megismerni... - * Végig mérem az előttem álló leányt* - ...egy igazi londoni hölgy társaságában.- * És már mellé is lépek új útitársamnak és tartom karomat felé. * -Ha gondolja akkor talán indulhatunk is! Remek egy helynek tűnik, bár nem olyan jó az időjárás mint odahaza.- * Jegyzem meg miközben figyelem az eget, majd hirtelen odafordulok.* - Nos?-

* Tekintettemmel fürkészem az előttem álló idegen férfit, hátha letudok szűrni valamit, de mind hiába. Mondjuk sohasem voltam jó az ilyesfajta dolgokban, de akkor is furcsa számomra ez a helyzet. „Oh, ha nem bánja akkor csatlakoznék is. Tudja új vagyok a városban és szeretném megismerni...” Sajnálattal hallom, hogy az idegen lerázása nem lesz olyan egyszerű feladat, mint ahogy azt vártam. Tán, ha találnék egy módot, hogy elkerüljem társaságát… áhh fölösleges lenne, nem hiszem, hogy bármivel is el lehetne tántorítani. Egye fene…
- Hogy hívják? - *Kérdezem tőle, hogy azért ha már sétálgatok, vele legalább a nevét tudjam. A hátam mögül halk szólítgatásokat hallok. „Kisasszony, merre van?". Nem is kell többet mondani, nincs idő a válaszokra, óvatosan megkapom a férfi kezét, és magam után húzom. Majd mikor már úgy érzem, elég távol vagyunk, megállok és kifújom magam. *
- Az idő, pont tökéletes… - *Kapja tőlem meg a választ így utólag.*

- Solomon kapitány szolgálatára!- * S ahogy belém karolnak, megpróbálom felvenni a hölgy tempóját. Ahogy hallom még keresik is. Ám ez engem csak egy pillanatig érdekel. * " Nos, kezd izgalmassá válni a helyzet." A gondolat mintha egy pillanatra megrészegített volna, ám hirtelenjében kizökkent a válasz az időjárásról és már egy kicsit távolabb is állunk egy másik utcában.* - Tudja én a tengeri időjárást jobban kedvelem. Noha az is zord néha, mint itt Londonban. S hogy ne legyek illetlen, esetleg megtudhatnám én is az Ön nevét? - * Kérdem meg kicsit halkabban.*

* Nem tudom, hogy mondhatom-e azt hogy szerencsére hagyta, sőt velem is jött erre a kis futóversenyre, mert hát, ha esetleg nem lett volna kedve jönni, akkor igencsak hamar megszabadultam volna tőle, de így sem panaszkodhatok. Ilyen távol az otthonomtól, mindennemű kísérő nélkül, örülhetek, hogy van velem valaki… Az persze már csak részletkérdés, hogy kicsoda, micsoda az illető. „ Solomon kapitány szolgálatára!” Kapom meg, az első általam feltett kérdésre a választ, amit nem tudok hova tenni. Vajon ez jó, vagy rossz? Mit sem foglalkozva ezzel az ismételten fölösleges, és egyelőre eldönthetetlen kérdéssel, hallgatom a férfi szavait. *
- Az én nevem Nedra Pierce! - *Tán, abból, hogy elmondtam a nevem nem sülhet ki semmi rossz, legalábbis őszintén reménykedek, hogy igazam lesz ezzel kapcsolatban. Körbe nézek, és meglepődésemre a kikötőt pillantom meg nem is olyan messze tőlünk. Ennyit futottunk volna? Nem egy kis távolság a birtok és a kikötő…. *
- Jó messze keveredtünk…- *Jelentem ki, mivel naiv létembe, hiszem, hogy igazat mondott, és nem ismeri a várost. *

"Nem is keveredhettünk volna jobb helyre." * És hirtelen elcsodálkozom a helyzeten. * - Nocsak! A kikötő! Azt hiszem még mielőtt elindulnánk városnézésre, úgy gondolom igazán megmutathatnám a hajóm, ahogy azt egy kapitánynak illik. - * És már viszem is magammal a hölgyet a mólók irányába. * Látja, az a gyönyörűség az enyém!* S mutatok a legtávolabb lévő hajóra, egy fenséges fregattra, a Soulstealerre magára. Orrdíszén egy csuklyás angyalszárnyas alak, vitorlái most csendesen fel vannak vonva, s az angol zászló csak néha néha emelkedik meg, ékesítve magát a főárbocot. Nagy és erőteljes hajó, visszafogottan díszített. Sürgölődnek forgolódnak rajta az emberek és én csak büszkén figyelem, miközben egyre közelebb érünk hozzá. Aztán a társamra pillantok. * -Nos Miss Pierce, van kedve megnézni egy igazi tengerjáró csodát közelebbről is? -* Kicsit közelebb hajolok hozzá. * - Ez nem mindennapi lehetőség. - * Súgom halkan fülébe, mintha aranyat kínálnék. *

* „Nocsak! A kikötő! Azt hiszem, még mielőtt elindulnánk városnézésre, úgy gondolom, igazán megmutathatnám a hajóm, ahogy azt egy kapitánynak illik.” Hajónézés? Végül is mi rossz sülhet ki belőle? Gondolkodom el egy pillanatra az igazán hízelgő ajánlaton, hiszen még sohasem láttam hajót…közelről…Mondjuk mi dolgom is lett volna eddig hajók környékében? Semmi. Persze azért még mindig ott van bennem egy kis félelem, de most jobban izgat a hajó. A mólóknál sétálgatva, úgy nézek fel a hajókra, mint ahogyan a kisgyerekek szoktak. A moló legvégén áll a kapitány hajója, ami igen csak szép darab, már amennyit messziről látni lehetett belőle az igen szép volt. Elég nagy a legénység… Jegyzem meg halkan magamban, mivel igen csak sok embert látni közelről, dolgozni odafent. Közelebb hajol hozzám, és tesz egy igazán nem mindennapi ajánlatot. Mosolyra húzom szám, ami a mai nap, első mosolya tőlem. Egy kicsit megdöntöm fejem, így úgy nézek ki, mint aki magában harcol, hogy milyen választ adjon, miközben igazából már rég megvan, hogy mit válaszolok. *
- Megnézném közelebbről, ha lehet. - *Válaszolok igen határozottan. Óvatosan és lassan a közel hajolt férfi felé fordítom a fejem. *

* Őszintébb már nem is lehetne mosolyom.* - Megtisztel kegyed, hisz rám pazarolja idejét. Nos akkor íme, csak ön után. - * Tessékelem föl a hajóra Nedrát. A legénység és a tisztek izgatottan nézik, hogy új jövevény érkezik a kapitányuk társaságában. Egy-egy elismerő mosolyt és kacajt hallatnak csupán, aztán a tisztek helyre rakják őket és folytatódik a munka. Már lassan mindent bepakoltak. Miután felérünk odalép hozzám első tisztem, John Burward. * - Uram lassan kész leszünk és indulhatunk vissza a Karib-tengerre. - * Jelenti és én csak a mutatóujjamat odatapasztom szájához, amíg Nedra a hajót figyeli. * - Nos Mr. Burward, akkor horgonyt fel és indulhatunk, a vendégünk még sokáig fog maradni. És nem fogadok el kifogást... - * Suttogom és magára hagyom Mr. Burwardot visszafordulva Miss Piercehez.* - Ha gondolja megmutatom a kapitányi kabint és akár meg is reggelizhetnénk, ha nem bánja. Tudja én még nem ettem ma reggel. - * És már mutatom is az utat a kabin felé. Közben hallom ahogy Mr. Burward intézkedik és felkelti a kormányost. *

* Talán egy kicsit feltűnően sokat mosolyog.. Ahh butaság, csak én vagyok ennyire paranoiás. Egy kis körítéssel egybevágva kísér fel a hajóra, ami sokkal, de sokkal nagyobb, mint amilyennek kívülről látszik. S, az emberek száma sem csekély, de ahogy látni, mindenkinek meg van a munkája, senki sem unatkozik. Hamar felérünk, és a hajóról a látvány egyszerűen pompás. Furcsa mód túl jól alakul ez a nap, de hát én semmi jónak nem vagyok elrontója. Valaki oda megy a kapitányhoz, de nem zavartava magam, én előrébb megyek, és a látványban gyönyörködöm továbbra is. Eszem ágában sincs hallgatózni, vagy esetleg valamivel megzavarni a csevejüket. ” Ha gondolja megmutatom a kapitányi kabint és akár meg is reggelizhetnénk, ha nem bánja. Tudja én még nem ettem ma reggel.” Hangzik el a mondta ismét már a közelemben. Megint egy hízelgő ajánlat részéről, amit nem tudok hova tenni… *
- Igazán nem szeretnék visszaélni a vendégszeretettel. S, amúgy is lassan haza kéne mennem… - *Szólok elég bizonytalanul. Bánt a dolog, amiért, úgy megszöktem, de nagyon szívesen maradnék továbbra is itt. Elképzelésem sincs, hogy most mit csináljak. *

* A válaszra kicsit csalódottan mosolygok vissza. * - Tudom, hogy még annyi teendője akadhat egy ilyen csodás hölgynek, de sosem szerettem egyedül reggelizni, szóval a kedvemért megtenné, hogy velem tart? - * Szemeimben a vágyakozás fénye ül. Közben odalépek a kabin kétszárnyú ajtajához és míves kilincsére csúsztatom ujjaimat. Egy határozott ám lassú mozdulattal kinyújtom másik kezem a hölgy irányába, várva, hogy majd elfogadja azt és bekísérhessem. Eközben látom, ahogy matrózaim bontják a vitorlákat, kezd feléledni maga a hajó. Szívem újra elkezd zakatolni, amikor megérzem újra igazán a tenger levegőjét. Kissé megremeg a lábam is tőle.* - Vagy netán ennyire kellemetlen társaságom? Akkor legalább a szakácsom főztjéért maradjon!- * Utóbbi mondatomat kissé nevetve mondom a hölgynek.*

* Látok némi csalódottságot rajta, ehhez még szakértőnek sem kell lenni. A hangján, sőt még az arcán is látni. Persze, nem gondoltam volna, hogy ilyen hatást kelt benne a kijelenésem… „Tudom, hogy még annyi teendője akadhat egy ilyen csodás hölgynek, de sosem szerettem egyedül reggelizni, szóval a kedvemért megtenné, hogy velem tart?” Ki lenne képes erre nemet mondani? Eddig is olyan kedves volt, hogy egyszerűen nincs szívem visszautasítani a reggelit. Egy halvány mosolyt eresztek a férfira.*
- Miért dolgoznak az emberek ilyen keményen? - *Nem vagyok kíváncsi típus, de elég furcsa, hogy hétvégén ilyen nagy munkában vannak. Az is lehet, hogy elhajózna hamarosan? De nem tartom valószínűnek, az jött le a mondandójából, hogy nem rég jöttek. „Vagy netán ennyire kellemetlen társaságom? Akkor legalább a szakácsom főztjéért maradjon!” *
- Ne butáskodjon! Ha maradok, elhiheti nem a szakács főztje miatt. - *Jelentem ki, nagyon határozottan. Engem nagyon az étel nem érdekel… *
- Maradok, de csak reggelire, utána haza megyek! - *Mosolygok rá.*

* Egyszerűen már kicsattan belőlem az öröm és ezt nem is titkolom. Közben kinyitom az ajtókat.* - Nagyon köszönöm, hogy velem tart! Az embereimet illetően még ma elfogunk hajózni és csak a készleteinket töltöttük fel, na meg egy különleges rakományt bíztak rám. - * A kabinban épp be vannak húzva a függönyök, ezért nem túl sok mindent lehet kivenni belül. * Biztosíthatom, hogy nem lesz oly hosszú idő a reggeli, bár szívesen tölteném kegyeddel az időm java részét. Ha megbocsát. - *Közben füttyentek és utána kiáltok az egyik tisztnek, hogy szóljon a szakácsnak a reggelit illetően. Látom, hogy felfogta kívánságom és már intézkedik is. Mr. Burward az orrnál már csak a fejét fogja, látva tervemet, persze én erre csak mosolygok. * " Azt hiszem, valami másféle kincset leltem itt Londonban. Ilyet a Karib-tengeren úgy se tudnék találni... Szerencsém van."


//Folytatás a Soulstealer Kapitányi Kabinjában//