Sánta macska italozó

Ez a hely még mindig mocskos. Mégis az egyik legotthonosabb szárazföldi koszfészek, amely valamelyest hozzánőtt már a szívemhez.
Otthonos. Nekem legalábbis. De mégis, honnan a fenéből is tudhatnám, mi az, hogy otthonos? Vagy mi az az otthon? Én az az ember vagyok, akit a tenger nevelt, és a vad északi szél. Aki az Esthajnalnak mondja imáit. A sós vizek árvája. Te jó istenekre, mintha magamat sajnáltatnám...
- Egy kupa sört!
A fogadós elé csapok a pultra. Nem éppen nőies ital, de ezt legalább nem vizezik fel annyira, mint a bort. Húgynak húgyízű, de legalább nem hányja ki az ember az első sarkon. Az valóban nem lenne túlontúl nőies.
Körbe nézek miközben egy arany tallért pöccintek a mohó tekintetű férfinak. Messze elkerülnek a hímek. Itt már ismerik a nevem, és a "bájos arcocskámat". Akik pedig nem, sóvárogva néznek felém, de látszólag eléggé nyugtalanítja őket a tény, hogy még senki nem kezdett ki velem, mióta beléptem a nyomornegyedig telt csehóba, ezért ők is csendben maradnak. Talán a szemüket is megkímélem, ha le nem vetkőztetnek vele.
- Hálásan köszönöm. - veszem el az immáron felém nyújtott italt a fogadóstól, és rávillantok egy mosolyt. Kissé hátrál, és gyorsan elfordul, hogy mással foglalkozzon. Hm... ennyire azért csak nem lehet bizalomgerjesztő a mosolyom! Ja, hogy én nem szoktam csak úgy mosolyogni... már el is felejtettem. Igazából valóban nem volt magától értetődő.
Megfogom az italt, és elindulok egy sötét kis sarokba, majd egy kerek asztalnál megállva rávillantom a tekintetem két férfira, akik valamiért meggondolják magukat, és a másik irányba indulnak, mint az asztal, ami felé épp az imént vettem az irányt. Magamban elvigyorodom. Az egyiket Tomnak hívják. Bajos Tom. Hát az ágyban tényleg elég bajos volt, mit ne mondjak.
Magamban kacagva, de továbbra is érzelemmentes arccal vetem le magam a kerek kis piszkos asztalhoz, majd hátra dőlök a széken, és felvetem a mocskos asztallapra csizmás lábaimat. Úgysem lehet feketébb. A csizmám.
Beleiszok a sörbe. Kiráz a hideg. Ez még mindig borzalmas! Ide hát a következő korttyal! Ma mulatunk!
Úgy érzem ez nem az az este lesz, amely egybe olvad a többi tortugai szennyel.

Alice Doll & Richard Weston

Jelenleg a kabinomban tartózkodom, ahol egy dolgozóasztal előtt ülök, és egy kincses térképet nézek. Próbálom megfejteni, de persze szokásomhoz híven most sem nagyon sikerül erre koncentrálnom, hisz a gondolataim folyton máshol járnak.. Legtöbbször a múltam kerül előtérbe, amely magával vonzza az emlékeket, és minden egyes szörnyűséget, amelyet eddig átéltem. A sok halál eset, a sok évnyi szenvedés, és kínzó fájdalom mind megérte, hisz most lám csak ott tartok, hogy egy saját hajóm van, amelyen kapitány vagyok, s legénység vesz körül. Kell ennél több? Tény, ami tény, hogy nem vagyok elszállva magamtól, azért mert egy kapitány vagyok, de természetesen ez már a sok év után kijárt nekem.. Apám legénysége maradt rám javarészt, de legtöbbjüktől már megváltam azóta, s éppen emiatt lehetséges az, hogy több, mint a fele már a saját általam beszerzett emberekből áll. Persze akiktől megváltam azt nem azért tettem, mert nem volt szükségem rájuk, hanem csak egyszerűen érdemeltek egy jobb életet. Voltak, akik meghaltak, míg másoknak feleségük lett, és talán már gyermekeik is vannak. Őszintén szólva van egy-két tett, amit felírhattok a jó tetteim közé, hisz az embereimet bármikor szívesen elengedem, ha úgy döntenek, hogy ideje szárazföldön élni, és családot alapítani, bár azért koránt sem vagyok ennyire jó, mint aminek látszom, vagy aminek mutatom magam.
Nagy figyelmetlenségem közepette meg is feledkezem a térképről, amely kiterítve hever az asztalon. Hirtelen kizökkenek a gondolatmenetemből, mert az ajtón kopogtat valaki, és a kopogásból ítélve valamiért ideges lehet. Megrázom a fejem, majd a hajamba túrok, miközben a térképet gyorsan visszateszem a helyére - , a többi közé.
-Tessék, jöjj beljebb!-Mondom miközben felállok a székről, és a kardomat a jobb oldalamra helyezem, ahol a helye van. Eközben az első tisztem lép be az ajtón, és miután enyhén meghajolt közelebb jön felém.
-Szeretném jelenteni, hogy megérkeztünk Tortugára, de ez a hely nem arról híres, hogy nyugodt.-Beszéde kissé feszült, bár megértem, hisz az előbb említette, hogy nem nyugodt ez a hely, ami a veszélyességére utal.
-Rendben, köszönöm. Illetve nem kell aggódni, hisz úgy sem sokáig tartózkodunk itt, csak addig amíg újra töltjük a készleteinket, és elszórakozgatunk egy jót..-Válaszolom egyszerűséggel.
-Esetleg valamit hozhattok önnek, uram?
-Köszönöm, nem kérek semmit sem. Csak csupán annyit, hogy a többieknek jelentsd be, hogy mindenki mehet a dolgára!
-Rendben, azonnal.-Válaszolja, majd enyhén meghajol.-Engedelmével.-Sietősen távozik, és mire utána néznék már nem is látom sehol sem.
Egy fél órával később kilépek a kabinból, és lesétálok a pár lépcsőfokon, majd lassú léptekkel elhagyom a Pallaran fedélzetét. Ideje szétnézni ezen a helyen, ha már itt vagyok, bár nem most először járok itt, de úgy gondoltam, hogy ismételten szétnézek, hátha valami más lett..
'Sánta macska italozó' olvasom el a feliratot mielőtt belépnék az ivóba, majd egy kis töprengési idő után arra jutok, hogy ideje átlépnem az ajtón, ezért megindulok lassú, kimért, de mégis határozott léptekkel. Szinte levehető a járásomból, hogy nem egy egyszerű karddal rendelkező férfi vagyok, hanem annál több. S nyilván az is kivehetővé válik ezáltal, hogy nemesi családból származom, vagy legalább is valami olyasmi vagyok, bár kétlem, hogy ezt így megtudják állapítani. Kinyitom az ajtót, s azonnal megcsap a már jól megszokott illatok keveréke. Legfőbb képen az italt érzem - , az alkoholt.. Ez a hely legkoszosabb helyiség, de mégis van benne valami, ami vonzza a kalózokat, a kapitányokat, és az efféléket. Többek közt én is kedvelem, de nem olyan mértékben, mint azok, akik jelenleg bent tartózkodnak.
Határozottan lépek be, majd érzéstelen arccal, és rideg tekintettel nézek végig a tömegen. Nők, férfiak egyvelege.. Bár a nők kevesebb arányban vannak, vagyis jobban mondva aligha felfedezhető egy-egy. A pulthoz lépek, és a fogadóst kezdem figyelni, majd hátat fordítva neki dőlök a pultnak, és pásztázom a tömeget, akik közül elég sokan figyelnek egy nőt, aki nem éppen egy szokványos látvány.. és ha jól sejtem kalóz lehet, vagyis az öltözéke erre utal inkább. Fejemet a fogadós felé fordítom.
-Bort kérnék.-Mondom ránézve, miközben végül felé fordulok. Megkapva az italt magamhoz veszem, és a zsebemből elővéve pár darab pénzérmét csúsztattok a fogadós elé, majd belekortyolok az italba, amely inkább víz, mint bor, de mindig jobb, mintha a sört innék.

Ahogy szürcsölgetem a sörömet, ismét nyílik a kocsma ajtaja. Mióta itt vagyok, legalább percenként megtörtént ez - ezért nem is nagyon tulajdonítanék neki túlontúl nagy jelentőséget, ha nem érezném, vagy talán tudnám, hogy ez nem egy szokványos este.
Igazából már régóta ezt a nem szokványos estét vártam, mindössze nem tudtam, hogy ez lesz az az este. Most sem vagyok benne egészen biztos, amíg meg nem jelenik a szálfa termetű fiatal férfi az ajtóban. A szívem egy pillanatra kihagy egy dobbanást. Nem azért mert jóképű, nem. Bár ehhez szemernyi kétség sem fér, mint tudjuk, én nem nézek úgy a férfiakra, hiszen az életem nagy részét koszlott kalózok között töltöm. Ám fiatal, határozott arca, könnyed léptei, és az őt körülvevő különös légkör mind mind arra utal, hogy ő az. Vagy talán mégsem?
Kevesen tudják rólam, hogy hiszek a jóslatokban. És nem olyan rég, mindössze fél éve történt, hogy beleakadtam egy boszorkányba.
"Nem tudod merre haladj gyermekem. A szíved száraz és fakó, de jön majd egy fiatal férfi... haja barna mint az frissen kirügyezett fa, szemei sötétek, és mélyrehatóak. Ő majd elvezet oda, ahová senki sem vezetett el, és megadja azt, ami végleg felszabadít a terheid alól."
Felszabadít a terheim alól. Nem tudtam mit jelenthet ez, de nagyon kíváncsivá tett a dolog. Azóta gyakorta járok vissza Tortugára, és nem vállalok hosszú megbízatásokat. Összehozott már a sors egy fiatal kapitánnyal, de neki piszkosszőke volt a haja, és a modora is durva, mint egy lópokrócnak. De ez a férfi...
Végig siklik rajtam a tekintete, én pedig a fejembe húzom a kalapom. Elrejtem az arcom, s csak elvétve pillogok rejtekemből felé. Ő lenne az? Akárhogyan is, ha itt gubbasztok, abból nem fogom megtudni. Nem tűnik kalóznak, legalábbis egyszerű kalóznak nem. A kapitányok méltóságával viselkedik - legalábbis erre utal az, hogy nem ver le kettőt máris a hozzá legközelebb álló kalóznak, csak úgy, mert viccesnek találja.
Beleiszok ismét a sörömbe, ő pedig hátat fordít. Megsimítom a darutollat a kalapomon. Majd nagy levegpőt veszek és kiiszom maradék sörömet, s felállok. Ekkor lé mellém egy nagy darab melák. Kopasz, és büdös, de a száját sajnos nem felejti el használni.
- Mit keresel itt egyedül aranyom? Gyere, majd én megvédelek ettől a csőcseléktől!
- Kopj le, és moss fogat! - válaszolom rá sem pillantva, majd célirányosan elindulok a pult felé. Néhányan félre ugranak az utamból, néhányan megpróbálják gátolni a mozgásom, de kedves, nőies és finom lökésekkel arrébb tessékelem őket, majd már ott is vagyok a férfi mellett, ám nem nézek rá, csak megszólítom a pultost ismét.
- Még egy sört.
Leteszem a kupát a pultra, majd egy aranyat is mellé pörgetek. A fogadós azon nyomban tele tölti az undorító itallal, majd elveszi az érte járó fizetséget, én pedig bele iszok. A férfi ott áll mellettem, mindössze fél méterre. Na jó. Nem vagyok szívbajos, ideje lenne valahogy megszólítanom. Felé fordulok hát, s könnyed mosollyal - ami igencsak meglepő, hogy értek efféléhez, megszólítom.
- Mit gondol, kapitány, melyiknek van leginkább macskahúgy íze, a sörnek, vagy a bornak? - kérdezem, miközben belepillantok poharába, és látom, hogy bort iszik.
- Én a sörre szavazok, azért iszom. Ez után bármilyen borzalmas étel lakomának tűnik majd. Megkóstolja? - tolom felé a kupámat kihívó tekintettel. Még nem tudom mi fog kisülni az egészből, de harc nélkül nincs győzelem.

Alice Doll & Richard Weston

Nem tervezek lerészegedni, ezért is maradnék inkább a bor mellett, sőt kifejezetten ezt szeretem, ezért nem esik nehezemre ezt inni, bár nem tagadás, hogy tele engedik vízzel. Ritka alkalmak egyike, amikor alkohol tartalmú italt iszok, bár ezen őszintén szólva nem érződik a víz miatt, de mégis van benne. Talán ezzel az egy pohárral tervezem meginni, aztán megyek is tovább, ha nem történik valami, ami hatására érdemes itt maradnom. A társaság, aki leginkább itt tartózkodik az kalóz, vagy matróz, de esetleg kapitány, bár őszintén szólva egyik sem érdekel.. Azt gondolnak rólam, amit akarnak, hisz a véleményük nekem nem számít egy cseppet sem. A fogadóst figyelem, akinek a viselkedése különössé válik hirtelen, mintha valaki olyan közeledne, akitől tart. S nem is kell sokáig várni, hogy ki az a személy. Egy nő az, akire nem rég figyeltem fel a sok férfi miatt, hisz mind nézte valami okból kifolyólag, de engem nem érdekel a külseje miatt, sőt nem vágyom arra, hogy az ágyba vigyem. Legtöbb férfi arcáról azt olvastam le leginkább, hogy ágyba vinné ezt a nőt, hisz tény, hogy jól néz ki, sőt túlontúl is szép, de azért annyira nem kedvelem az afféle dolgokat, mint a kalózaim, akik örömmel az ágyba hurcolnák.. Na szerintem én hagyom is az ilyen részleteket!
Tekintettemet elfordítom róla, miközben újból iszom egy kortynyi italt, majd a pultra teszem a poharat. Hátamnál halk suttogásokra leszek figyelmes, de nem szentelek neki oly nagy figyelmet, hisz nem érdekel, hogy az a sok személy épp miről beszél. Hirtelen azon kapom magam, hogy a hölgyemény megszólít engem, aminek a következtében felé fordulok, és ránézek. Újabb szavait hallgatom, majd végül egy szavas kérdését, miközben észreveszem, hogy felém tolja a kupát. Végül rátekintek, de csak a kihívó nézését veszem ki mindösszesen.
-Ha már felajánlotta számomra, akkor udvariatlanság lenne visszautasítani a részemről.-Jegyzem meg, miközben a kezembe veszem, és beleiszok. Van ebben a nőben valami, ami tetszik, ezért kár lenne kihagyni a társaságát. Úgy érzem ez az este nem lesz szokványos, de mikor az? Mindig van valami különleges esemény, bár van amikor jobban szeretem az átlagos dolgokat, de most ezt kár lenne kihagyni. Végül a pultra helyezem a kupát, és visszatolom elé.-Egyet kell értenem önnel, hisz tényleg olyan az íze, sőt hogy kifejezem magamat, ezért azt kell mondanom, hogy borzalmas.-Mondom egy mosoly kíséretében. Őszintén szólva érdekesnek vélem azt, hogy megszólított, mert csak úgy ok nélkül nem hiszem, hogy ide jött volna.-Minek köszönhettem a társaságát?-Teszem fel a kérdést, miközben megfogom a poharat, és egy húzásra megiszom a bort. Ez sem jobb, mint a sör, de számomra mégis kedveltebb. Figyelni kezdem őt, és próbálom kivenni azt, hogy épp mire gondolhat, hogy ezáltal rátudjak jönni, hogy mit akarhat tőlem. Nagyon nem tűnik úgy, hogy a semmiért jött ide, ezért kíváncsivá tett a jelenléte.

Ahogy mellé lépek, valamiféle különös illat csapja meg az orrom. Hirtelen nem tudok rájönni mi is az, de semmiképp sem alkohol szag vagy mocsok bűz, mint a legtöbb kalóznál. Valami kellemes.... ami igencsak furcsán érint.
Aztán megszólítom,és felé tolom ismét megtöltött sörös kupámat. Ő pedig válaszol nekem.Lágy tónusú a hangja. Szinte már megnyugtatóan hat ebben a közegben. Elképzelhető, hogy ő lenne az, aki majd utat mutat az életemnek? Ismét elmosolyodok, miközben a szemöldököm felszalad a kalapom alá.
- Nocsak! Egy udvarias kalóz! Ma is megérte felkelnem. - ironizálok kissé, majd végig mérem, miközben bele kortyol az italomba. Meglehetősen szívtipró alkat. Nos, bárki is legyen ez, az már most biztos, hogy meglehetősen eltér a többitől.
Leteszi a sört, majd visszatolja elém a kupát és rám mosolyogva véleményezi, mire én is szélesre húzom a számat.
-Ó, valóban? Na és honnan tudja milyen íze van a macskahúgynak? - vonom fel a szemöldököm, szemeimet kimeresztve, kérdő tekintetet küldve felé. Pár másodpercig így bámulom, aztán elnevetem magam.
- Nyugodjon meg, csak ugratom, kapitány. Mert, hogy kapitány. Igaz? - emelem fel az valóban szörnyű italt, és beleiszok. Aztán rápillantok kalapom rejtekéből.
- Hogy minek? Hiszen nem jöhetek csak úgy ide, egy csevejre várva? - kérdezem az orrom alatt somolyogva. Nagyon jól tudom, hogy ez a válasz nem fogja kielégíteni, s látom az arcán, hogy nem csak engem fürkész, de a gondolataimba is szeretne belelátni. Az viszont nem fog menni egy könnyen, annyit megígérhetek.

Alice Doll & Richard Weston

Mintha valamit tudna, amit én nem, de persze lehet, hogy nálam ez a fajta megérzésem csalóka. Mindegy is, hisz előbb, vagy utóbb, de úgyis megtudom, hogy mit akar tőlem, hisz nem hiszem el, hogy a nagy semmiért jött ide, bár lehet, hogy csak szimpatikus vagyok a sok személy közül, hisz én mégis csak normálisabban viselkedem, mint a többiek. Bár azért én nem vagyok mindig udvarias, és kedves, hisz néha-néha megköveteli a kapitányi rangom azt, hogy szigort alkalmazzak, mert ha nem tenném meg, akkor már rég elszabadult volna a pokol.. Nagy szükség van az önfegyelemre, hisz más különben már rég egy cellában ülhetnénk, vagy pedig felakasztva lógnánk.. De nem arról vagyok híres, hogy engem bárki is csak úgy eltud kapni.
Érdekes személyiség, hisz egyszerre szórakoztató, és felszabadító is a társasága, amely nagyon ritka, hisz nem túl gyakran van ilyen személyhez szerencsém. Akivel eltudok normálisan beszélgetni azaz első tisztem, de rajta kívül a többiekkel csak egy-egy szót váltok csupán, vagy pedig parancsolgattok, bár nem minden esetben. Néha kötelességemnek érzem, hogy én is kivegyem a munkám részét, ezért besegíttek nekik. Eleinte eztet meglepetten fogadták el, de végül megértették, és örömmel vették, hogy egynek tartom magamat közülük, s nem pedig felső rangúnak. Azt mondom, hogy nem minden a rang, hisz nincs jelentősége - legalább is számomra nincsen. Az embereim kedvelnek, és tisztelnek, amely örömömre szolgál, hisz sikerült kivívnom azt, amit apám egyáltalán sem tudott.
-Nálam ez szokás, s előszeretettel bánok ezzel a viselkedés formával.-Jegyzem meg.-De szerintem ez nem oly annyira meglepő dolog.-Teszem hozzá, miközben figyelem őt. Érdekes a hangja, a kinézete, de főleg a ruházata.. Egy ilyen szép hölgy lenne kalóz? De mivel saját két szememmel látom ezt, ezért nem kételkedhettek ebben.
Meglepnek szavai, vagyis inkább kérdése, hisz olyat kérdez, ami meglepő számomra, de persze ebből mit sem mutatok ki. Mikor nevetésben tör ki, és még tesz hozzá néhány szót, én is képtelen vagyok mosolyogni, hisz ezzel a fordulattal most meg is lepett, de egyrészt mosolygásra is késztetett.-Mondták már önnek, hogy igen cseles?-Kérdezem mosolyogva.-Igen kapitány vagyok, bár nem volt nehéz kitalálni ezt, én úgy hiszem.-Mondom megjegyzés képen. Míg ő kalóz, én kapitány vagyok, de van-e a kettő közt nagy különbség? Igazság szerint van, de számomra nincs.
-De persze jöhet. Tudom ez hülye kérdés volt a részemről.-Rázom meg mosolyogva a fejem.-Végül is nincs nagy jelentősége ennek a dolognak, hisz egy beszélgetés bele fér az időnkbe.-Mondom sejtelmes hangon, miközben végül lerakom az üres poharamat a pultra.

- Hogy nem meglepő? - nevetek fel csengő hangon. - Kalózoknál igencsak az, főképp talán a kapitányoknál. Maga oly furcsán viselkedik, mintha nem is lenne igazi kalóz. - mosolygok, ám szavaimat cseppet sem sértésnek szántam, mindössze szókimondó vagyok, mint mindig.
- Hogy cseles vagyok e? Talán. - pillogok rá. - De mindössze annyi a titkom, hogy ilyen a természetem. - hajolok közelebb hozzá, és szinte súgom az utolsó mondatom, mintha valóban titok lenne. Bele iszok az italomba, majd rásandítok a férfira. Próbálok rájönni, vajon kezdi e már sejteni, hogy mi lehet a szándékom azzal, hogy ide jöttem. Bár a válaszát hallva, cseppet sem csodálkoznék rajta, ha igen. Okos férfinak tűnik. Roppantul okosnak, s egyáltalán nem olyan tökfilkónak,mint a legtöbb kalóz.
- Bele fér, bizony. Bár ahogy mi kalózok mondanánk... az idő is pénz. -kacsintok egyet, miközben érzékelem, hogy egy hatalmas árnyék vetül mindkettőnkre. Kiiszom maradék italom, majd szemérmesen megtörlöm ajkaimat, akár egy úrinő, s újdonsült kapitány ismerősöm felé fordulok.
- De remélem, kapitány... - nyomom meg a kapitány szócskát mondandómban. - ...a kardforgatás terén nem ily illedelmes.
Még végig sem mondom jóformán a mondatot,máris hallom, a "Te cafka!" felkiáltást, ám úgy szökkenek arrébb az ütéstől, mint egy macska, s az imént általam lekoptatott, nagydarab, büdös kopasz egyenesen beleüt a fa pultba, s jajgatva kapja magához kézfejét masszírozásra.
- Vigyen el az ördög, átkozott ringyó! - kiáltja nekem jókívánságait, s a következő pillanatban már ki is rántja kardját, hogy nekem essen vele. Az egész kocsma egy pillanat alatt felbolydul, hiszen balhé van, amire talán egész éjszaka vártak. Még az új barátom, a kapitányvállát is megkocogtatja két vézna kalóz, akik bizonyára az én hamarost támadóm barátai. Azt hiszem akaratom ellenére is belerángattam valamibe, de majd most meglátszik milyen fából faragták!

// Ne haragudj, hogy ilyen sokat váratott magára a válasz, de most már leszek rendesen Remélem tetszik a reag //

Alice Doll & Richard Weston

Élet..?! Áldás, vagy átok? Szerencse, avagy balszerencse? Melyik igaz rá, és melyik nem? Oly gyorsan telik el, de közben a felejtés halálian nehéz.. Akárhogyan is akarom sohasem fogom majd tudni elfelejteni azt, amit átéltem, és ami megtörtént velem. A családom... mind oda veszett, és éppen ezért váltam olyanná amilyen. Ugyan nem vagyok gonosz, és velejéig romlott kalóz kapitány, de mégis ott van bennem az a kegyetlenség, az a könyörtelenség, és az a gonoszság, ami minden kalózban megtalálható, ami minden kapitánynál megjelenő tulajdonság. Jó vagyok, hisz annak mutatom magam, de ha kell tudok kemény eszközökhöz is nyúlni, sőt kifejezetten nem esik nehezemre az efféle dolog, vagy tett. Mondanám, hogy kivételes vagyok, de az hazugság lenne, bár van benne némi igazság, hisz mégis csak különbözők a többiektől.. Talán a származásomnak köszönhettem ezt, hisz régen nemesi családból származó ifjú voltam, de azaz idő elmúlt, és ideje volt új irányt vennie az életemnek.
-Részemről legalább is nem az..-Mondanám tovább, de inkább nem teszem, csak felé pillantok, és elmosolyodok.-Higgye el, hogy kalóz vagyok, csak éppenséggel tudok ilyen is lenni.-Vallom be komolyan számára. Az udvariasságot a szüleimtől örököltem, és ezért vagyok illedelmes, de hogy a kedvesség hogyan ragadt rám az már kérdéses..
-Most már értem.-Felelem ama egyszerűséggel. Van egy afféle megérzésem, hogy nem minden lesz rendben a mai este folyamán itt ezen a helyen. Szinte biztosra veszem, hogy történni fog valami, hisz mikor is maradhatna csak úgy simán rendben valami? Nos semmikor, és épp ezért kell résen lennem, mert őszintén szólva sohasem lehet tudni, hogy mikor van biztonságban az ember, vagyis párdon a kalóz..
-Nos.. igen. Az is pénz.-Mondom felelve a szavaira. Nem tudok ehhez mit hozzá fűzni, ezért úgy vélem, hogy egyenlőre nem mondok semmit sem. Az üres pohárra téved a tekintettem, miközben nem sokkal később már egy "hatalmas árnyék" vetül ránk.. Na, hogy kitaláltam.. Bárcsak így menne minden.. egy csapásra!
Szavait hallgatom, amit sikerül kivennem még a zajban is. "Te cafka" felkiáltás sem bírja meggátolni azt, hogy ne halljam a hozzám intézet nő szavait. Figyelem az eseményeket, miszerint a nagydarab rácsap a pultra, mert nos a nő elugrott onnan. Jön aztán a jaj-veszékelés, majd szép szerényű mondandója. Előveszi a kardját, miközben érzem, hogy két vézna kalóz kerül a társaságomba.
-Csak nem eltévesztettétek a helyet ahova menni akartatok?-Kérdezem ridegen, miközben felállok, és a két kalóz rögtön hátra ugrik. Talán ismerhetnek.. a hírem koránt sem fényes, sőt kifejezetten rossz, szóval.. nem ajánlom, hogy ujjat húzzanak velem. Figyelem ahogy előkapják a kardjukat oldalról, és felém közelednek nagy bátran, míg én csak állok egy helyben higgadtan, és a pultnak dőlök felvont szemöldökkel.-Hmm.. úgy látszik nem értettétek a célzásomat az imént.-Nézek rájuk vigyorogva, miközben előrántom a kardom, és párbajt kezdek vívni a hozzám közelebb esővel, míg a másik hátulról próbál leszúrni, csak nem hagyom neki. A közelebbikbe belerúgok egyet, míg a másiknak kiverem a kezéből a kardot egy mozdulattal, aztán nyakához szorítom az enyémet, hogy érezze az éles pengét.-Kell még neked az életed mond csak?-Pillantok rá ridegen, miközben figyelmen kívül hagyom, hogy elővesz egy kést. Hirtelen ér a meglepettség, hisz a gyomromhoz tartja. Rögtön elemelem tőle a kardot, és hátrálok pár lépést. Ekkor belendül a másik, akivel egy jó kis kard vívás után az ajtóig jutok el, amit kinyitok, aztán pedig szépen kidobom rajta. A másik felé megyek, akit sikerül hátulról meglepnem, aztán a nyakától fogva kivonszolom a kocsmából.-Jobb lesz ha eltűntök.-Rivallok rájuk, de mint akik nem értenék, hogy mint mondok úgy pillantanak rám.-Jól van, ha ezt akartátok.-Az elsőt, aki a közelembe kerül gyomron szúrom, aztán egy mozdulattal kihúzom belőle a kardot. Hagyom, hogy a földre essen, és elvérezzen, míg a másik futásnak ered azonnal. Vissza bemegyek, és megnézem, hogy mi a helyzet a nővel, ha kell neki segítség, akkor rögtön segítek neki az biztos.