*"Mehetünk." - Mondja egy nő akit talán soha többé nem látok. A kegyetlen vérszomj, az elszántság eltűnik az arcomról s helyét a csalódottság és a magány veszi át. A pisztoly melyet Brightmore kapitányra tartottam, kiejtem kezemből s mély hangon koppan a fedélzeten, ezek után elfordulok tőlük és elindulok a kabinom felé. Matrózaim cselekednek első tisztem parancsaira, látván, hogy én már nem vagyok abban az állapotban amikor eltudnék vezetni egy hajót. S bár mellém lép, jól megnézve a már távozó párost megkérdezi tőlem számukra is jól hallhatóan: - Uram, hagyjuk őket menni? - * Ilyenkor fenyegetően a ránézek első tisztemre. * - Igen! Most menjen a dolgára! - * ordítom ellentmondást nem tűrően. A hirtelen megerőltetés miatt megérzem a fájdalmat és köhögve összecsuklok. Saját vérem köpöm ki, hogy meg ne fulladjak benne. Első tisztem orvosért kiált. Matrózaim megállnak munkájukban s én egyedül a távozó hölgyre tekintek, akinek csak a szabadság érzését akartam megmutatni. Olyan mintha lassan elhagyná testemet a lelkem és körbe ölel a sötétség.

* Bűntudat ez mi az óta nyomja lelkem, mióta kimondtam azt a szót? Hisz ha visszagondolok, nem is oly rég történt találkozásunkra a kapitánnyal, rájövök, hogy élveztem. Még ha csak egy két óráig, de megízlelhettem milyen tényleg szabadnak lenni. Mikor nem mondja meg senki, hogy mit csináljak, hogy mit mondhatok, és mit tehetek. Hálás vagyok a kapitánynak, hogy mindezt, még ha csak egy nagyon rövid időre is, de megmutatta.  S, oly hálátlan vagyok, hogy elhagyom… Még egy utolsó mosolyt láthat a férfi arcomon, hisz tudom, többet nem igen találkozunk. Nem adhatok többet neki cserébe, azért amit tett, mint a néhai társaságom, ami némely pillanatban biztosan sok is volt. Pedig csak az ő érdekét nézem, hisz ember legyen, a talpán ki képes lenne elvinni innen, ha csúcsformájában van, de nem keverhetem bajba, és nem akarom, hogy feláldozza magát, már így is csupa vér. Mikor ráordít első tisztjére, már érzem, hogy nincs rendben, azonban mikor összecsuklik, hátat fordítok.  Szívem oly hevesen ver, és oly mértékben tele van aggodalommal, hogy az szinte már kibírhatatlan, de tudom, ha most úgyis érzem, hogy legszívesebben odarohannék hozzá, akkor utána képtelen lennék itt hagyni őt. De nem tehetem meg, hogy csak így itt hagyjam… Szemem már könnybe lábadt.*
- Menjünk már…- * Suttogom oda Brandonnak remegő hanggal, és közben imádkozok, hogy a kapitánynak ne legyen semmi baja.Még az is lehet, most követem el életem legnagyobb hibáját... *

Már teljes szívvel felkészülök a harcra, amikor a kalóz hirtelen leereszti fegyverét, kijelenti, hogy mehetünk, majd hátat fordít, és ott hagy minket. Én pedig csak döbbenten állok, Miss Pierce karját fogva, és még mindig előre szegezve a semmire kardomat.
- Azt mondta mehetünk? - nézek a lányra is döbbent arccal, mire Nedra kijelenti ismét, hogy menjünk, én pedig bólintok, s leeresztem kissé a kardom, ám nem rakom el. Fő az óvatosság. Legfőképpen egy kalózhajón.
- Rendben. - mondom neki, majd ismét belé karolok, és amikor hátat fordít, a kalóz felé nézek, aki eddig fogva tartotta. Blackheart éppen összecsuklik, én pedig összevonom a szemöldököm. Inkább elfordítom a tekintetem, még ha valamiféle különös és furcsa érzés is kerít hatalmába. Mintha szánnám a kalózt, és sajnálnám a lányt. Talán tényleg így van?
Nedrát karolva felgyorsítom lépteim, s valóban, minden kalóz kitér az utunkból. Amikor pedig a korláthoz érünk, Nickolas és Tomson kerülnek elő rejtekükből, ahol ezidáig fedeztek engem szükség esetére.
- Mi a fene folyik itt? - teszi fel a kérdést a férfi, mire én csak leintem.
- Elmondom, de most tűnjünk el innen!
Átlépek a korláton, s amikor már egyik lábam itt, a másik pedig ott, kezemet nyújtom Nedrának.
- Hölgyem? Nem első osztályú utazás, de a hajómon ígérem, a legjobbat kapja majd! - mondom neki, s ja belesimul puha kis kacsója a kezemben, átsegítem a korláton.
- Kapaszkodjon a nyakamba, kérem. - mondom neki, majd egyik kézzel átkarolom, a másikkal pedig elkapom a kötelet, hogy szép lassan leereszkedjek vele a hajó oldalán, s pár perccel később már a kis csónakban kuporogjunk, miután a vízbe ugró Nickolas és Thomson is kimászott hozzánk a lélekvesztőnkbe. Rövid kaland volt, s kalandnak nem is igazán kaland... legalábbis számomra.
Na de mi a helyzet Miss Nedrával?

// köszönöm a játékot, csak sikerült befejeznünk :DNedra, folyt. köv. a hajómon? //